„...Ha szeretünk, az élet minden baj ellenére értelmes...” – Adventi tűnődések hitről, szeretetről tébolyult világunkban

– Mit jelent Neked Advent? Lélekben készülsz e már a karácsonyra? 

– Nagyon szeretem ezt az időszakot. A gyerekkori karácsonyok emléke mélyen beleivódik az emberbe. Pénzünk gyerekkoromban sem volt, mégis csodálatos karácsonyok voltak. A későbbiekben megismerjük az ünnep valódi jelentőségét, de azért a kettő szerintem nem áll ellentétben egymással. A karácsony örömünnep, és az örömhöz hozzátartozik a várakozás: a váratlan öröm talán nem is igazi öröm. Így aztán örülök a kivilágított városnak, a díszes kirakatoknak, a tereken felállított betlehemeknek és adventi koszorúknak, mindenfélének, ami a közeledő karácsonyra utal. Mindez hozzátartozik a csodaváráshoz, méghozzá egy olyan csodáéhoz, ami rendszeresen és megbízhatóan bekövetkezik, mégis csoda marad. Lehet, hogy kevesen élik meg a karácsony mélyebb, vallásos jelentőségét, de szerintem már az is nagyon sokat számít, hogy léteznek a karácsonnyal kapcsolatos szokások és a nagy, közös szimbólumok, amelyeket mindenki ért – a csillag, a jászol, a pásztorok –, és hogy még új szokások is alakultak ki – az adventi gyertyagyújtás például úgy tíz évvel ezelőtt még nem volt szokásban.  

– Minden meggyújtott gyertya jelentése más: hit, remény, öröm és szeretet. És nem csak a karácsony előtti várakozásra igaz ez, hanem az ember egész életére. Hit és remény nélkül meghal az öröm és a szeretet is. Mit jelentenek neked ezek?  

– Talán a reménnyel kezdeném: úgy tudom, ezt a hármat – hit, remény, szeretet –, teológiai vagy metafizikai erényeknek is szokták nevezni, és nekem mindig nagyon tetszett az a gondolat, hogy a remény: erény. Nem mindenki gondolja így („...csalfa, vak remény” – mondja ugye, a költő!), és ez érthető is, hiszen a reményeinkben olyan sokszor csalatkozunk. Ha kizárólag a tapasztalatainkra alapoznánk, akkor semmi okunk nem lenne a reményre, éppen ellenkezőleg: minden okunk megvolna rá, hogy ne nagyon bízzunk a jövőben. És ha meggondolom, a remény kényelmetlen is: erőfeszítésekre sarkall, holott, ha nincs remény, és minden mindegy, akkor különösebb tennivalónk sincs. Talán ezért erény?  

A hittel bizonyos szempontból ugyanaz a helyzet, mint a reménnyel: mindkettőhöz szükség van arra a bizonyos „ugrásra”. Mert hát a hit is éppen azért hit, mert soha nem bizonyítható száz százalékosan, mindig lehet találni ellenérvet. Úgyhogy, ha hinni akarunk, egy bizonyos ponton abba kell hagynunk az ellenvetések felsorakoztatását, és döntenünk kell mellette vagy ellene. Hinni persze lehet sok mindenben, de gondolom, a kérdésed az Istenhitre vonatkozott. Ez a kérdés, amióta a kételymentes, gyerekkori hitemet elveszítettem, folytonosan foglalkoztat, és végül is arra jutottam, hogy persze, lehet egy következetes, minden transzcendenciától mentes világképet is elfogadni, csak akkor sok minden másban sem szabad hinnem, az olyan, speciálisan emberi dolgokban sem, mint a szeretet, az igazságosság, és a többi, amivel a természetben nem találkozhatunk. Ezek csak akkor lehetségesek, ha nemcsak természeti lények vagyunk, hanem részesei valamiféle transzcendens létezőnek – és én szeretném hinni, hogy így van, és remélem,  hogy így van.  

A szeretet? (mosolyogva, kedvesen kérdez vissza.) Az az első azoknak a speciálisan emberi dolgoknak a sorában, amiről az előbb beszéltem. Persze, sokféle szeretet van, van önző, birtokló „szeretet” is, de ha létezik az a bizonyos igazi – amelyik „hosszútűrő, kegyes, nem irigykedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát...” – márpedig van! –, az önmagában is elég bizonyíték rá, hogy a világot nemcsak a vak véletlen vagy a természeti törvények igazgatják. És hogy nekem személy szerint mit jelent? Azt hiszem, ugyanazt, amit mindenkinek: ha szerethetünk valakit, az életet minden baj ellenére értelmesnek érezzük. 

– Karácsony közeledtével különösen érezhető devalválódó értékvilágunk. Választások előtt állunk egy kettéhasadt országban, ahol a fél világ szerint is, ami kicsiny hazánkban folyik az már egyszerűen őrület. Ha egy évtizeddel ezelőtt valaki azt mondja, hogy lesz olyan politikai közállapot, ahol egy influenza vírus elleni vakcinát jobb- vagy baloldalinak fognak nevezni, és ez is politikai pártok szerint megosztja az országot, el nem hiszem. Mit gondolsz erről?  

– Attól tartok, falra hányt borsó lenne bármit is üzenni – legfeljebb arra próbálnék rábeszélni mindenkit, hogy csak a saját és közvetlen környezete tapasztalataira figyeljen, és gondolja végig az utóbbi pár év történetét, és azt, hogy mikor milyen volt az élete. És ha ezek közül az apokaliptikus lehetőségek közül hisz valamelyikben, akkor azt kéne végiggondolnia, hogy milyen tényekre alapozza ezt, ki mit mondott pontosan és milyen összefüggésekben – sajnos, az emberek többnyire nem azt hallják, amit a másik mond, hanem azt, ami már eleve a fejükben van. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem történhetnek mindenféle szörnyűségek a közeljövőben: a szegénység, a munkanélküliség, a létbizonytalanság teljesen alááshatja a közbiztonságot, és robbanással fenyegetnek. Ha a jelenben látható tendenciákat vetítjük ki a jövőbe, azok többnyire katasztrófát jósolnak, mert azokat az erőket, amelyek ezt megakadályozhatják, nem lehet előre látni – ezek emberi döntéseken múlnak. Mégis reméljük, lesznek ilyenek – mármint jó döntések! 

Megtelt a szoba melegséggel, hittel, reménnyel, örömmel és szeretettel. Minden család otthonában ez kellene, hogy legyen a legnagyobb kincs nemcsak így, advent idején. Csak abban bízhatunk, hogy végre észhez térünk, mielőtt még nem lesz végérvényesen késő.