Kézfogás

Az elköteleződés értelme és célja

Az utóbbi időben szomorúan tapasztalom, hogy egyes szavaink értelmüket vesztik. Használjuk őket, de a valódi értelmüket és a mögöttük álló értékeket már nem értjük és nem ismerjük. Az egyik ilyen az elköteleződés. Tudjuk, mit jelent, de azt már nem értjük, hogy miért fontos, és mi a célja.

„Örökké megtartom szeretetemet iránta, és szövetségem állandó lesz vele.” (Zsolt 89,29)

A fenti igeszakasz egy a Bibliában található sok rész közül, amely Isten szövetségkötéséről szól – ez esetben Dávid királlyal. A rutinos bibliaolvasó tudja, hogy az ilyen alkalmak után rendszerint az következik, hogy egy idő után az emberi fél hűtlenné válik, Isten ezért számon kéri, de Ő maga továbbra is megtartja ígéretét. Tovább…

Fordulj vissza!

#Alapozó: Mi a megtérés? 2.

Mit jelent a megtérés, illetve mi történik a megtérésben?

A megtéréssel kapcsolatban nagyon sok félreértéssel találkozunk, a mostani részben ezek közül szeretnék néhányat tisztázni. Először a fogalom jelentéséről lesz szó, majd arról, miért okoz ekkora keveredést a megtérés ószövetségi és újszövetségi értelmezése. Végül megnézzük, mi is történik a megtérésben. Tovább…

Felhők

#Alapozó: Mi a megtérés? 1.

Mi a megtérés? Miért kell erről egyáltalán beszélni?

A keresztény ember ismertetőjegyei közé tartozik, hogy templomba jár, Bibliát olvas, imádkozik. Ez eddig rendben is van. Ha viszont úgy tesszük fel a kérdést, hogy biztosan keresztény-e az az ember, aki templomba jár, Bibliát olvas és imádkozik, akkor a válasz már nem is ennyire egyértelmű. Tovább…

Imádkozó férfi

#Alapozó: Mi a hit? 2.

A hit mint a remélt dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

Az előző részben tisztáztuk magának a hit szónak a jelentését, és láthattuk, hogy a Bibliában szereplő hitfogalom nem arról szól, hogy a magunkévá teszünk valamiféle elméleti elképzelést Isten létezéséről. Ellenkezőleg. A hiten egy nagyon is gyakorlati tevékenységet ért a Szentírás. A hívő az az ember, aki rábízza magát Istenre. Ezen a vonalon továbbhaladva teszem fel most a kérdést: hogyan bízhatod rá magad valakire, akinek a létezéséről semmilyen egzakt és objektív bizonyítékot nem lehet felmutatni? Ez lesz ennek a résznek a nagy kérdése! Tovább…

Élet a szárazságból

#Alapozó: Mi a hit? 1.

Ha Isten létéről gondolkodunk, elkerülhetetlen a kérdés: mi a hit?

Az Isten létezéséről szóló részekben már említettem, hogy a téma végiggondolásához elengedhetetlen a hit fogalmának tisztázása. Ezt most elkezdjük, és megpróbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a hit. Ebben az első részben magának a szónak a jelentését szeretném kicsit pontosítani. Itt természetesen a Biblia, pontosabban az Újszövetség által definiált hitre gondolok. Fontos ugyanis, hogy a keresztény és a köznapi értelemben vett hitfogalom nem felcserélhetők. A hittel kapcsolatos félreértések túlnyomó része ebből a cseréből fakad. Először lássuk a különbségeket! Tovább…