A döntő

A bíró csak nézi, hogy lent van-e mindkét válla, de nem adja meg a tust, a győzelmet. Közben ellenfelem a kezeim közt, a bíró nézi jobbról, balról, hogy vajon mindkét lapockája lent van-e a földön. Meghúzom a fiú testét, mire ő véletlenül lerúgja a bíró szemüvegét. Így jobban látott-e a bíró, vagy csak elege lett a huzavonából, nem tudom, de nagyot üt a szőnyegre és kiáltja: Tus! Nekem ez a győzelmet jelentette, és a nemzetközi birkózóverseny első helyét. Nagy örömmel tértem haza, nyakamban az aranyéremmel.

Döntő! Mennyi döntő volt az életemben! Mikor nem volt több lehetőségem, mikor bele kellett adni apait, anyait. Mikor úgy éreztem, hogy a jövőm múlik ezen a helyzeten. Sokszor nyertem az életben, és sokszor vesztettem is. Utólag ezek a helyzetek, események már nem jelentenek annyit, mint akkor. Akkor persze nagyon fontosak voltak, és ma is örömmel gondolok vissza rájuk, de az igazi életem, azt hiszem, nem érintik. Azt, ami fontos, vagy aki fontos benne.

Ma, mikor ismét azon tűnődtem, hogy mi a fontos nekem, mitől válok még inkább emberré, és mi az, ami meghatároz, rájöttem, hogy gyakran úgy érzem, az életem egy nagy döntő, és a verseny az, hogy rájöjjek és megérezzem, hogy mi a döntő. Olyan jó lenne leírni és mindenki tudtára adni, hogy mi a döntő. Jó lenne leírni másoknak és magamnak is. De nem tudom leírni, mert olyan nehezen leírható, hogy mi a döntő.

Azt néha kapiskálom, hogy mi nem döntő. Legalábbis most úgy vélem. Nem döntő, hogy kinek van igaza, ezt érzem. Inkább fontos a kapcsolat, hogy őszintén tudjunk arról beszélgetni, lemeztelenedve, hogy neked és nekem mi a döntő. És tudjuk egymás vállát átkarolva elmondani, hogy nem tudom, hogy mi a fontos, sajnos nem tudom.  Hogy nem mindig tudom, hogy mi kell neked, és azt sem tudom mindig, hogy nekem mi segít. Talán az sem annyira fontos, hogy mik a körülményeim, milyen helyzetben vagy, vagy milyen helyzetben vagyunk. Izgalmasabb az, hogy milyen viszonyban vagyunk.

Örülök, ha tudok arról beszélni veled, hogy mi van benned és mi van bennem. Sokkal inkább örülök ennek, mint annak, ha arról beszélgetünk, hogy ma mennyi rettentő fontos dolgot tettünk a világért. Örülök annak is, ha nem rohanunk el egymás mellett. Mikor látom a szákszendi holdat, és megmutathatom neked. Ennek örülök, és fontosnak tartom. Sokszor azt érzem, hogy egyáltalán nem fontos, hogy mit csinálunk, mivel foglalkozunk, hol lakunk. Fontosabbá vált számomra, hogy jól csináljam, amit teszek, hogy értelemmel és szenvedéllyel tegyem. Hogy hittel tegyem, bizalommal, és a lakóhelyem békéssé váljon.

Befogadóvá, kedvessé, otthonossá, hogy haza tudj jönni, ha erre jársz, és tudjunk arról beszélgetni, hogy mi a döntő. Mi a döntő kettőnk között, mi a döntő neked és mi a fontos nekem. Igen, beszélgetni. Együtt lenni, egymásnak lenni, egymásért lenni, és persze magunkért is lenni. Megtanulni lenni. Szívesen tanulok tőled és szívesen vagyok veled. Ennél nincs is jobb, azt hiszem, mint mikor együtt vagyunk. Nem futva, nem a világnak, nem a hírnévnek, nem a másságnak vagyunk együtt, hanem azért, mert jó együtt lenni. Sajnos nem tudom, hogy mi a döntő. Én így játszom ezt a játékot, mert így tudom, de szívesen elmondom neked, hogy nem tudom, hogy mi a döntő. Lehet, hogy a döntő sem Döntő! Mert csak ketten érezhetünk rá erre. Mert ennek van csak súlya, mert az életnek együtt van értelme. Együtt, veled.