Voldemort és a meteoritok – Ne hívd, mert még idejön!

– Anya, ugye nem jön többet ilyen izé, ami kihalasztja a Földet? Mi nem fogunk kihalni!?

– Sajnos ezt így nem lehet kijelenteni. Benne van a pakliban, hogy egyszer jöhet, de reméljük ez nem most lesz. Egyébként is lehetséges, hogy az emberiség egy ilyen katasztrófát meg tudna már előzni. Például láttam egy filmet, abban odarepültek egy űrhajóval és felrobbantották, még mielőtt a Földhöz ért volna a meteorit, így bolygónk és az emberiség megmenekült.

– Miért mondod ki a nevét?! Nem szabad. Még a végén meghallja és idejön és azért robbanunk fel.

Milyen érdekes a gyermeki elme: ha megnevezünk valamit, akkor az valami személyessé válik, akkor az megszólítható, akkor az felfigyel a nevére és odajön hozzánk. Legyen szó akár egy meteoritról, akármi másról, például az anyáról.

Miközben somolyogtam magamban a gyereken eszembe jutott a Harry Potter Voldemortja, akinek szintén nem merték kimondani a nevét, mert féltek, hogy akkor odamegy hozzájuk. Sokan épp ilyen megfontolásból nem merik kimondani a főgoszon, a Sátán nevét sem.

De nem csak tárgyakkal és személyekkel lehetünk így, de betegségekkel és rettegett eseményekkel is. Ilyenkor bíztató szó, hogy van, aki nevünkön szólít bennünket. Nem fél tűlünk, bármilyenek is vagyunk.

„Ne féj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” – mondja Jézus. És mi bízunk benne, bízunk ígéretében.