Tempora mutantur et nos mutamur in illis – Változnak az idők, és mi is változunk bennük (velük)
Szomszédasszonyom a minap arra panaszkodott, hogy csalódnia kellett egyik legjobb gimnáziumi osztálytársában. A lány teljesen más stílusú lett, és amikor találkoztak, a szomszédasszonyom csak húzta a nyakát, annyira nagy volt a változás. Nem csak a beszélgetést témáit, de a felek világnézetét, életfelfogását illetően is. Végül csalódottan vltak el. „Ennyire megváltozott volna?” – vetette fel a kérdést. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Akkor jutott eszembe a latin mondás: Tempora mutantur et nos mutamur in illis – Változnak az idők, és mi is változunk bennük (velük).
Biztosan megváltozott maga a lány is, hiszen állandóan alakulunk és változunk. Tudom, hogy sokszor megdöbbentő erejű tud lenni egy ilyen találkozás, sokszor magunk sem hisszük el, hogy egy egykor jól működő kapcsolat pár év alatt hogyan fordul át teljesen negatív irányba.
Először persze mindig a másikban keressük azt, miért is változott meg ennyire. De a kérdés azért ennél sokkal összetettebb. Nem mindig a másikban keresendő a hiba. Ismerős ugye a szálka és a gerenda bibliai párhuzama, vagy a fától az erőt nem látni gondolata.
Ilyenkor persze fontos egyfajta önvizsgálat is. Vajon én miért viszonyulok a másikhoz, az ő gondolataihoz úgy, ahogyan azt most, évek múltán teszem.
Biztos vagyok benne, hogy úgy nem kezdhetjük el újra a régi barátságot, ahogyan az abbamaradt. Hiszen minden változik, hogy is?
Tempora mutantur et nos mutamur in illis – Változnak az idők, és mi is változunk bennük (velük).
A barátságot azonban új alapokra lehet helyezni. De ez csak rajtunk múlik, hogy megtörténik-e.
És akkor este a gyerekeimnek felolvastam Franklin, a teknős történetét a barátságról és még magamnak is jól esett a történet, mert bár természetesen happy enddel zárult, mint ugyebár minden valamire való mese, mégis megvilágított egy fontos, témához illő részletet.
A tanmese szerint Franklin és barátja, Hód korábban nagyon jó barátok voltak, de Hódék elköltöztek. Amikor pár év múlva Hód újra találkozik Franklinnel, a kis teknős mindent előről akar kezdeni, úszóversenyeznek, és bár korábban még valódi verseny volt közöttük e téren, mára már a nála sokkal jobb Hód egyszerűen legyőzi, megveri. Aztán előveszi a régi építőkockákat, de azt Hód már dedósnak tartja és valahol valljuk be Franklin is. Még a szendvicsekre rajzolt arcocskák sem jönnek be, csak Franklin hugicája lelkesedik értük. Végül összevesznek, majd másnap mégis leülnek és megbeszélik a félreértéseket.
Ez a két kis mesehős beszélget egymással és sikerül tisztázni az első pillanatban oltári nagy szakadéknak tűnő eltéréseket. Aztán jönnek az élmények és mindenki a saját életéről beszámol, majd végül egy közös domboldalon való csúszkálással már minden ismét a régi mederbe kerül.
Tempora mutantur et nos mutamur in illis – Változnak az idők, és mi is változunk bennük (velük).
