Újra eljött hozzánk szent Karácsony napja…

Tavaly volt az első próbálkozásunk – talán nem mindenkinek mond sokat, hogy a Nyárfa utca után az Erkel utcában vártak bennünket, nekünk azonban nagyon messzinek bizonyult a távolság. Hideg is volt, gyalogolni is sokat kellett, mégis mindent legyőzött az a pár könnyes szem, ami egy-egy háznál várt bennünket.

Idén már természetes volt, hogy megyünk, hiszen ez az ifi dolga karácsony előtt. Kicsit rutinosabban készültünk, és mindkét ifiből verbuváltunk betlehemező csapatot. Így indult útnak a 4-es főút egyik oldalán a kisifi, a másik oldalán pedig a nagyifi. 6-7 helyre mindkét csoportnak sikerült eljutnia és a távolság sem volt már olyan vészes, persze a hideg mellé csípős szél is társult. Egész délután mentünk – Bözsi néninél többen is összegyűltek, Maris néninél és Zsuzsi néninél az udvaron betlehemeztünk, egy másik néni a dédunokáját szorongatta az ölében, ahogyan a karácsonyi ének megszólalt a kis udvaron. A másik ifi egyedül élő, magányos időseknél volt – Pista bácsinál, Zsuzsi néninél, és az út végén nem feledkeztek el beköszönni a nevelőotthonban karácsonyozó gyerekekhez sem.

Azt hiszem, a pilisi ifisek valamit megéreztek abból, mit is jelenthetett régen a betlehemezés. A karácsonyi ünnep nagyon emberközeli, valóságosan is az otthonokban megjelenő örömhírét és jó hírét közvetítik. Egyedül élők, idősek, betegek, jó szóra és kedvességre vágyó emberek, gyermekekre és kamaszokra büszkén néző felnőttek kézzelfogható közelségbe kerültek az emberlétünket felvállaló Istennel. A betlehemezők pedig közösen kezdték a karácsonyi ünnepet azzal, hogy először is adtak és ráéreztek arra, hogy tulajdonképpen kaptak…