Tarisznyánkban bocsánat, békesség, bizonyosság és barát – Tábortalálkozó volt Felsőzsolcán

A találkozás nagy kavalkádjában záporoztak a kérdések és válaszok, az „emlékszel mi volt a táborban?” – kezdetű mondatok. Az iskola ebédlőjébe fészkeltük be magunkat erre a napra, amit közös imádsággal és énekléssel kezdtünk. Zengett az iskola a már jól ismert ifjúsági énekektől és szinte pillanatok alatt újra a táborban éreztük magunkat.

Ezután négy csoportba dolgoztunk együtt, így készülve az alkalmat záró istentiszteletre. A kisebbek tengert rajzoltak három kis szigettel. Egy sziget volt Felsőzsolca, egy pedig Boba. A középső sziget pedig? A találkozás szigete, melyen egy templom állt. A templomot a nagyobbak készítették el. Eközben a harmadik kis csapat papírhajókat hajtogatott, mindenki nevével ellátva, hogy később tengerre helyezhessük őket, jelképezvén azt, hogy mindenki ül a kis csónakján a saját élete tengerén, örömmel, bánattal, de minden kis hajó egy irányba tart, bárhol is vagyunk. Urunkhoz, aki nélkül nem ismerhettük volna meg egymást, hiszen Ő az, aki egymásnak adott bennünket.

S a negyedik kis csapat? Ők kis szívekre egy-egy igét írtak, melyet az istentisztelet végén egymásnak ajándékoztunk, hogy emlékeztessenek bennünket az Úr szavai arra, hogy a távolság ellenére mindig ott leszünk egymásnak.

A készülődés végeztével megnéztük a táborban készült képeket, majd ebédhez terítettünk. Az iskola dolgozói finom ételt varázsoltak asztalunkra s az addig hangos kis társaság némává vált, csak az evőeszközök csörgése törte meg a csendet. A finom ebéd után készülődni kezdtünk a közös istentiszteletre.

Az istentiszteleten Rostáné Piri Magda esperes asszony hirdette nekünk Isten igéjét Ézs 54, 10. verse alapján. Mindegyikünk vállára egy-egy láthatatlan tarisznyát akasztott, és bele négy fontos szót helyezett. A bocsánat szavát, hogy tudjunk tisztán élni a világban, hiszen egymás kölcsönös bocsánatából élünk, de legfőképpen Isten szüntelen bocsánatából! A békesség szavát, hiszen Jézus a mi békességünk, ő az, aki átveszi terheinket. A bizonyosság szavát, hiszen nem élhetünk bizonytalanságban. Isten, amit megígért nekünk, azt teljesíti, velünk, emberekkel kötött szövetsége örök érvényű. Isten nekünk az ő rendíthetetlen bizonyosságát hirdeti. S a negyedik szó tarisznyánkban a barát. Mert, az élethez barát kell. Barátok nélkül nem élhetünk boldogan. S ez a négy fontos szó együtt a tarisznyánkban nem más, mint Jézus. Mert ő az, aki számunkra a bocsánat, ő az, akitől igazi békességet kapunk, ő az, aki kihozhat a bizonytalanságból, ő az, aki mindig hű barátunk.

A megható istentisztelet után sajnos búcsút kellett intenünk egymásnak. De előtte még egymás hátára ragasztott lapokkal szaladgáltunk egy-egy tollal a kezünkben, és a lapokra egymásnak üzenetet hagytunk. Ezek a kis üzenetek, az egymásnak ajándékozott igék a szívecskéken emlékeztetnek majd bennünket erre a találkozóra, a nyári táborra és arra, hogy lesz még találkozás. Hálával tartozunk Janiga Gábornak a miskolci gyülekezet másodfelügyelőjének azért, hogy a nyáron és most is találkozhattunk. Az ő önzetlen szeretete és segítsége nélkül nem ismerhettük volna meg kis barátainkat. Köszönjük Huszárné Fekete Andreának is a segítséget, hiszen ő volt az, aki végigjárta a kis település utcáit, hogy felkeresse a gyerekeket, és hívja őket a találkozóra. Köszönjük Felsőzsolca polgármesterének, dr. Tóth Lajosnak, hogy helyet és finom ételt kaptunk az iskolában.

Köszönjük Urunknak, hogy szeretetével tenyerén hordoz bennünket, hogy újra és újra megadja nekünk a találkozás örömét.

„Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg.” Ézs 54, 10