Bepörögve? – Gondolatok Szemerei Gábor kiállításának megnyitóján a Ruzicskay-házban
Furcsa, de a vuvuzelánál szerencsére halkabb zúgás ütötte meg a fülemet, amikor beléptem a Ruzicskay-házba. A belső terembe érve megláttam a hang forrását: különös mozgó, fából készült, a kiállítás központi helyén lévő szobor adta ki a hangot. Szöveg: Hegedűs Attila, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
A szobor alján egy gömb forgott, a rávésett szélességi fokok jelezték, hogy a Földet szimbolizálja. A forgó gömbhöz megszámlálhatatlan másik gömb kapcsolódott, azokhoz újabb, azokhoz megint újabb-kapcsolatoknak és függéseknek átláthatatlan hálója lett a szobor alapja. Ráadásul a sokadik kapcsolódó gömb némelyike maga is mozgott, lassan, komótosan vagy éppen őrült sebességgel forogva saját tengelye körül- és egyben a központi nagy gömb körül is végezve átláthatatlanul bonyolult keringését. Beleszédül az ember, ha figyeli.
Az egész szobron mégis volt két nyugodt pont: egyfelől az égbolt, a mennyezethez erősítve, ahol kis lámpák jelképezték a csillagokat, másfelől a tengely, mely az őrülten forgó Földet és a békés mennyet összekötötte – ez a tengely, a világ központi tengelye pedig kereszt alakú.
Felrázó erejű ez a szobor. Egyrészt a felismerés miatt: ennek a világnak van központi tengelye, Krisztus keresztje. Másrészt, mert nyilvánvalóvá lett: ehhez a fenséges nyugalomhoz, harmóniához képest nevetséges állandó nyüzsgésünk, rohangálásunk. Nem mi vagyunk a világ tengelye. Nem maradhatunk mozdulatlan, a világ forgat bennünket. De a középpont, Krisztus keresztje tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.
További képek a kiállításról majd folyamatosan bővülő képgalériánkban tekinthetőek meg:
www.evangelikus.hu/media/keptar/ketezertiz/2010_07_14-18-szelrozsa