Szandi és a kis Jézus

- Szandi! – kiáltotta. Szandi úgy megpördült a tengelye körül, hogy a kórusvezetőt is megtaszította maga mellett. – Szandi! Remélem, tudsz nekem segíteni.
- Persze – válaszolta a lány, anélkül, hogy egy percet is gondolkodott volna.
- Kellene nekünk egy kisbaba a karácsonyi ünnepséghez.
- Ööö… Egy baba? Hol fogok találni én egy babát, tanárnő?
- Pedig azt hiszem, hogy te tudsz segíteni. Müllerné telefonált reggel és azt mondta, hogy Dani nem tudja eljátszani Jézust. Müller asszony testvére még mindig bent van a kórházban a kisbabával, így nem lesz csecsemőnk a templomi bemutatóig.
A tanárnő idegesen igazgatta a haját.
- Pedig már egy csomó embernek szóltam és mindenki elvárja, hogy igazi kisbaba alakítsa a kis Jézust. Már 1915 csodája óta igazi kisbaba van a templomban.
- Mióta? – Szandi érdeklődve fordult Kovács tanárnő felé, de az asszony eltűnt a pásztorok tengerében és egy Post it sárga cédulájára felírt két nevet hagyott Szandi kezében.
- Köszi, Szandi! – kiáltotta gyorsan vissza, de már a terem túlsó végében volt.

Kezdődik a keresés
Szandi otthonukban tesóját találta, akinek füléhez nőtt a telefonkagyló.
- Anya, nem kérnéd meg Nikit, hogy szálljon le a telefonról? – fordult Szandi segélykérően anyjához.
- Édesem, Niki már szeptember óta nem beszélgetett ezzel a barátnőjével! Mindkét, cetliden lévő család a közelben lakik, miért nem futsz el hozzájuk? Ja, és ha már elmész, a hazafelé úton vegyél nekem egy kis fahéjat a boltban. Délután sütiket szeretnék sütni. Itt van egy cédula, kellene persze más is a boltból… - azzal anyja belenyomott a kezébe egy kétezrest és útnak indította.
Szandi felhúzta kabátja cipzárját, ahogy a házból kilépve arcon csapta őt a keserű szél.
először a kisboltban bevásárolt, majd szatyrával Nagyék háza felé vette az irányt.
Nagyné a harmadik csengetésre nyitott csak ajtót, aggódó pillantásokat vetett kínos mosolyra húzva a száját:
- Ó, Szandi, te vagy? Gyere csak be!
Nagyné bezárta az ajtót és a nappaliba vezette Szandit.
- Minek köszönhetem a látogatásodat? – kérdezte.
Szandi elmondta röviden, hogy kis Jézust keres, de Nagyné aggódó pillantása nem sok jót ígért: - Normál esetben természetesen hagynám, hogy Mátéka alakítsa a kis Jézust, de sajnos beteg már egy hete. Ráadásul már én is hulla fáradt vagyok, mert Mátétól egy szabad percem sincsen, állandóan sír, gyógyszert kell adni, de nem tudok elmenni a patikába. Arról nem is beszélve, hogy karácsonyra még a férjemnek sem vettem ajándékot.
Szandi együtt érzően nézett.
- Ó, értem. Bocsánat, hogy zavartam. – Aztán szünetet tartott. Nem volt sok ideje megtalálni Jézus szerepére a kisbabát, de…
- Tudja mit? Miért nem megy el itthonról vásárolni? Szívesen vigyáznék Mátéra… - szavai gyorsan csúsztak ki a száján, szinte át sem gondolta az egészet.
Egy órán belül Nagyné vissza is tért, karjaiban dobozok tornyosultak és szatyrok lógtak. A legfontosabb persze mindegyik közül a gyógyszer volt. A nejlonzacskókból végül egy kis fehér papírt húzott elő. Átadta Szandinak.
A lány megnézte a papírt, amin egy csodaszép angyalfigura volt.
Nagyné mosolygott: - Ezt neked vettem, amiért olyan angyal voltál és segítettél ma nekem!

Ajándék, amit továbbadunk
Szandi betette zsebébe a kis angyalkás papírt, köszönt Nagynénak és folytatta útját Horváthék háza felé. Az ajtót nyitó asszony meghallgatta a kérést, de végül sajnálkozni kezdett ő is:
- Henriett tökéletes lenne a szerepre, de sajnos ma este elutazunk, mert a férjem szüleinél ünnepeljük a karácsonyt.
Ebben a pillanatban a négyéves Szabolcska gurgula könnyes szemmel ordítani kezdett: - Anya, anya, összetört a betlehemes a kis asztalkán!
- Mi az, hogy összetört? – kérdezte Horváthné és Szabolcska kezét fogva a szobába sietett. Szandi követte őket. Amikor a nappaliba értek és a sarokba felállított betlehemes szemügyre vették, nem láttak rajta semmi különösebb problémát.
- Édesem, melyik figura tört el? – kérdezte Horváthné.
- Eltűnt az angyalka! – kiáltott a kisfiú, akinek szeme megtelt újra könnyel.
Szandi közelebb hajolt, hogy megnézze a figurákat. Aztán a zsebébe nyúlt:
- Nézd csak! – aztán Horváthék kisfiának kezébe nyomta a nemrégiben kapott ajándékot.
Szabolcska nagy szemekkel ránézett.
- Ezt meg honnan vetted? – kérdezte Horváthné.
- Ajándékba kaptam, de azt hiszem, maguknál nagyobb szükség van rá – válaszolta Szandi. – De nekem mennem is kell!

Újra úton
Szandi tovább folytatta a kis Jézus keresését. Az órájára nézett: - Már kettő óra lassan! Talán Nórinak lesz valami ötlete – gondolta és barátnőjéék háza felé vette az irányt.
Nóri anyukája nyitott ajtót és a konyhába tessékelte. Nóri épp öccsével, Zalánnal mézeskalácsokat dekorált.
- Szandi, segítenél nekem helyet csinálni az asztalon, hogy kirakhassam oda azt a sütőlapot a sütőből? – kérdezte Nóri anyukája, Marika néni.
- Nem úgy volt, hogy a kórussal próbáltok? – tette fel a kérdést közben Nóri. Erre aztán Szandi megint elmesélte újra az egész vele történt dolgot, a kis Jézus kereséséről.
- Úristen, azt hiszem, mi nem tudunk neked segíteni – kiáltott fel Marika néni, majd egy újabb adag mézeskalácsot kezdett kinyújtani a deszkán. – Igazság szerint még egy kis fahéj, meg egy pici narancshéj is, a másik süteménybe. Akkor lenne igazán pikáns!
Erre Szandi felnevetett: - Ezt nem hiszem el! – aztán elővette szatyrából az anyjának vásárolt fahéjat, meg volt mellette narancs is.
- Nem tudom, elég lesz ennyi fahéj? - nevetett
Nóri és Marika néni egymásra néztek:
- Ezt meg honnan vetted? – kérdezték egyszerre.
- Hosszú történet… - mondta Szandi.
- Te mindig mindenre fel vagy készülve! – mondta neki Nóri és nevetett.
- Mindenre, csak a templomi karácsonyi ünnepségre nem – morgott Szandi. – Lehet, hogy a végén egy kétliteres kólás palackot csomagolok be és az lesz a kis Jézus. Valamit mindenképp kikell találni estig.
- Mindenesetre csomagolok neked egy kis süteményt – mondta Marika néni és egy egész műanyag dobozt teletöltött a friss mézeskalácsokkal, majd Szandi kezébe nyomta.
- Akkor este majd találkozunk a templomban!
Nóri is elbúcsúzott barátnőjétől.

Isten a részletekben
A Fő utca végén Szandi megállt egy nagy tölgyfa alatt és azon törte a fejét, hogy jobbra vagy balra menjen-e tovább. De aztán eszébe jutott az, amit az elmúlt héten az ifjúsági órát tartó lelkésze mondott neki: - Ha odafigyelsz, akkor megláthatod Istent minden napod apró történéseiben is. Néha úgy tűnik, megfeledkezett rólad, de az időzítése hidd el, mindig tökéletes. Másképp gondolkodik, és másképp cselekszik, mint ahogyan azt mi akarjuk. De Isten sosem késlekedik.
Szandi behunyta a szemét és a fa törzsének támaszkodott.
- Édes Jézus! – imádkozta. – A kisbabát a te kedvesért szeretném megtalálni. Segíts bíznom benned és ne hagyd, hogy aggódjak.
Amikor kinyitott a szemét, egy bibliai ige jutott eszébe, Máté evangéliumából: - Veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.
Az erős szél a fa koronáját tépázta, ő pedig elindult hazafelé.
Sietett és szatyrát közben vadul rázta a szél. Egy asszony ment el épp mellette, amikor a szatyor annak arcába csapódott. Az asszony az ijedtségtől kiejtette kezéből a táskáját. Szandi bocsánatot akart kérni, amikor észre vette, hogy egy régi ismerőse az, akit megütött:
-  Jaj, Gémesi néni! Bocsánat, nem akartam megütni! Hagy segítsek összeszedni a kiborult táskát!
- Köszönöm drágám – mondta Gémesi néni és a segítség fejében meghívta magához a kislányt: - Gyere, igyál meg nálam egy csésze teát.
Szandi nem akart udvariatlan lenni, ezért elfogadta a meghívást. Amikor már a tea előtt ültek, gondolta, előszedi a Nóriéknál kapott mézeskalácsokat és megkínálja az idős hölgyet.
- Hát ezt meg honnan vetted?  - kérdezte a hölgy és Szandi elmesélt neki mindent töviről hegyire. Gémesi néni halkan beszélni kezdett: - Á, mindig betartották ezt a tradíciót a templomban.
- Igen, a tanárnőm mondta, de miért is?
- 1915 október végén született egy nagyon erőtlen, beteg kisbaba. Az orvosok csak pár hetet adtak neki, de a kicsi összeszedte magát és karácsonyra teljesen egészséges lett. Sőt ő játszotta el először a templomi kisdedet. Csoda babaként emlegették.
Szandi fejében kavarogni kezdtek a gondolatok… csak nem… egyszer mintha azt hallotta volna, hogy a lelkészük azt mondta Gémesi néniről, hogy ő egy két lábon járó csoda…
- Gémesi néni, ööö. Az a kisbaba az maga volt?
- Igen – kacsintott a néni a szemével. Szandi szeme közben egy kis, rongybabára tévedt. Miért nem látta ezt már korábban? Ott hevert Gémesi néni kredencén.
- És az a kisbaba? Az honnan van?
- A 10. születésnapomra kaptam az anyukámtól. Azt mondta, hogy azért adja, hogy mindig emlékezzem arra, hogy Isten milyen csodát tett velem, amikor megszülettem.
Szandi felélénkül: - Gémesi néni! Van egy ötletem, tessék meghallgatni. Nem lehetne, hogy ma este ezt a babát használjuk…
- …kis Jézusként? – fejezte be a mondatot Gémesi néni. – Természetesen használhatjátok. De van egy feltételem!
- Mi lenne az? – kérdezte Szandi.
-A szüleid jó lenne, ha eljönnének értem és elvinnének autóval a templomba.
Szandi mosolygott és bólogatott.
- Nagyon köszönöm, Gémesi néni! Akkor ma este a templomban!
Szandi a babával a kezében és szatyrában a maradék sütivel, hazasietett.
- Na, kincsem! Megjöttél? Sikerült kis Jézust találnod? – kérdezte tőle anyukája.
- Igen – mosolygott Szandi, majd maga elé suttogta még: - Többszörösen is megtaláltam őt.