Megint „Megint” a Fasorban – Evangélikus iskolák diákjai, néptánccsoportjai, népdalénekesei és népzenészei léptek fel
Budapest – Harmadik alkalommal rendezték meg 2012. február 18–19-én a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban a rendhagyó országos diákrendezvényt, a Magyarországi Evangélikus Gimnáziumok Népművészeti Találkozóját (Megint). Egy középiskolai fesztivált, ahol a népzene szeretete a versengés terhe nélkül köti össze a fiatalokat. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
A rendezvényt a Bihari János Táncegyüttes utánpótláscsoportja nyitotta, akiket a délután többi fellépőjéhez hasonlóan a budakeszi Rojtos Zenekar kísért, majd átadták a pódiumot a fővédnök fasori iskolaigazgatónak, dr. Roncz Bélának, akinek beszédét Schmittné Makray Katalin köszöntő szavai követték. Hivatalosan a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója, Kákay István szavai nyitották az eseményt.
Az idei év aktualitása a Martin Györgyről való megemlékezés. Idén lenne 80 éves a volt fasori diák, a nemzetközi hírű magyar néptánckutatás egyik elindítója. Az Erkel-díjas történész-néprajzkutató munkáját, életét tanítványa és kollégája, Karácsony Zoltán és hajdani fasori padtársa, az öregdiákok elnöke, dr. Liptay György professzor mutatta be a patinás díszteremben szép számmal összegyűlt közönségnek. Az előadás után a szervezők virággal köszöntötték Borbély Jolánt, Martin György özvegyét.
A nap egyik fénypontja az igazi élő legenda: Novák Ferenc „Tata” koreográfus, rendező, etnográfus rendhagyó történelemórája volt. Előadásában bemutatta nem csupán a magyar, de az európai tánckultúra eredetét és fejlődését is. Közvetlen, közérthető stílusára jellemző, hogy amikor a barokk zene díszítettségét illusztrálta a Cinegemadár dallamára, a közönség egy emberként énekelt a zenekarral.
A történelemórát követő rövid szünet után dr. Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter köszöntötte az egybegyűlteket, majd kezdetét vette a tizenkét iskola bemutatója.
A megjelent tucatnyi evangélikus iskola több mint húsz táncos és zenés számmal szórakoztatta az egybegyűlt nézőközönséget és egymást.
A záró műsorszámot követően köszöntötték a rendezvény főszervezőjét, Barcsay Zsombort, majd pedig mindenki sietett a Rózsák terére, ahol a gimnázium kollégiumában a diákok és szervezők táncházzal ünnepelték, hogy „Megint” találkozott az evangélikus ifjúság.
További cikkek:
http://www.evangelikus.hu/ifjusag/megint-2013-nepzenei-talalkozora-kerul-sor-a-fasori-gimnaziumban/