Kutatói ösztöndíjat hirdetett meg a Túróczy-hagyaték Alapítvány kuratóriuma
A Túróczy-hagyaték Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy 2012. szeptember 1-jétől 2013. augusztus 31-éig havi nettó 50.000 ezer forint ösztöndíjjal támogat egy olyan – 18–35 év közötti – személyt, aki az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel jelenleg hallgatói jogviszonyban van vagy az intézményben végzett, s aki az alapítvány címére postai úton és elektronikus változatban is eljuttatja pályázatát. A pályázati feltételek az alábbiakban olvashatók. Forrás: A Túróczy-hagyaték Alapítvány kuratóriuma
A kutatás témája lehet
– egy tanulmány készítése, amelyben a kutató Túróczy Zoltán evangélikus püspök (1893–1971) igehirdetői, lelkigondozói, tanítói, egyházkormányzói szolgálatának teológiai értékelésére vállalkozik, lehetőleg az eddig fel nem tárt levéltári dokumentumok fényében (pl. „A Biblia értelmezése Túróczy Zoltán igehirdetéseiben és beszédeiben”, „A reformátori teológia és Túróczy Zoltán”; „A pietizmus és Túróczy Zoltán”, „A misszió szerepe Túróczy Zoltán életművében”; „Túróczy és a reformátusok”; „Túróczy és a szabadegyházak”; „Túróczy és a katolikusok”, „Túróczy és a zsidóság”, „Túróczy és a finnek”; „Túróczy és Ordass”; „Túróczy és a világi politika”, „Túróczy változó megítélése” stb.). Egy olyan 80–120 ezer leütés terjedelmű tanulmány elkészítését várja a kuratórium 2013. augusztus 31-éig, amely később részleteiben vagy egészében publikálható.
– a Túróczy-hagyaték eddig kiadatlan anyagából (igehirdetések, előadások, levelek stb.) válogatás készítése és annak sajtó alá rendezése, amely lektorálás után egy 3-400 oldalas kiadványban publikálható;
– Túróczy Zoltán életművéhez kapcsolódó más, a pályázó által javasolt kutatási terület.
A pályázat tartalmazza
– a pályázó önéletrajzát és a kutatás személyes motivációit (1-2 oldal);
– a kutatás tervét annak módszertani leírásával, havonkénti lebontásban (3-4 oldal);
– támogató nyilatkozatot az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyik oktatójától.
A pályázat elektronikus és postai beadási határideje: 2012. március 31.
A kuratórium a pályázók szóbeli meghallgatása után 2012. április 30-ig bírálja el a pályázatokat.
Budapest, 2012. január 15. A Túróczy-hagyaték Alapítvány kuratóriuma