Változás! Két korosztálynak három helyszínen tartják a Napvető táborokat

Létrehozás: 2012. június 07., 09:01 Legutolsó módosítás: 2012. június 07., 10:56

2012 nyarán immáron két korosztálynak, három külön turnusban rendezi meg a 16. Napvető evangélikus közösségépítő tábort Piliscsabán és Garamkövesden a KÖSZI, azaz a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért. Napvető Felvidék a 3-8. osztályosoknak: július 22–28. Napvető Ifi a 7-12. osztályosoknak: július 29–augusztus 4. Napvető Kölyök a 3-8. osztályosoknak: augusztus 12–18.

A Napvető egy olyan keresztény közösségépítő tábor, ahol egy nyári hétre kiszakadhatsz a szürke hétköznapokból, és egy felejthetetlen, kalandos hetet élhetsz át! Sok-sok igaz barátra lelhetsz, rengeteg izgalmas játékban és vetélkedőben, tartalmas beszélgetésben lehet részed, mindezt pedig egy megértő és családias hívő közösségben élvezheted.

A Napvető tábor evangélikus szellemiségű, de nyitott bármilyen felekezethez tartozók számára, sőt azoknak az érdeklődőknek is, akik egyik felekezethez sem tartoznak.

A 16. Napvető tábor mottója: „Jézus hírnökei”

Ha te is vágysz egy kis nyári felüdülésre, ahol velünk együtt énekelhetsz, táncolhatsz, beszélgethetsz, és közben találkozhatsz Istennel és hírnökeinek történeteivel, miközben rengeteg játékra és nevetésre számíthatsz, ha szeretnél új barátokat és életre szóló élményeket szerezni, jelentkezz bátran! A tábort többségében evangélikus fiatalok szervezik, de a szervezők között megtalálhatók más felekezethez tartozók is. Tehát nálad sem számít, hogy milyen felekezethez tartozol, gyere, szeretettel várunk! 

Milyen programokkal készülünk? Vízi olimpia, akadályverseny, portya, Láthatatlan Színház, Ki mit tud?, kézműves palota, Kafkaz koncert, kirándulás, tábortűz, táncház és éjszakai túra várnak rád, emellett a kupaktanácsokon élményközpontú beszélgetések Jézus hírnökeiről, Isten neki és nekünk szánt útjairól. Minden délután úszás, foci, és ezek mellett persze rengeteg éneklés a tábori zenekar kíséretével, amelyben te is játszhatsz!

Jelentkezni és bővebb információkat szerezni a KÖSZI honlapján tudsz:

http://www.koszi.net

Jelentkezési határidők:

Napvető Felvidék: július 8.

Napvető Ifi: július 8.

Napvető Kölyök: július 22.

Az iskolai osztályok arra vonatkoznak, hogy hányadik osztályba jártál a legutóbbi, tehát a 2011/12-es tanévben.

Bármilyen kérdés esetén keresd Frenyó Istvánt, a KÖSZI kapcsolattartóját:

(30) 639-1448, koszi@koszi.net 

Szeretettel várunk:

Frenyó István

a Napvető kölyöktábor vezetője

Kelényi Zsolt

a Napvető ifitábor vezetője

Szabó András evangélikus lelkész

a Napvető kölyök- és ifitábor lelki vezetője

Asztalos Richárd evangélikus lelkész

a Napvető Felvidék tábor lelki vezetője

--------------------------------

Értesülj azonnal a fontosabb KÖSZI-s és más ifjúsági programokról, táborokról! 

Jelöld ismerősnek a KÖSZI-t Facebookon: http://www.facebook.com/profile.php?id=100001842182512 

Iratkozz fel a KÖSZI Hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben