Kamaszként is lehetünk Jézus hírnökei? – A KÖSZI Napvető táborának második turnusa az ifi korosztálynak szólt

Forrón süt le a nyári napsugár, célba véve a barna bőrű, fiatal vállakat, amelyek összehajolnak egy körben. A műanyagszékeken elnyújtózó vagy a füvön terpeszkedő tizenévesek néha flegmának tűnnek, néha nagyon csöndesnek, de aztán mondanak valami olyan okosat, hogy mi, felnőttek tanulhatnánk tőlük. Odafigyelnek, beszélgetnek, sustorognak is néha, nagyokat nevetnek, élményeket mesélnek, kritizálnak, véleményt mondanak. Az egyikük lelkész szeretne lenni, erről mesél, a másikuk keresi a Tízparancsolat számára is megfogható értelmét, a harmadikuk az életéről árul el titkokat. Megpróbálják a mai világba helyezni, az ő fiatal szemükkel látni a rendületlenül bízó Ábrahámot, a népet vezető Mózest, a bálványromboló Illést, a bűnbánó Dávid királyt és a Jézusra mutató Keresztelő Jánost. Elhozzák színes kamaszviláguk élményeit, friss gondolatait, nagy álmait, világmegváltó terveit, és abban bízunk, örülnek, hogy meghallgatjuk őket, miközben igyekszünk együtt tanulni Jézus hírnökeitől. Mindez a piliscsabai Béthel Missziói Otthon hatalmas, csodaszép udvarán történik, délelőtt van, és Kupaktanács folyik, azaz kreatív hittanóra, kamaszkorosztályra hangolva, a Napvető Ifi táborban.

Esti sötétség burkolja be a tájat, de nem félelmetes már, hiszen kis szobákban húzódunk meg tízen-tízen, két-két felnőtt vezetésével. Még ott a szívünkben az utolsó program izgalma, a Bátorságpróbáé, amikor sötétben lapultunk meg az udvar árnyai között, átélve annak a bizsergető félelmét, megtalálnak-e a többiek. Mégis tudtuk, hogy biztonságban vagyunk, egy kicsi mécsessel a kezében van, aki vár, és biztosan megtalál – így nyugodtan lehet izgulni egy kicsit, kockázatot vállalni a többiekért. De most már, a szobában a pillák néha nagyon lefelé húznak, a bőrön friss barnaság és friss karcolások, a szívekben új barátságok, titkos remények és még ezer mesélnivaló. A vezetők néha még a fiataloknál is fáradtabbak, és az esti meghittség melegsége burkol be mindent, így lehet, hogy egy csaknem nagykorú, igazán nagymenő fiú vidáman nevet össze a szertelen általános iskolás jó barátnőkkel. Nem félünk, jó lesz elaludni így, mert hiszen holnap újra együtt ébredünk, és mindig van, akihez szaladni lehet, ha baj volna. A piliscsabai tücskök ciripelése ringat álomba, és az a tudat, hogy holnap vár a Vízi olimpia, a Városi portya, a Ki mit tud?, a Kreatív klub vagy épp az esztergomi kirándulás. Még nem is tudjuk, hogy az otthoni éjszakákon minduntalan arra ébredünk majd, hogy magunk köré képzeljük a többieket, és úgy hiányoznak.

Reggel van, a hőség már bontogatja szirmait, de a frissesség még ott ül a szemekben és a szép kamaszfejeken. Körben ülünk mind a nyitott kápolnában, nagyon sokan vagyunk, majdnem hetvenen, mégis elférünk mindannyian egy óriási körben. Amikor körbenézek, a tekintetem minduntalan mosolygó arcokba ütközik, sokak a szemembe néznek, titkos üzeneteket küldenek, finoman. Van, aki egy egészen kicsi fiút tart az ölében, és anyát játszik egy kis időre. Van, aki elhozta a basszusgitárját, és igyekszik követni a gyakorlott, felnőtt gitárosokat. Van, aki erőt, vigasztalást szeretne meríteni Isten igéjéből, mert eszébe jut az otthoni élete. Van, akinek a szemében könnycsepp csillan. Van, aki félénken megérinti a mellette ülő kezét. De együtt vagyunk, és figyelünk Szabó B. András lelkészre, a tábor lelki vezetőjére, aki Dávidról és Góliátról beszél. És íme, megelevenedik a bibliai kép, egy ötéves, váratlanul közénk került kicsi fiú ül gyerekszéken, megilletődve, szemben a hatalmas, erős, felnőtt vezetővel. Dávid és Góliát. És András szavai nyomán Góliát, azaz Erik szervezőtársunk a nyakába emeli a kicsi Ádámot, megemeli a kezét, és mi látjuk, hogy Dávid valóban győzelmeskedett, először az óriáson, aztán később önmagán is. Mi, nézők, nevetünk és sírunk. Mindez a csütörtök reggeli áhítaton történik, közeledik a tábor vége.

Az utolsó délelőttön vagyunk, körben állunk, mindenki fogja a mellette álló kezét. Most énekeltük el az Áldásoddal megyünk című dalt, és néhány szerető szülő már várakozik néha nehezen kezelhető, mégis várva várt gyermekére. A kezek nehezen engedik el egymást, és ami meglepő, ahogyan a dal utolsó hangjai elcsendülnek, sok-sok pici könnycsepp csorog le arcokon. Nemcsak az érzelmes kamaszlányok szája görbül lefelé, egy-egy felnőtt vezetőlány is igyekszik túlmosolyogni a könnyeit, sőt, itt-ott egy-egy fiú zavartan dörgöl egyet a szemén. Tényleg így volt, láttam. Aztán egymás nyakába ugrunk, és mindenki megölel, akit csak tud, persze változó erővel, attól függ, hány titkot osztottunk meg a másikkal a héten, hány kalandot éltünk át együtt, hányszor folyt együtt a könnyünk a nevetéstől. Gyorsan még elmondjuk a jótanácsokat a jövőre, hogy milyen jó volt együtt ezt meg azt csinálni, hogy mennyire fogtok hiányozni, és hogy ugye akkor a tábortalálkozón, októberben újra találkozunk. Mert mostmár menni kell, eltelt a hét Piliscsabán, vége a Napvető Ifi tábornak, és újra nem találkozunk hónapokig, mi, az ország 28 különböző településéről érkező fiatalok. És ez nagyon szívszorító, mert felejthetetlen volt együtt, és azt hiszem, megint éreztük Isten jelenlétének szerető melegségét – másképp hogy adhatott volna ennyire sokat mindenkinek?

Valahogyan így zajlott az idei Napvető Ifi – evangélikus közösségépítő tábor. Nemcsak ilyen szép és vidám pillanatok fordultak persze elő, többször eltört itt-ott a mécses, fájtak a hasak, érték az érzékeny fiatalokat csalódások, néha el kellett simítani egy-egy konfliktust vagy valaki mesélt egy szomorú és igaz történetet. De aztán mindig újra mosoly bújt az arcokra és ölelő karok találtak egymásra, és tanultunk a hibákból is. Játszottunk, vetélkedtünk, együtt énekeltünk és imádkoztunk, táncoltunk is, úsztunk, fociztunk, aerobic-oztunk, verset írtunk, filmet néztünk, színjátszottunk. A Mesterkurzuson minden vállalkozó fiatal taníthatott valamit a többieknek, a Választások délutánján a pályaválasztás, párválasztás, értékek melletti elköteleződés feladataiba áshattuk bele magunkat. Ez volt az első alkalom, hogy Napvető tábort szerveztünk az ifi korosztálynak, és jól tudjuk, nagy vállalkozás elkezdeni egy új hagyományt, főleg, ha 50 kamasz és 16 fiatal felnőtt érintett ebben. Nem volt zökkenőmentes a készülődés, számtalan akadályt kellett átugranunk, de sokat imádkoztunk, és úgy érezzük, sikerült: Isten áldása megint megsegített, minden várakozáson felül sikerült, és hihetetlen lelki feltöltődést adott a hét. Mindezért köszönettel tartozunk persze Varga Gábornak, a Béthel Missziói Otthon vezetőjének, aki feleségével, Zsuzsával újra otthont adott nekünk, és a szülőknek, lelkészeknek, gyülekezeteknek, akik ránk bízták fiatal gyermekeiket, és szerető támogatásukkal lehetővé tették, hogy megvalósuljon a Napvető Ifi tábor.

A tábor bőséges képanyagát itt lehet megtekinteni:

https://picasaweb.google.com/113015646523283190376/16NapvetoIfiEvangelikusKozossegepitoTabor

A szervezők nem sokat pihennek, mert már készülnek az október 12-14. között (tehát nem az eredetileg meghirdetett időpontban, október 5-7. között) Piliscsabán tartandó KÖSZI tábortalálkozóra. Erre várunk mindenkit, aki részt vett idén vagy az elmúlt években a KÖSZI táboraiban, azaz a Téli berek, Életfonal vagy Napvető táborokban! Jelentkezni hamarosan a www.koszi.net oldalon lehet.

--------------------------

Értesülj azonnal a fontosabb programokról, táborokról: 

Jelöld ismerősnek a KÖSZI-t a Facebookon: http://www.facebook.com/profile.php?id=100001842182512

Iratkozz fel a KÖSZI Hírlevélre úgy, hogy egy üres e-mailt elküldesz ide: koszihirlevel+subscribe@googlegroups.com

A KÖSZI 16. Napvető Ifi – evangélikus közösségépítő táborában együttműködő partnerek voltak a Piliscsabai Evangélikus Gyülekezet és a Szívvel-Lélekkel Alapítvány.