Évet zárt a Székács

Létrehozás: 2012. június 29., 12:50 Legutolsó módosítás: 2012. június 29., 15:54

Orosháza – A Székács evangélikus iskola június 24-én a templomban, az istentiszteletet követően tartotta tanévzáró ünnepségét. Forrás: oroscafe.hu / B. Imre Julianna

Az iskola ebben a tanévben tehetségpontként működött, és elnyerték az Ökoiskola címet is. Az 543 diák magatartásátlaga a tavalyival megegyezően 4,28, az iskola szorgalomátlaga 4,0. A tanulmányi átlag 4,1 (ez megegyezik az előző évi eredménnyel). Kitűnő és jeles eredményt elért tanulók száma: 130.

„A pedagógusok minden évben nemcsak a megfelelő tudás mennyiségét követelik meg, hanem a társadalomban meglévő erkölcsi romlást is igyekeznek az iskolában megakadályozni – mondta értékelőjében Fehér Borbála igazgató. – Ebben nagy segítség a szülők támogatása, a tanulók többségének megértése is. Szigorúan követelünk viselkedésben, magatartásban és tudásban is. A pedagógusi munkáról hiba lenne a visszajelzést pusztán a jegyekben, átlagokban keresni. A személyiség formálása, az általunk fontosnak tartott értékek átadása ugyanolyan fontos, mint a tananyag oktatása. A mögöttünk lévő 10 hónapban voltak vidám és szomorú pillanataink, voltak ragyogó sikereink és esetenként kudarcaink is. Mindezek ellenére sikeres tanévet tudhatunk magunk mögött” – emelte ki az igazgató.

Az eseményen a legjobbak több alapítvány és támogató jóvoltából ajándékokat kaptak.

A legjobb érettségizőnek járó 50 ezer forint ösztöndíjat, amit a Ravasz Antal Alapítvány adományoz minden évben, 2012-ben 6 tanuló kapta meg: Kovács Attila  (12/4), Csizmadia Réka (12/6), Huszka Melinda (12/6), Kishonti Fanni (12/6), Szemenyei Csilla (12/6), Vincze Délia (12/6).

Az Evangélikus Gimnázium Alapítvány minden tanév végén 10-10 ezer forint ösztöndíjjal jutalmazza a legkiemelkedőbb diákokat tanulmányi eredményük és viselkedésük alapján: Fekete Gabriella (9/4), Magon Lilla (9/6), Csizmadia Emese (9/6), Horváth Renáta (11/6).

A Magyar Evangélikus Egyház (MEE) két tanuló számára nyújt térítésmentes részvételt a Lotz anyanyelvi táborba, amely Bonyhádon lesz a nyár folyamán. Ők ketten Krámli Lola és Béres Bence (11/6).

A Diákönkormányzat 12. évfolyamos diákoknak köszönte meg az együtt munkálkodást, a közös szolgálatot: Betlehem Orsolya (12/4), Novák Balázs (12/4) és Tóth-Benedek Richárd (12/4) tanulóknak.

Az ünnepség végén a tanév igéjével búcsúzott az igazgató, ezt követően az iskolában mindenki kézbe vehette a bizonyítványát.

A tanév igéje:

„Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40, 3031).

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben