Élőben a játszótérről – Az Egyenlő Bánásmód Hatóság vándorkiállítása Győrben
Győr – A kiállításon megtekinthető többek között a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ diákjainak, Módos Dominikának ( KI-rekesztés) és Farkas Fanninak (Fekete-fehéren) a nyertes képei, valamint a megyéből beküldött valamennyi képzőművészeti alkotás is. Forrás: kisalfold.hu
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) TÁMOP-5.5.5/08/1 „A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemlélet-formálás és hatósági munka erősítése" projekt kereté-ben 2009 és 2013 között a társadalom érzékenyítésére, a hatóság szolgáltatásainak népszerűsítésére, valamint széles körű tudásmegosztással a jogtudatosság fejlesztésére vállalkozik. Az egyenlőbánásmód-referensi hálózat kialakítása, az önálló tananyag-fejlesztésű képzési program és a diszkriminációs mechanizmusokat feltáró társadalomtudományi kutatások mellett komplex kommunikációs eszközöket használó projekt egyik legsikeresebb aktivitása a „Fiatalok a diszkrimináció ellen" című ifjúsági akció volt.
A díjazott alkotásokból az EBH 2010 őszén „Élőben a játszótérről" címmel országos vándorkiállítás-sorozatot indított. Eddig 35 helyszínen tekinthette meg a lakosság a diákok munkáit, legutóbb Székesfehérváron, Miskolcon, Veszprémben és Bodajkon találkozhatott velük a közönség. A hatóság törekszik a művek minél szélesebb körű bemutatására. 2012 márciusában Egyenlőség gyerekszemmel címmel exkluzív albumban publikálták a szakértők által kiválónak ítélt műveket, ősszel pedig a nyertes alkotásokból válogatva óriásplakátokon fogják népszerűsíteni az antidiszkriminációs magatartásformákat. A hatóság kommunikációjához kapcsolódó kreatív arculatot is a nyertes pályamunkák felhasználásával készítik el.
A Győrött 2012. szeptember 11-én a Városi Művészeti Múzeumban nyíló Élőben a játszótérről című tárlat az ifjúsági akció hátrányos megkülönböztetés témakörében készült képzőművészeti és irodalmi műveit mutatja be. Az alkotók a 8 és 18 év közötti diákok, akik a grafika, festészet és az irodalom formanyelvén fejezték ki a kirekesztés és kirekesztettség formáinak, valamint az elfogadás értékeinek bemutatásával kapcsolatban megfogalmazott gondolataikat, érzéseiket.
A tárlat megnyitójára 2012. szeptember 11-én 17 órakor kerül sor a Püspöki udvarbíróházban (9021 Győr, Apor Vilmos püspök tere 2.). A tárlatot Magyar Enikő, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökhelyettese és Grászli Bernadett művészettörténész, a Városi Művészeti Múzeum igazgatója nyitja meg. Az eseményt a Liszt Ferenc Zeneiskola AMI furulya kamaracsoportjának – Csapó Lili, Csapó Maja, Kovács Bálint, Thiel Dániel – előadása színesíti.
A kiállítás 2012. október 7-éig látogatható keddtől vasárnapig 10-18 óráig. Az EBH ifjúsági akciójának részleteiről, valamint a projektről rendezvényeiről bővebb információk a http://www.egyenlobanasmod.hu/tamop weboldalon találhatók.
További képek: