EGOT-zsoltár: Hálaadó zsoltárt írtak a záró istentiszteleten
Sopron – 2011. szeptember 25-én az Evangélikus Gimnazisták Országos Találkozóján (EGOT) született egy zsoltár. Az alábbiakban ezt adjuk közre. Szöveg: Mesterházy Balázs
Simon Attila lelkészkollégám írása (EGOT-vasárnap) említette, hogy a reformátusok Csillagpont Találkozóján már megtapasztalt „Négy asztal áldását” élhettük végig az EGOT zárósistentiszteletén, és ennek gyümölcseként született az alábbi zsoltár. Az „Áldalak, Uram, mert…” mondat folytatására kértük a gyülekezetet.
Gáncs Péter püspök azt mondta, hogy számára Ócsai Zoltán Jónás és Jézus című rockoratóriumából a Kleopás panasza a 151. zsoltár. Akkor legyen ez a 152.
Áldalak, Uram, mert…
- noha nem látlak, mindig biztosítasz jelenlétedről azáltal, hogy az összes teremtett lélek közül nekem is jut figyelmedből és szeretetedből
- Hálás vagyok, mert Isten mindig meghallgat engem és sosem hagy cserben
- Hálás vagyok, mert Isten mindig az emberekkel van, és soha nem hagyja őket el. Hálás vagyok, mert ezt a hétvégét az ő közelségében élhettem meg, és segítségével sok új emberrel ismerkedhettem meg. Köszönöm.
- Mindig megsegítesz
- Hitet adsz
- Mindig jó vagy hozzánk
- Nagy nehézségeimben gyönyörű gyermekkel áldottál meg bennünket
- Megváltottál, pedig vétkes voltam!
- Megsegítesz minden bajban és erőt adsz mindenkinek
- A gyermekekért, a fiatalokért, az új lehetőségekért
- Mindig megsegítesz
- A sok jóért, és hogy sok rossztól megóvtál és kérlek, továbbra is segíts.
- Hatalmas a te kegyelmed, mindig velem vagy örömben és szomorúságban egyaránt. Köszönöm, Istenem, hogy vagy nekem és mindig figyelsz rám!
Áldalak, Uram, mert…
- A nehéz helyzetekben is mellettem állsz
- Erőt adtál nekem a mindennapokhoz, s mert vigyázol családtagjaimra, azokra is akik már nem élnek köztünk.
- Mikor szükségem volt Rád, mindig ott voltál velem és megsegítettél. Mindig örökké hálás leszek Neked segítségedért és soha semmi nem fogja megrendíteni hitem irántad. Kérlek, továbbra is segíts meg életem során engem és egész családomat is.
- Áldott, aki az Úr nevében jön.
- Hálás vagyok ezért a hétvégéért, és azért, hogy eljöhettem. Hálás vagyok a programokért, a csoportokért, az új barátokért, a jól sikerült szombati műsorért. Hálás vagyok a családomért, rokonokért, barátokért. Köszönöm a sok lehetőséget, és hálás vagyok minden jó dologért. Köszönöm a szépet, és az élet örömeit, és köszönöm, hogy megláthatjuk a szépet.
- Egyszerűen szeretsz engem, megbocsátasz, bármit teszek, mert egyben te vagy Uram és az egyik legjobb batátom. Mert ha velem vagy, minden lehetséges. Mert ha hiszek fiadban, a mennybe kerülhetek. Mert velem vagy mindig és kész! J
o Eljöhettünk ide Soproba, az EGOT-ra
o Mindig számíthatunk rád, ha kell
o Vannak még jó emberek
o És mert mindent megadsz, amire szükségünk van
- Kezeddel megalkottál, megváltottál, s a bajban mellém álltál.
- Megváltottál, nevemen szólítottál: Enyém vagy! – gyermeked vagyok!
- Mindig velem vagy, soha nem hagysz egyedül
- Megbocsátod figyelmetlenségeimet, szeretetlen pillanataimat, közönyömet. Áldalak, mert mindezt Te meg tudod újítani bennem, szeretetet tudsz költöztetni a szívembe, figyelemre hívsz feléd és embertársaim felé! Áldalak, mert annyi jót tettél velem!
- Megszólítasz, megerősítesz, helyre (helyemre) állítasz, újrakezdesz velünk és velem!
- Mellettem vagy mindig, mikor szükségem van Rád, és akkor is, amikor úgy érzem, hogy nem vagy mellettem. Te ott vagy akkor is, csak én érzem úgy, hogy elhagytál. De tudom, hogy nem.
- Megerősítettél minket a hétvégén.
- Üzeneteiddel terelgetsz utamon és segítesz, hogy a céljaimat elérjem.
- Akárhányszor csak hívlak, meghallgatsz, ha szomorú vagyok, megvigasztalsz, ha boldog vagyok, együtt örülsz velem; vigyázod minden lépésemet.
- Ilyen családba és közösségbe születhettem, melyeknek minden egyes tagja ilyen vagy olyan módon segít lelkileg fejlődnöm életem során J
- Szeretetet adtál és meghívtál ebbe a közösségbe, hogy mindnyájunk szíve egy legyen a te szellemedben.
- Életet adtál nekem és a húgomat életben tartottad.
- Érzem, hogy velem vagy és segítesz.
Áldalak, Uram, mert…
- Részese lehettem a közösség összetartó és erősítő csodájának. Mert lehetőséget adtál megismerni egymást, kérdéseket vetettél fel, melyekre nem tudunk válaszolni.
- Nem kértelek, Te mégis ott állsz mellettem és minden lépésemet követed.
- Szüntelenül hívsz még akkor is, amikor nem megyek.
o Kérdéseket adtál válaszok helyett
o Hogyokat adtál megoldások helyett
o Letörölhető könnyeket adtál mosolyok helyett!
- Megszólítottál, s mellém álltál. Velem jártál utamon, s megvigasztaltál.
- Meghallgattad kérésemet, sőt sokkal többet kaptam itt az EGOT-on, mint amennyit vártam. Köszönöm, Uram, hogy te figyelsz rám.
- Te mindig jó vagy hozzám, és segítesz a bajban. Mindig bíthatok benned. Köszönöm neked, Uram.
- Mindig velem vagy bajban, sokat segítesz nekem nap mint nap. Érzem, hogy folyamatosan mellettem vagy, számítok rád.
- Vagy nekem és átölelsz mindig és mindenkor.
- Mindig meghallgatsz, velem vagy még ha úgyis érzem néha, hogy nem, akkor is itt vagy nekem. Nem csak nekem – minden embernek. Köszönöm, Uram.
- Minden nap velem vagy, segítesz nekem, ha úgy érzem, nem fog sikerülni az előttem álló feladat. Áldalak, mert mindig gyönyörködhetem kezed munkájában. Áldalak a barátaimért és családomért, hogy mindenben számíthatok rájuk.
- Danke halt mal für alles, für mein Leben un für meine Freunde/Familie, etc. Vielen Dank.
- Erre az útra térítettél és ilyen közösséget adtál nekem. Hálás vagyok a családomért, barátaimért. Köszönöm, hogy rád mindig számíthatok, hozzád fordulhatok bánatomban, örömömben és kéréseimmel. Áldalak, mert megajándékozol a tanulás és lelki gyarapodás lehetőségével.
- Mellettem vagy és vigyázol rám. Segítesz nekem és megtisztítasz. Áldalak, mert találkozhattam veled és másokkal itt az EGOT-on.
- Megkaptuk a jogot, hogy nevethessünk és mosolyra fakadjunk.
- Segítesz döntést hozni, vigyázol a családomra, és boldogságot adsz. Ámen.
- Megajándékoztál bennünket egy fiú gyermekkel 14 éve, aki azóta minden nap egyre több örömmel és boldogsággal tölti be napjainkat, és aki azóta maga is híveddé válhatott igyekezetünk által. Áldalak, Uram, mert fiam által könnyíted meg napjainkat és adsz erőt ahhoz, hogy járhassunk az általad kijelölt utunkon.
- Egész életem a te fényedben telik.
- Minden bajban megsegítettél, jóban, rosszban velem vagy. Szeretném, ha örökké velem maradnál.
- Szereteted körülölel, és nem hagysz el engem.
- Kioldod az életem csomóit.
- Arra tanítasz, ami javamra válik, és azon az úton vezetsz, melyen járnom kell.
- Te MINDIG velem vagy, és megóvszengem a világ dolgaitól, fájdalmaktól. Áldalak, mert hiszem, te vagy az Úr, és tudom, ha te velem vagy, senki sem lehet ellenem. Áldalak, mert a sötétségben világosság vagy, mert szeretsz engem, és mert veled lehetek majd az örök igazságodban. Áldalak, mert hiszek a te mennyei igazságodban, s tudom, az áldásod meg fog érkezni.
Áldalak, Uram, mert…
- Tudom, hogy mindig mellettem vagy.
- Itt lehetek a táborban azokkal, akiket szeretek.
- Mindeddig kegyelmedben megtartottál, hálás vagyok, mert élek.
- Jó vagy. Megbocsátod minden bűnömet, mert szeretetedben élhetek minden napon. Áldalak, Uram, mert tanítasz és tanulhatok, és mert nem hagysz el.
- Megóvtál minden rossztól. Áldalak Uram.
- Reményt adsz a házasságom megmentésére.
- Jó vagy hozzám és minden jóért.
- Boldog vagyok. Itt lehetek az EGOT-on azokkal, akiket szeretek és sok új embert is megismerhettem.
- Kezedben hordozol. Mert gondoskodsz rólam, mert körülölelsz szereteteddel.
- Nagy a te jóságod…
- Te velem vagy
- Élek és egészséges a családom.
- Mindenhol ott vagy és segítesz mindenkinek.
- Nehéz helyzetemben hozzád fordulhatok könyörületért, mert nem hagyod hitemet veszni.
- Megegítesz és vigyázol ránk. (Eszter és Eperke)
- Reményt adsz a reménytelenségemben.
- Isten az egyetlen bizodalmam, reménységem, életem. Ámen.
- Lehetőséget adtál arra, hogy itt lehettm. A Találkozások örömével gazdagodhattam. Áldalak, Uram, mindezért.
- Hálás vagyok, Uram, mert csodálatos életem van. Mert hozzád fordulhatok vigaszért, ha szükségem van rá. Hálás vagyok, Uram, mert itt vagy nekem. Szeretlek.
- Kegyes vagy hozzánk és mindig velünk vagy.
- Hálát adok az Úrnak, mert megbocsátja a bűneimet, nem ítél el és nem büntet meg.
- Békességet és tisztaságot adsz.
- Megtanítottál küzdeni, és felállni a legmélyebb pontról. Áldalak, mert soha nem hagysz el, és a te erődet adtad nekem ahhoz, hogy tanúságot tehessek a mindennapokban. Áldalak, Uram, mert hálás lehetek. Mert hálás vagyok!
- Mert segítesz rajtam. Nem hagysz el, s nem hagysz elveszni. Bánatomban vigasztalsz, örömömnek velem örülsz, kitartasz mellettem, se nem hagysz rossz útra térnem. Ámen.
o Irgalmas vagy és megbocsátasz
o Kegyelmes vagy és megáldasz.
o Feltárod a Mennyek kapuját, azon bebocsátasz.
o Te vagy élő Istenem, áldalak örökre, örökre szívemben.
- Ámen.








