Bemutatták a Jónás és Jézus rockoratóriumot Kőszegen is
Létrehozás:
2012. március 05., 10:36
Legutolsó módosítás:
2012. március 05., 12:08
Kőszeg – 2012. március 3-án, szombaton este hatalmas élményben lehetett része mindazoknak, akik eljöttek az evangélikus szakközépiskola dísztermébe, hogy meghallgassák a Jónás és Jézus rockoratóriumot az evangélikus országos zenei tábor tanári és résztvevői előadásában. Szöveg: Baranyay Csaba, fotó: Németh Iván
Többen csak a folyosóra kivetített képen követhették az előadást, mert a terem már a meghirdetett időpont előtt zsúfolásig megtelt. A zenekar és énekkar tagjai péntektől vasárnapig Kőszegen tartózkodtak, és énekeltek a vasárnapi istentiszteleten is, melyen Ócsai Zoltán győri lelkész hirdette Isten igéjét.