Az idei esztendőben is táboroztak a meszleni hittanosok

Létrehozás: 2012. szeptember 12., 08:13 Legutolsó módosítás: 2012. szeptember 12., 08:13

Meszlen – A korábbi évekhez megszokható módon, az idei esztendőben is indítottunk Meszlenben a hittanosainknak tábort. Forrás: nemescso-lutheran.hu

Nagy öröm számunkra, hogy a  kistábor résztvevői közt 1-8 osztályokig egyaránt megtalálhatóak voltak a gyerekek. Sokszínű kis társaság voltunk, de volt bennünk valami közös dolog, valami, ami összekötött minket, ami egységesebbé tette ezt a népes csapatot, ez pedig a közösség összetartó ereje, na meg a jobbnál jobb programok. Nem is kell messzire menni a környékbeli gyerekeknek azért, hogy jól érezhessék magukat. Úgy láttuk, mindenki megtalálta a magának leginkább megfelelő játékot és elfoglaltságot. Egyformán álltak sorban a kisebbek-nagyobbak a gólyalábaknál a ping-pong és csocsóasztaloknál. Lehetőség nyílt tollasozásra, focira, amit főleg a fiúk használtak ki, de voltak lányok is, akik itt remekeltek. A megszokott bobozás sem maradhatott el a vele egybekötött akadályversennyel, vagy említhetjük a Sárváron való felfrissülést és a retro-estet is, de nem szabad kifelejteni az esti filmezést vagy az izgalmakkal teli baseball mérkőzéseket sem. 

De a szokottakhoz hasonlóan a délelőtti és az esti áhítat, mely mindig rejtegetett magában egyaránt lelki és testi felfrissülést is, hiszen szemmel láthatóan a gyermekeket nagyon lekötötte az áhítatok témája, Isten igéje.

Mindezekkel együtt az időre sem lehetett panaszunk, hiszen egész héten kiválóan jó időnk volt, talán még egy-egy kisebb zápor sem tudta volna elvenni a gyerekek jókedvét.

Köszönet illet minden segítőt és minden olyan támogatást ami a tábor lebonyolítását segítette. Jövőre is várunk mindenkit!

Galéria:

http://www.nemescso-lutheran.hu/site/hu/galeria/images?albumid=34 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben