Adventi lelki napot tartottak a Gerendási Általános Iskolában

Létrehozás: 2011. december 08., 09:42 Legutolsó módosítás: 2011. december 08., 14:18

Gerendás - 2011. december 7-én lelki napot tartottak a Gerendási Általános Iskolában. Kezdésként az ének hangjain és szavain keresztül hívták segítségül Isten Szentlelkét.

Ezután Liptákné Gajdács Mária evangélikus lelkész Adventus Domini (Az Úr eljövetele) címmel reggeli áhítatot tartott. Beszélt Isten Fiának, a Megváltónak, Jézus Krisztusnak a földre jöttéről, az advent jelentőségéről, jelentéséről, színeiről, az adventi koszorúról, annak történetéről, a betlehemállításról.

Az iskola tanulói négy csoportban, rotációban kézműves  és sportfoglalkozásokon (Sánta Lajos tanár irányításával) vettek részt. Karácsonyi díszeket és adventi házikót készítettek a családsegítő munkatársa, Kis Zsoltné, illetve Tóth Pálné édesanya segítségével.

Faragó Rita katolikus kántor és hitoktató vezetésével Válogatás a népek karácsonyának énekkincseiből címmel szintén csoportbontásban énekeket tanultak a gyerekek, és közösen énekeltek. Zengett a sok szebbnél szebb ének a különböző népek karácsonyi énekkincséből:

-         magyar:  Mennyből az angyal, Betlehem, Betlehem

-         dél-amerikai: Kicsi gyermek látni...

-         osztrák: Csendes éj

-         német: Ó, szép fenyő

-         angol: Soha nem volt még

Szintén az énekcsoportban beszélt Faragó Rita a mikulásvirág csodájáról, a fenyőfa állításának történetéről. A tízóraihoz ajándékként, felajánlásból ízletes, finom gerendási süteményt is kaptak a gyermekek.

Az osztályfőnökök (Zsóriné Hocz Anikó, Térenné Bartolák Zsuzsa, Horvátné Mille Erika, Gergelyné Gajdács Gabriella, Plaukity Zsuzsanna, Faragóné Ványi Emília) nagy odaszánással, szívvel-lélekkel segítették és vezették a csoportokat, illetve készítették őket a csendesnap végén a 2., 5., 7., 8. osztályosok előadásában az aulában bemutatott betlehemi történetekre. Egész délelőtt segítséget nyújtott Sulek Anna is. Közös énekléssel zárták a tartalmas délelőttöt.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben