A hófehér maci ajándéka

El akartam mondani, de ...

Hosszú ideig takargattam a titkomat és úgy gondoltam, hogy továbbra is titkolnom kell azt, ami történt. Tulajdonképpen Sárának el akartam mondani, de még úgy gondoltam, hogy a nagy kitárulkozásnak nem jött el az ideje. Ő a legjobb barátnőm volt, de nem voltam biztos abban, hogy kész vagyok arra, hogy ráömlesszem, ami a lelkemet nyomja. Véletlenül aztán ő hozta ki belőlem az egész dolgot, amikor tette azt a hülye megjegyzést.

Nevettünk és barátainkkal beszélgettünk, amikor valamit odabökött nekem, én pedig ezen teljesen felhúztam magam. Végülis Sára nem volt ilyen buta. De kiütötte nálam a biztosítékot és a megjegyzése a titkomhoz nagyon közel járt. Csendben maradtam és csak bámultam rá. Eléggé ismer ahhoz engem, hogy rájött arra, csalódtam benne. De amikor megkérdezte, hogy most meg mi a baj, otthagytam őt, ahelyett, hogy válaszoltam volna neki. Ő azonban utánam rohant és követett, egészen a másik oldalra, a templom mellé.

Ez volt az a pont, amikor elérkeztünk a fent említett szituációhoz. Először csak csendben sétálgattunk egymás mellett, körbe-körbe a templom körül. Csodálkoztam, hogy megbíztam volna benne annyira, hogy elmondjam neki a titkomat. Pedig másképp kellett volna, mert pont ebben a szituációban nem gondolná az ember, hogy kitárulkozik a másik előtt.

Sára megtörte a csendet, hogy biztosíthasson arról, hogy ő a barátom és nem akart megbántani engem. Aztán újra csendben maradt. Végül megálltam és felé fordultam. Nem mondott semmit, de figyelmesen nézett rám. Ebben a pillanatban már nem tudtam ránézni.

- Sára – kezdtem lassan. – A megjegyzésed nem esett túl jól, sőt nem is igazán való egy olyannak ilyet mondani, akit szexuálisan zaklattak.

Bezártam a szememet és a csend, ami ezután következett, végtelennek tűnt.

- Niki! – mondta, én pedig megpróbáltam másfelé nézni, hogy ne lássa a könnyeimet.

- Niki, nézz rám! – lassan ránéztem, és a szemünk találkozott egymással. A szeme nem változott. Együtt érzés volt benne.

- Mindig a barátod leszek – folytatta. – Meg szeretném hallgatni, amit mondani szeretnél. Tudom, mennyire nehéz lehet neked most erről beszélni, de tisztelem, hogy kimondtad, és hogy nekem elmondod azt, ami történt. Ha megölellek, segíteni fog?

- Néha igen, néha nem – mondtam révetegen.
- OK, mondta. Ha kell, fogd meg a kezemet.

Az emlékek sűrűjében

Amikor rájöttem arra, hogy szexuálisan zaklatnak, arra kértem Istent, adjon egy barátot mellém, olyan barátot, akinek elmondhatom mindezt. Szégyenteljes titkommal azonban egyedül maradtam, elszigetelten. Nem tudtam, kiben bízhatom és ki az, aki előtt tényleg hallgatnom kell. Vágytam arra, hogy legyen egy barátnőm, aki előtt kitárulkozhatom, de mivel ilyet nem találtam, ezért Istenhez fordultam segítségért.

A következő hónapokban észrevettem, hogy Sára a válasz az imádságaimra. Érdeklődő, figyelmes volt mindig velem szemben, de nem gyakorolt sosem nyomást rám és nem irányított. Végül megtörtem a csendet és elmeséltem neki a szégyent, a reménytelenséget, a bűnt, az egyedüllétet és azt, hogy hogyan is történt a zaklatásom.

Végighallgatott és még utána is sokszor volt rá szükségem. Volt, amikor késő éjjel hívtam, és hajnalig beszélgettünk. Néha csak az is jól esett, hogy tudtam, csendben ül, hallgat a vonal másik végén.

Igazi barát volt, aki nem tartotta viselkedésemet abnormálisnak vagy elfogadhatatlannak. Volt, amikor eljött hozzánk, máskor meg együtt sírt velem. Volt, amikor Isten szeretetére figyelmeztetett, de mindig kedves volt hozzám, sőt még azt is eltűrte, ha mérgesen kiabáltam vele valami miatt.

Amikor azt magyaráztam neki, hogy szeretném megölni azt a személyt, aki ezt tette velem, nem bujtogatott, hanem csak arra figyelmeztetett, hogy Istennek is idő kell ahhoz, hogy begyógyítsa a szívem sebeit.

Isten szemén keresztül nézni a dolgokat

Egy éjjel, a zaklatásom elmesélése után hónapokkal, bekopogtatott hozzám. Az erős szél cibálta kabátját, amikor az ajtónkon kopogtatott. Egy piros csomagolópapírba tekert pakkot szorongatott a kezében. Amikor a nappaliba kísértem, átnyújtotta a csomagot.

- Ajándékot hoztam neked – mondta, és amikor ujjaimmal gyorsan letéptem a csomagolást, egy kis fehér mackót találtam. Kivettem a papírból és csodálkozva néztem Sárára.

- Olvasd el a cédulát! – mondta mosolyogva.

Lassan kihajtogattam a papírt, majd szemeimmel a szavakat boncolgattam:
- Vettem a bátorságot és nevet adtam ennek a kis fickónak – Tisztaság. Emlékeztetőül szánom neked. Nem pöttyös vagy csíkos. Tiszta fehér. Hófehér. Olyan fehér, mint amilyen te vagy Isten szemében.

A szemem könnyel telt, amikor eltettem a papírt.

A zaklatás, a szexuális visszaélés elrabolt tőlem sok mindent – az ártatlanságot, a másokba vetett bizalmat, az álmaimat. A legjobban azonban azt éreztem, hogy a tisztaságomon esett folt. Szerettem volna mindenféleképpen megőrizni a tisztaságomat a jövendőbeli szerelmemnek, de valaki ellopta tőlem a választást, a szabad döntést. Sőt Istentől is féltem: hogyan fog rám nézni majd: mint tisztára, vagy mint szennyesre?

A szexuális visszaélés bennem úgy csapódott le, hogy Isten biztosan haragszik rám emiatt, s bár nem én voltam az, aki rosszat tettem, de a velem tett rossz miatt én is a mélyben süllyedtem.

Ezért aztán az, amit Sára leírt nekem, alapjaiban rázott fel engem és tudatosította bennem azt, hogy Isten szeret engem, és Ő engem újra és újra visszafogad. Ennek jele volt az is, hogy Sárát adta nekem és hogy Sára gondoskodott rólam, szeretett engem és ő tisztának látott engem. Amit Sára mondott az olyan volt számomra, mintha színről színre Isten maga mondta volna.

Isten meggyógyított és Jézus vére lemosta rólam az összes bűnt. Erre emlékeztetett ez a hófehér mackó.

Ha szükséged van egy figyelő társra, Kihez fordulhatok? - rovatunk szakemberehez bármikor fordulhatsz.