„Eljutottál-e a hó raktárához?” (Jób 38,22)

A kissé kései szervezés és bonyodalmak ellenére mégis sikerült egy busznyi diáknak és pár korosabb kísérőnek 2012. január 13-a estéjén szerencsésen elindulnia Franciaország felé, egész pontosan a Magas-Alpok egyik csodás síközpontjába, Puy St. Vincent-be. Másnap kora délután, miután buszunk megmászta a Montgenèvre-i hágót (1860 m) az olasz-francia határon, megérkeztünk a kedves kis faluba, Puy-be, amely felett egy modern síközpont épült 1400 és 1600 m között.

A hegyoldalba vágott, 5-6 emeletes alpesi szállók apartmanjait elfoglalva igazi déjà vu-érzés vett erőt rajtam. Mintha jártam volna már itt. Hát persze! A francia alpesi apartmanok, amelyek önellátásra rendezkedtek be, nagyon hasonlítanak egymásra, de praktikus elrendezésük és berendezésük mellett nagy előnyük az igazi pályaszállás. Ez azt jelenti, hogy reggel valóban csak fel kell kelni az ágyból, és miután leballag az ember a sítárolóba, onnan már csak pár lépés, és a „hó határán”, valamint a sípályán áll (ha ügyes, ez így van, ellenkező esetben meg kontroll nélkül csak csúszik lefelé...).

Csapatunk esetében csak előbbi állt, hiszen sokat tapasztalt és képzett vezetőnk, aki egyben képesített síoktató is (György Feri bá') minden nap bemelegítéssel folytatta a reggelt az áhítat után.

„Sí hó!” – szólt a köszöntés a hegy számára, és már indulhatott is a kaland. Ki-ki csúszott, amerre akart a kényelmes erdei pályáktól a meredek sziklás csúcsok közé, akár jelöletlen, vad oldalon. Mindnyájan átélhettük Isten teremtett világának ölelő élményét, a hegy szépségét, a hó tisztaságát, a közösség örömét és a Lélek jelenlétét.

Hosszúra sikerült bevezetőm lényege ugyanis ez. A fiatalok körében cseppet sem szokványos testi bemelegítést ugyanis megelőzte a lelki ráhangolódás is. Nem akármilyen ajándéka a Teremtőnek a csodás táj, amely szikrázó napsütéssel párosítva ízelítőt adhat az ő országából.

A hó határa mellett Isten közelébe is eljuthattunk, hiszen nemcsak a nap kezdésekor volt adott ez a lehetőség, hanem estebéd után is.

Az aznapi tanulságok összefoglalása előtt az összes diák kivétel nélkül összekuporodott az épp aktuális apartman padlóján, hogy a kimondhatatlan gyönyörűségen túl Isten igei ajándékát is kibonthassa.

Esténkét egy-egy „magasságos, hegyi és hófehér” zsoltár után Jézus csodatételeire figyelhettünk. A hallgatóságot talán az ötezer ember megvendégelésének története érintette a legjobban, hiszen az egész napi siklás vagy száguldás után (kinek-kinek vérmérséklete szerint) nem kis teljesítmény volt némi meleg estebéd elkészítése.

„Jézus jelenléte itt is sokat segíthetett.” Az Úr jelenléte mégis azokban a napokban jelentett számunkra igen sokat, mikor otthonról érkezett a hír: Etiópiában meggyilkolták Fábián Tamás tanár urat, és Gruber Lászlóról sem tudtunk akkor még biztosat.

Lelki táplálék nélkül nemcsak a gyönyörűséges, de a tragikus is nehezebben érthető. Imádságos együttléttel könyörögtünk a bajba jutottakért és családjaikért. Az esti áhítatok alkalmával többen is megnyíltak, ami megerősítette bennem: a „mai fiataloknak” is nélkülözhetetlen szüksége van Isten megszólító jelenlétére, még az alma matertől 1300 km távolságban is. Így a számos csodás élmény sorában hiszem, hogy az Úr igéje és az imádságos közösség is örök élményként marad meg mindnyájunk szívében.