15 éve indult az orosházi evangélikus óvoda
Orosháza – 2010. október 2-án jubileumi ünnepnapot tartottak az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban. Délelőtt az óvodában, délután az iskolában folyt az ünneplés, a napot pedig istentisztelet zárta az evangélikus templomban. Szöveg: evangelikus.hu
A megjelenteket Vajer Tímea óvodavezető köszöntötte, majd Deák László igazgató-lelkész szólt.
Az ország legnagyobb létszámú evangélikus óvodájába az alapító Győri Gábor esperes is eljött, és felelevenítette a kezdeteket, Révész Józsefné nyugalmazott óvodavezetővel együtt.
Dr. Dancsó József alpolgármester, országgyűlési képviselő beszéde után több óvodás csoport is bemutatkozott.
A délutáni események során többek között Ribár János esperes tartott ünnepi beszédet. A szép napot hálaadó istentisztelet zárta, amelyen Gáncs Péter püspök hirdette Isten igéjét az evangélikus templomban.
A rendezvényt Vajer Tímea óvodavezető szervezte Fehér Borbála iskolaigazgató segítségével. A rendezvényen többek között jelen volt Kákay István, az Országos Iroda igazgatója és Hajdó Ákos az Oktatási Osztály nemvégiben kinevezett vezetője.
Az alkalomról Lapszemle rovatunkban további cikket olvashatnak:
http://www.evangelikus.hu/lapszemle/isten-ajandeka-2013-15-eves-az-oroshazi-evangelikus-ovoda/
Még több kép látható itt:








