Kultúra
-
Biblia helyett porszívóval mentek a templomba – Rendet tesznek Türje templomában — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 17., 09:31
- Biblia helyett tisztítószerrel, porszívóval, vödörrel, felmosó- és porronggyal érkeztek a hívek szerdán a türjei templomba. A nagytakarítással remélhetőleg új fejezet nyílik a páratlan műemlék történetében. Forrás: muemlekem.hu
-
Rövidesen Lébény lehet az El Camino legkeletibb, magyar végpontja — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 17., 09:16
- A Győr-Moson-Sopron megyei – immár nyolcszáz éves – Lébény elsősorban Benedek-rendi apátsági templomáról ismert, amely két zarándokút kereszteződésén fekszik. Forrás: nyugathir.hu
-
Megújul a soproni bencés templom — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 17., 09:06
- Sopron – A soproni Fő téren álló bencés templom és a hozzá kapcsolódó kolostor eddig nem látogatható értékei, az ősszentély, a sekrestye, a kerengő és a káptalanterem is feltárulnak a látogatók előtt a rövidesen kezdődő rekonstrukció nyomán – mondta Hortobágyi Cirill pannonhalmi bencés perjel a vasárnapi projektnyitón. Forrás: MTI, mult-kor.hu
-
Koronázási palástot kapott Székesfehérvár – Videóval! — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 17., 09:00
- Székesfehérvár – Az eredetit, melyet ma a Nemzeti Múzeumban őríznek, 1031. augusztus 15-én Szent István és Gizella a székesfehérvári Koronázó Templomnak ajándékozta. Forrás: dunatv.hu
-
Magyar Mise Ócsán — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 17., 08:57
- Tolcsvay László és testvére Tolcsvay Béla 1986-ban született közös alkotása, a Magyar Mise csendül fel az ócsai református műemlék templomban 2010. augusztus 22-én este 18 órától. A rendezvény fővédnöke dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke. Forrás: euroastra.hu
-
Hit, látás, varázslat – kiállítás és hangverseny az alsóörsi református templomban — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 09., 15:59
- Alsóörs – Két rangos eseménynek adott otthont július 24-én, szombaton Alsóörs gyönyörű református műemléktemploma: ezen a napon nyílt meg a köztünk élő nagyszerű fotóművész, Kovács Endre Hit és látás című fotókiállítása, és ezen az estén élvezhettük – mint már oly sokszor – a Magyar Állami Operaház kitűnő szólócsellistája, Kiss – Domonkos Judit koncertjét, aki számos barátja közül ezúttal csupán egynek, zongorakísérőjének társaságában érkezett. Forrás: refdunantul.hu / Horváth Piroska
-
Görög katolikus egyházi kincsekből nyílik kiállítás Pécsett — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 09., 15:43
- Pécs – Királyi ajtó, bizánci tradíció a Magyar Görög Katolikus Egyházban címmel rendeznek kiállítást Pécsett. A görög katolikus egyházművészet kincseiből összeállított gyűjtemény a hozzá kapcsolódó, a tárgyak használatát bemutató fotókiállítással együtt tekinthető meg a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának épületében (Pécs, Rákóczi u. 15.). Forrás: Magyar Kurír
-
Nem is hinnéd, mit rejtenek a templomok! — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 09., 15:38
- Budapest – Egyházi textíliák, csipkék és ikonok mellett ékszerek és textiljátékok is láthatók a Magyar Kézművesség 2010 – Kézművesség az egyházművészetben című kiállításon a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Budapesten. Forrás: MTI
-
21. Bukovinai Találkozások Bonyhádon — Készítette: Horváth-Hegyi Áron — Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 06., 15:49
- Bonyhád - Külföldi vendégek fogadásával kezdődik pénteken a 21. Bukovinai Találkozások, Nemzetközi Folklórfesztivál a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. Forrás: teol.hu
-
Bach közelében – A Lutheránia-kórus edzőtábort tartott — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 29., 13:18
- Révfülöp – 2010. július 13-18. között a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban tizenkettedik alkalommal tartotta meg szokásos ötnapos edzőtáborát ötvenként Lutheránia-kórustag. Napi öt és félóra próbával készültek a következő évad legnagyobb feladatára, Bach Máté passiójára. A táborról részletesen olvashatnak az Evangélikus Élet 2010. 08. 01-én megjelenő számában.
-
Az oroszlányi evangélikus gyülekezet énekkara Németországban járt — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 29., 13:16
- Oroszlány – Plochingen – Aalen – 2010. július 10. és 19. között Aalen és Plochingen gyülekezeteiben lépett fel az Oroszlányi Evangélikus Egyházközség énekkara, Milán Zoltánné karnagy vezetésével. A kielnc kórustag élményeiről szól az Evangélikus Élet 2010. 08. 01-én megjelenő cikke.
-
Nyári művészeti fesztiválok lesznek Sárospatakon a református templomban — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 29., 09:31
- Sárospatak – Hamarosan elérkezik augusztus hónapja, amely a Sárospataki Református Egyházközség életében már egyet jelent a nyári művészeti fesztiválok hónapjával. A Zempléni Fesztivál és a Crescendo Nyári Művészeti Akadémia keretében ebben az évben is rengeteg zenés istentisztelet és koncert kerül megrendezésre. Forrás: reformatus.hu, tirek.hu
-
Kiállítás látható Pécsett az Angster-orgonagyár remekeiből — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 27., 13:44
- 2010. augusztus 18-ig látható még az a kiállítás Pécsett, amely az Angster-orgonagyár remekeit mutatja be. Mint ismeretes, a cég mintegy 110 orgonát épített evangélikus templomokba, vagyis az evangélikus egyház orgonáinak az egyharmadát ők építették. Szöveg: Hajdók Judit
-
Kiállítják a keleti és a nyugati szenteket — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 23., 09:02
- Ahol az ég és a föld összeér címmel látható a Monostory Viktória munkáiból álló ikonkiállítás Pécsett, a Xavéri Szent Ferenc görög katolikus templomban július végéig. Monostory neveltetéséből adódóan egyaránt ábrázol keleti és nyugati szenteket, ami igen szokatlan ebben a műfajban. Forrás: stop.hu / EKF
-
A Vizsolyi Biblia 420 éve készült el — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 23., 08:40
- Vizsoly – Négyszázhúsz éve, 1590. július 20-án fejezték be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyon a Károlyi Gáspár által fordított Biblia, a XVI. századi magyar nyelv páratlan dokumentumának nyomtatását. Forrás: kultura.hu
-
Száz éves a zebegényi templom — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 23., 08:33
- Zebegény – Augusztus 1-jén 10 órakor Beer Miklós váci megyéspüspök – aki Zebegényben töltötte gyermekkorát – mutat be szentmisét a zebegényi római katolikus templom centenáriuma alkalmából. A szertartást koszorúzási ünnepség követi. Forrás: Magyar Kurír
-
Podmaniczky díjat kapott egy pécsi cég — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 23., 08:30
- A pécsi Bartal és Rabb Kft. idén, 2010. július 16-án, Podmaniczky díjat kapott - Városvédő, templom „mentő”, örökségvédelmi tevékenysége elismerésül. Forrás: pécsinapilap.hu
-
Angyalföldi Szabó Zoltán képei láthatóak a békásmegyeri evangélikus templomban — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 21., 10:02
- Kép és Hang címmel Angyalföldi Szabó Zoltán Munkácsy-díjas, Érdemes művész nagy méretű szénrajzaiból és 15 festményéből nyílik kiállítás, amelyet kamarakoncert kísér a békásmegyeri evangélikus templomban szerdán 18 órakor. Forrás: kulturkalandor.hu, MTI
-
Lomtalanítás – Ökológiai játék — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 21., 09:19
- Kissé megtévesztő volt, hogy Kiss Zsuzsa drámajátékát „ökológiai” játéknak hirdette a Szélrózsa programfüzete. A címével ellentétben ugyanis a játék elsősorban nem a külső, hanem a belső környezetről szól. A játék célja nem egy hagyományos dráma megélése volt, hanem egy vers életre keltése. Szöveg: Hegedűs Attila
-
Szalóki Ági – másképp — Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2010. július 21., 08:46
- Szalóki Ági és Borlai Gergő 2010-es új projektje a Kishúg nevet kapta és egyik legnagyobb különlegessége, hogy az egész zene virtuálisan született, chatelve, emailezve, hangfájlokat cserélgetve. A Szélrózsa-találkozó közönsége ebből az újfajta zenei világból is kóstolót kaphatott. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna