Ifjúság

A virtuális térből a valóságba – Gyulán találkoztak a myLuther felhasználói

A virtuális térből a valóságba – Gyulán találkoztak a myLuther felhasználói

Ismeretlen ismerősök találkoztak Gyulán, a világóránál augusztus 7-én. Az egymásnak randevút adó fiatalok ugyanis hosszú hónapok óta mindennapos kapcsolatban állnak egymással a myLuther nevű evangélikus közösségi oldalon, ugyanakkor többségük élőben eddig még nem látta egymást. Szöveg és fotó: László Jenő Csaba

Bővebben…

Vaktábor Szegeden: Áhítatok, tűzoltóautó, Feszty-körkép, fürdőzés, közös játék, bográcsos

Vaktábor Szegeden: Áhítatok, tűzoltóautó, Feszty-körkép, fürdőzés, közös játék, bográcsos

Szeged – Az idei Vaktábor Szegeden került megrendezésre 2009. július 13. és 19. között. A tábor alatt sok programon vettünk részt és jó élményekkel gazdagodtunk. Minden napot áhítattal kezdtünk, amelyet Kasza Gábor teológus hallgató tartott. A nap végi áhítatokon különböző lelkészek szolgáltak. Hack János írása.

Bővebben…

„Partitúra” zenei tábor Szolnokon

„Partitúra” zenei tábor Szolnokon

Szolnok – Augusztus 9-én kezdődött Szolnokon a „Partitúra” zenei tábor, amelyen mintegy 40 fiatal vesz részt. Információ és fotó: Kustra Csaba

Bővebben…

Atlantic Bridge Kőszegen: Építsünk hidakat, és romboljuk le a falakat!

Atlantic Bridge Kőszegen: Építsünk hidakat, és romboljuk le a falakat!

Kőszeg – A napokban zajlik a nyugat-magyarországi városban az Atlantic Bridge nevű hollandiai székhelyű nemzetközi – felekezetek feletti – keresztény ifjúsági szervezet tábora, amelyen az evangélikus gyülekezet fiataljai is részt vesznek – tájékoztatta szerkesztőségünket Baranyay Csaba, evangélikus lelkész. Szöveg: Bolla Zsuzsanna Fotó: cseh, amerikai és holland résztvevők képei.

Bővebben…

Szerencsés tábori beszámoló – Szubjektív gondolatok Kemenesmihályfáról

Szerencsés tábori beszámoló – Szubjektív gondolatok Kemenesmihályfáról

Andor Csaba barátaival, mozgássérült és nem-mozgássérült emberekkel 2009. július 20-26. között pár feledhetetlen napot töltött el a kemenesmihályfai MEVISZ (Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség) üdülőházban. Erről szóló szubjektív beszámolóját adjuk közkinccsé, sok képpel. Szöveg és fotó: Andor Csaba

Bővebben…

Zenei táborban muzsikáltak a gyerekek Vanyarcon

Zenei táborban muzsikáltak a gyerekek Vanyarcon

Vanyarc – Idén kilencedik alkalommal rendeztek nyári zenei tábort a Nógrádi Egyházmegyében, Vanyarcon. Július 23. és augusztus 2. között hatvan fiatal tanult az orgonálás mellett harmóniumon, zongorán, harmonikán, gitáron, fúvós és vonós hangszeren játszani. A táborról bővebb beszámolót az Evangélikus Élet 2009. 08. 09-én megjelenő számában olvashatnak, Nagy Emese tollából.

Bővebben…

A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el

A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el

A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket listázza fel, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát Istennel való belső kapcsolatában keresi. Szöveg: Albert Schweitzer

Bővebben…

Mégis... szeresd őket

Mégis... szeresd őket

A korondi templom kertjében van felfüggesztve a következő írás:

Bővebben…

Tíz éves a Rábcakapi Ifjúsági Központ – 25 tábort rendeztek már

Tíz éves a Rábcakapi Ifjúsági Központ – 25 tábort rendeztek már

Rábcakapi – A Győr-Soproni Egyházmegye fiataljai tíz évvel ezelőtt vették birtokukba a Rábcakapiban lévő lelkészlakás épületét. Azóta 25 tábort rendeztek meg ott az idővel kettévált egyházmegye fiataljai számára. Infó: Evangélikus Élet. Bővebb tudósítást az eseményről a lap 2009. 08. 02. számában olvashatnak, írta: Kiss Miklós.

Bővebben…

Honnan veszed a bátorságot? – A református találkozó dala – Videóval!

Honnan veszed a bátorságot? – A református találkozó dala – Videóval!

Fadd-Dombori – Mint ahogyan arról többször is hírt adtunk, július 21-25 között a Magyar Református Egyház Fadd-Domboriban tartotta Csillagpont nevű ifjúsági találkozóját. A találkozó által felvetett kérdést meg is zenésítették. Ezt adjuk most közkinccsé videó formájában. Forrás: YouTube

Bővebben…

Jézus levele hozzád – „Én téged végtelenül szeretlek”

Jézus levele hozzád – „Én téged végtelenül szeretlek”

Emlékszel-e még… mikor voltál utoljára itt velem? Itt csöndben, rám figyelve? Mikor szakítottál időt arra, hogy velem legyél, csak velem?! Gondolsz néha arra, hogy szeretlek? Szeretlek, mert enyém vagy, szeretlek, mert én teremtettelek. Forrás: laudetur.hu

Bővebben…

Kicsiny, de ígéretes új kezdet – Fiatal felnőttek találkoztak Balassagyarmaton

Kicsiny, de ígéretes új kezdet – Fiatal felnőttek találkoztak Balassagyarmaton

Balassagyarmat – Július 15-17. között a Nógrád megyei városban, a Szabó József Tanulmányi Házban került megrendezésre az a találkozó, amelyet fiatal felnőttek részére szervezett a helyi gyülekezet lelkésze. Bartha István írása.

Bővebben…

Evangélikus Jam Session – „Csodálatos hetünk volt Győrben”

Evangélikus Jam Session – „Csodálatos hetünk volt Győrben”

Győr – Az elmúlt héten Győrben került megrendezésre az Országos Evangélikus Zenei Tábor, az egykori „gitártábor”, ami mára már igazi zenei táborrá nőtte ki magát, hiszen gitáron kívül széles a skálája azoknak a hangszereknek, amiket az ifjak játszani tanulhatnak. A hét témája: „A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. (Mt 5,15) volt. Az egyhetes együttlétről rengeteg képet kapott szerkesztőségünk, most többek között ezeket tesszük közkinccsé, a résztvevők néhány gondolatával. Szöveg: Bolla Zsuzsanna, fotó: Ruzsinszki Szabolcs.

Bővebben…

Bennfentes képes beszámoló a Kőszegi Országos Hagyományőrző Kézműves Táborról

Bennfentes képes beszámoló a Kőszegi Országos Hagyományőrző Kézműves Táborról

Kőszeg – Június 28 - július 5. között, 37 ovis és általános iskolás korú gyerkőc részvételével rendezték meg Kőszegen az Országos Hagyományőrző Kézműves Tábort, amelynek témája a textil és a szövet volt. A gyerekek rengeteget alkottak, de beszéljenek inkább a képek, milyen csodaszép dolgokat hoztak létre. Fotók: Martonné Némethy Márta

Bővebben…

Napközis hittantáborok – Balassagyarmati evangélikusok

Napközis hittantáborok – Balassagyarmati evangélikusok

Balassagyarmat – Idén első alkalommal tartottunk két egymást követő turnusban, egyhetes napközis hittantáborokat. Szöveg és fotó: Bartha István

Bővebben…

Még lehet jelentkezni a 13. NAPVETŐ – országos evangélikus gyerektáborba!

Még lehet jelentkezni a 13. NAPVETŐ – országos evangélikus gyerektáborba!

Piliscsaba – 2009. augusztus 2 - 8. között rendezi meg a MEE Gyermek- és Ifjúsági Osztálya a 13. Napvető – országos evangélikus gyerektábort Piliscsabán, a Béthel Missziói otthonban az idén 3 - 8. osztályosok számára. Még lehet jelentkezni!

Bővebben…

Egy Élet a kezedben

Egy Élet a kezedben

Ha a gyerekek kritizálva élnek, Megtanulják, milyen megbélyegzettnek lenni. Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, Megtanulnak veszekedni...

Bővebben…

A kanári – Tanmese a rossz társaságról

A kanári – Tanmese a rossz társaságról

Valakinek volt egy énekes kanárimadara, és úgy gondolta, hogy tavasztól kezdve nem tartja a házban a madarat. Elhatározta, hogy a nyári időre felfüggeszti a madár kalitkáját egy nagy fa alatt az udvaron. Forrás: ismeretlen szerző

Bővebben…

Kitört a szünidő!

Kitört a szünidő!

Elcsöndesültek az iskolák, a kollégiumokból hosszabb időre hazautaztak a tanítványok. Elült a tanév alatti életritmus. (Nem lesz oly' nyüzsgés a reggeli buszokon, zsibongás az iskola-vonatokon. Ellenben majd lesz másutt.) – Két és fél hónap (!) életformáló szünet vár a diákokra. Elevenekre és szelídekre: lehetőségekkel a jóra, de veszélyekkel is egyaránt! Reisch György írása.

Bővebben…

Lezárult a Hangfoglaló Hétfő szavazás

Lezárult a Hangfoglaló Hétfő szavazás

Június 12-én éjfélkor lezárult a Hangfoglaló Hétfő szavazása, amelynek eredménye, hogy a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium fiataljai az ötödik helyen végeztek. Az eredmény azt jelenti, hogy műsoruk a zsűri elé kerül, akik végül dönteni fognak, ki legyen a győztes. Forrás: hangfoglalasonline.hu

Bővebben…

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • RSS hírcsatorna
  • Küldés levélben