Zsinat: Az éves beszámolók meghallgatása után külföldi partnerszerződéseket is aláírtak

Létrehozás: 2010. május 16., 12:16 Legutolsó módosítás: 2010. május 16., 12:21

Budapest – A Budapesti Zsinat 14. ülésszakát tartották május 14-én a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében. A testület meghallgatta és tárgyalta, majd elfogadta az elnök-püspök, az országos felügyelő, a zsinat elnökei és az országos iroda-igazgató éves jelentését. Szöveg: Solymár Péter Fotó: Solymár Péter (délelőtti események), Stermeczki András (ratifikálás)

A beszámolók kitértek arra, milyen nagy szükség van a közös egyház és gyülekezetépítő jogi és igazgatási szabályozásra. Ez a szabályozás a törvények koherenciáját igényli, így széles körű együttműködéssel kell megvalósítani ezt a feladatot.

Az országos ügyész, az országos bíróság elnöke és a számvevőszék elnöke is jelentést adott éves munkájáról. Tájékoztató hangzott el a Szarvas Újtemplomi Általános Iskola megszüntetéséről.

A Zsinat ünnepélyes keretek között fogadta Fritz Schrothot, a Bajor Zsinat Ökumenikus- és Missziói Bizottságának elnökét, aki a bajor evangélikus testvérek köszöntését adott át. Beszámolt a partnerszerződésben rejlő sikeres együttműködésekről. Schroth jelenlétében, ellenszavazat nélkül fogadta el a Zsinat a Bajor-Magyar Partnerszerződés öt éves meghosszabítását.

Köszöntötte a Zsinatot Holger Milkau dékán, az Olaszországi Evangélikus-Lutheránus Egyház képviseletében. Ünnepélyes aláírással hitelesítették az Olasz-Magyar Partnerszerződést is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben