Szubjektív tanévnyitó ünnepség – Fabiny Tamás és Smidéliusz András voltak a kőbányaiak vendégei
Budapest – Szeptember 13-án többszörös ünnepre gyűltek össze a kőbányai evangélikusok. A tan- és munkaévkezdő istentiszteleten ugyanis megemlékeztek arról is, hogy 1899. szeptemberében, azaz 110 éve, a pesti magyar evangélikus egyház presbitériumának megbízásából megalapították a kőbányai evangélikus missziót, majd 11 évvel később, 1910-ben megalakult a kőbányai lelkészi kör. Az alkalomra a gyülekezet lelkésze, Benkóczy Péter meghívta a gyülekezet két korábbi lelkészét, dr. Fabiny Tamás püspököt és Smidéliusz András lelkész, doktoranduszt is. Az ünnepen családommal vettem részt, így abszolút szubjektív lett beszámolóm vége. Szöveg és fotó: Bolla Zsuzsanna
Smidéliusz András, Fabiny Tamás és Benkóczy Péter
Jó érzés, amikor tele a templom, három lelkész is áll az oltárnál és a gyülekezeti padsorokban gyerekek vannak. Közös, nagy ünnepe volt ez a kőbányaiaknak, amelyre még a polgármester, Verbai Lajos is eljött.
Az istentiszteleten gyerekek is szolgáltak, dr. Fabiny Tamás pedig az Áldjad, lelkem, az Urat és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,2) – zsoltáridézet alapján prédikált, aztán a gyülekezetben közgyűlést tartottak.
Amikor az ember úgy gondolja, hogy két gyerekkel már biztosan bevállalhat egy ilyen ünnepi istentiszteltet, mert eltelt pár év a kis életükben és már tudnak viselkedni, akkor téved. Az én gyerekeim ugyanis nem tudnak csendben végig figyelni: ők be vannak sózva.
Miután Szonja lányommal tettünk két kört folyó ügyekben, viszonylag nyugodtan maradtunk helyünkön, még pár képet is tudtam készíteni.
De aztán jött Dani fiam, aki teljesen interaktívvá vált és azt hitte, hogy a püspök csak neki beszél. Innentől kezdve a prédikáció minden egyes mondatában megszólítva érezte magát.
– A püspök bácsi azt mondta, hogy Dani. Nekem szólt?
– Szerintem nem mondta azt, hogy Dani, valamit félreértettél.
– De azt mondta, hogy áll Dani. De én ülök.
– Nem azt mondta, hogy áll Dani, hanem, hogy áldani.
– Már megint nekem mondott valamit: Mondd Dani. De mit mondjak?
– Csak simán annyit mondott a püspök bácsi, hogy mondani. Nem kell minden szót félremagyarázni, kisfiam.
– Nekem nincsen kedvem imádkozni, én inkább csak a Miatyánkot mondanám most el.
– Jó, tégy úgy, de csak magadban.
– Azt nem tudom. Hangosan nem lehet? De anya, mikor megyünk már haza? Szomjas vagyok.
„Áldjad, lelkem, az Urat és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” – csendült fel lelkemben az ige és hálát adva a csendes és örömös percekért hazaindultunk.
