Szövött metaforák - Polgár Rózsa előadása Pestszentlőrincen

„Korán megértettem: nem élek véletlenül. A Teremtőnek célja van azzal, hogy életben maradtam” – mondta Polgár Rózsa, Munkácsy- és Kossuth-díjas, nemzetközileg ismert kárpitművész a Lőrinci Értelmiségi Teaház (LÉT) március 3-i alkalmán. Nagy fájdalmára utalt, hiszen gyermekkorában egy bombázás során elveszítette 32 éves édesanyját, és kis híján saját életét is.

A művésznő elsőként a szövés történetéről, technikájáról szólt, majd bemutatta azt a portréfilmet, amelyet a Magyar Televízió készített 2001-ben a Kossuth-díj odaítélésekor életéről, munkásságáról. Gazdag művészeti élményt jelentett az egyes alkotások látványa közben Polgár Rózsa ismertetője arról, mit, miért és hogyan dolgozott bele az anyagba – hitét, hazaszeretetét, emberségét, szelídségét ugyanis mind-mind beleszőtte kárpitjaiba. A Gyűrődés például azt fejezi ki, ahogy a textil, amibe belegyűrjük fájdalmunkat, velünk együtt él. A Babatakaró a gyermekkor szép világát idézi. A család a legnagyobb ajándék, ez jut kifejezésre az Anyaságban – a kiterített karú kismamaruhára dobott gyereking az eggyé olvadást és elszakadást egyaránt magában foglalja. Az Esernyő című alkotás tökéletes térhatású, és sokak csodálkozására az esernyő nem külön kellék, hanem a kárpitba van beleszőve. Az átlőtt, nemzeti színű csíkkal ellátott, összetekert Katonatakaró figyelmeztet: vigyázni kell a törékeny békére. Férje külföldi szolgálatban töltött évei alatt a művésznő kint élő magyarokkal is találkozott, megismerte a felejteni és beilleszkedni akaró „szerencsétlenebbek”, valamint az identitásukat felvállaló „boldogulók” sorsát, s ezt több munkájában, köztük a Vándortarisznyában, is megörökítette. Legismertebb műveinek egyike, a Himnusz, a millecentenárium évében készült és a reménységet szólaltatja meg: a haza oltárára terített Magyarország-térkép vörösben ég, az emberek a fényt keresik, a kiutat a kereszt hirdeti. A Tisztelet Magyarországnak egy mellényt ábrázol, s egy szép Magyarországot láttat. Az oltárképek is gyönyörűek, melyek a balatonfüredi, a hévízi, ill. a rákoshegyi evangélikus templomok számára készültek, és a gyülekezetekkel közös tervezés eredményeként születtek… És Polgár Rózsa kárpitjainak ismertetését hosszasan lehetne még folytatni.

A pestszentlőrinci evangélikus gyülekezetben tartott alkalomra a művésznő férjével, Harmati Béla nyugalmazott püspökkel érkezett, aki elmondta, hogy maga is belenevelődött a textilművészetbe, mivel akkor házasodtak össze, amikor Rózsa elkezdte tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán, és az évek során neki is része volt a munkában, amikor például a csak Svájcban kapható molyirtott anyagot szállította haza, amikor kalapácsot, létrát ragadott egy-egy kiállítás előkészítésekor, vagy amikor emelte a csöppet sem könnyű szövőszéket.

Korányi András lelkész, az est házigazdája kérdésére, mely szerint milyen üzenetet kaphatunk 2009-ben, Polgár Rózsa így válaszolt: „Az elmúlt évszázadok nyomot hagytak rajtunk. Az ember válságban van, hiányoljuk a megértést és a szeretetet. A tehetség parányi lámpás, amely bevilágítja azt a teret, amit elér. Mindenki kapott talentumot, amit használhat a közösség érdekében. Az egyháznak rengeteg tennivalója van, a hitet és a bizalmat kell erősítenie az emberekben.”

A Lőrinci Értelmiségi Teaház márciusi alkalma Harmati Béla böjti áhítatával zárult, aki Mt 16,21-23 alapján arra mutatott rá, hogy az üdvtörténet titka az isteni kell: az, hogy a Krisztusnak szenvednie, meghalnia, feltámadnia kell. Számunkra is van Istennek akarata, ami sokszor különbözik a miénktől, mégis ezt meg kell látnunk. Nem mi irányítjuk az életünket, de Jézus, az isteni kell, velünk vándorol utunkon.