Szépfalusi István evangélikus lelkészre emlékeztek a Deák téren
Budapest – 2000. november 28-án hunyt el Szépfalusi István bécsi evangélikus lelkész. Halálának tíz éves fordulóján egyháza, ausztriai és hazai gyülekezetei, mindazok, akik szerették, családjával együtt hálát adtak életéért és munkásságáért a Deák téri evangélikus templomban az advent első vasárnapján tartott 11 órás istentiszteleten. Az évforduló másik alkalma a Kerepesi temetőben sírjának megkoszorúzása volt, majd délután filmmel, zenével és szóval emlékeztek meg róla a Deák téri templom nagytermében. Fotó: Morva Judit.
Szépfalusi István élete, huséges helytállása példaértékű volt, azzal a biztos tudattal búcsúztak tőle szerettei és ismerősei, hogy tudták: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg... mert megnyugosznak az ő fáradságaiktól és cselekedeteik követik őket” (Jel14,13).
2000. december 7-én a bécsi XVI. kerületi ottakringi temető kápolnájában Soós Mihály bécsi nyugalmazott lelkipásztor tartotta búcsúzatóját, míg hamvainak végső nyugalomra helyezésekor, 2000. december 19-én D. dr. Harmati Béla evangélikus püspök prédikált.
A tíz éves megemlékezésen, amelyről ezúttal képeket közlünk, jelen volt d. dr. Harmati Béla mellett másik nyugalmazott püspökünk, D. Szebik Imre is.