Rendkívüli sajtótájékoztatóval és hagyományos istentisztelettel nyitották meg a reformáció hónapját

Létrehozás: 2009. október 02., 11:18 Legutolsó módosítás: 2009. október 02., 11:23

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) idén is összeállította a protestáns egyházak ünnepi rendezvényeit összefogó, immár hagyományos Október a reformáció hónapja elnevezésű országos ökumenikus programsorozatot. A 2009-es program október 1-jére kitűzött megnyitó ünnepségét a tradícióktól eltérő módon egy „rendkívüli” sajtótájékoztató előzte meg Budapesten, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházában. Szöveg és fotó: Petri Gábor

A sajtótájékoztató összehívására – a reformáció hónapjának megnyitása mellett – az a két nappal korábban történt parlamenti találkozó adott okot, amelyen a történelmi egyházak vezetői tárgyaltak Bajnai Gordon miniszterelnökkel a gazdasági válságkezelés következtében az egyház-finanszírozásban bekövetkezett – az egyházakat átmenetileg hátrányosan érintő – ideiglenes változásokról. A reformáció hónapját megnyitó sajtótájékoztatón – melynek a „Nem magunkért kiabálunk” címet adták a szervezők – Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Szebik Imre nyugalmazott püspök, a MEÖT elnöke, Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője és dr. Repa Imre, a kaposvári Kaposi Mór Megyei Kórház főigazgató főorvosa osztotta meg gondolatait a sajtó képviselőivel.

A sajtótájékoztató végén Szebik Imre, a MEÖT elnöke hivatalosan és hagyományosan is megnyitotta az Október a reformáció hónapja 2009 nevű protestáns rendezvénysorozatot, külön is kiemelve a nagyobb szabású országos programokat. 

A sajtóesemény után kezdődött a reformáció hónapját megnyitó ökumenikus istentisztelet, amelynek mondanivalója és üzenete az idei ünnepi hónap főtémája, a biztonság – bizalom – bizonyosság hármas jelszó köré szerveződött. Az ünnepi istentisztelet liturgiai szolgálatát Gáncs Péter evangélikus püspök, Mészáros Kálmán baptista egyházelnök, Csernák István metodista szuperintendens és Tarr Zoltán református lelkész végezte. Az istentiszteleten a MEÖT elnöke, Szebik Imre nyugalmazott püspök Zsolt 42,2–6 alapján hirdette az igét.

Dr. Bóna Zoltán, a MEÖT főtitkára nyitotta meg az ünnepi istentiszteletet követő kulturális programot, amelyet Ady Endre halálának kilencvenedik és Kálvin János születésének ötszázadik évfordulója alkalmából rendeztek. Közreműködött a Lónyay Utcai Református Gimnázium énekkara kórusművek és népdalok eléneklésével, Gárdonyi Zoltán és Áprily Lajos verseit pedig a Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákjai szavalták el.

A megnyitó ünnepség zárásaként fórumbeszélgetéssel egybekötött előadások következtek a hónap főtémájáról, a biztonság – bizalom – bizonyosság fogalmai által közvetített üzenetről, az általuk kifejezett gondolati tartalmakról és közéleti témákról. Varga György baptista lelkész általános bevezetőjét követően Szemerkényi Réka biztonságpolitikus, Király Júlia közgazdász, az MNB alelnöke, valamint Szűcs Ferenc református teológus előadását hallgathatták meg a résztvevők.

További központi rendezvények:

Október a Reformáció hónapja 2009. 

Biztonság – Bizalom – Bizonyosság 

Reformációi Gála

 október 18-án, Budapesten 17 órakor az Uránia Filmszínházban

A Gála előtt 15:30 órai kezdettel levetítésre kerül a Pápai különkiadás című Gulyás Lajos református mártír lelkipásztorról és családjáról szóló dokumentumfilm, rendezte: Szakács Sára.
A Gálaest házigazdái Bényi Ildikó és Asbóth József

A zenei programot az Unicum Laude énekegyüttes valamint Pál István: „Szalonna és a Banda” biztosítják

Köszöntőt mond Szebik Imre ny. püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke

Ünnepi beszédet Bod Péter Ákos egyetemi tanár mond.

Elhangzanak Illyés Gyula, Ady Endre és Áprily Lajos versei. Közreműködik Széles Tamás színművész

A programon a Lónyay utcai Református Gimnázium diákjai mutatkoznak be és adnak segítő szolgálatot
 

Reformációi Istentisztelet

október 25-én, 17 órakor Miskolcon az Avasi református templomban

Igét hirdet Szebik Imre ny. püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke

Bizonyságot tesz Mészáros Kálmán baptista egyházelnök

Az úrvacsoraosztást Csomós József a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke vezeti

A liturgiában az Ökumenikus Tanács tagegyházainak főpásztorai és miskolci lelkészei vesznek részt.


Reformációi Megemlékezés

 október 31-én, Budapesten 17 órakor a Reformációi Emlékparkban

Ünnepi beszéd elmondására Tőkéczki László nyert felkérést

Imádságot Szebik Imre ny. püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke mond

Kulturális műsort a Baptista Teológiai Akadémia, a Fasori Evangélikus Gimnáziumtól és a Julianna Református Általános Iskola diákjai adnak.

Közreműködik az Üdvhadsereg fúvószenekara.

A megjelent egyházi vezetők áldást mondanak. Utána 18 órakor zenés reformációi istentiszteletet tervezünk a Fasori Református Templomban. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben