Püspök-jelöltek Bükön: „A közömbösséget az érdeklődés váltotta fel”

Létrehozás: 2011. február 07., 11:38 Legutolsó módosítás: 2011. február 07., 12:00

Bük – A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspök-jelöltjei 2011. február 5-én Bükön mutatkoztak be a Soproni- és Vasi Egyházmegyék evangélikusságának. A két vendéglátó gyülekezet (Szakony és Bük) tagjai lázas izgalommal készültek a több mint 200 vendég fogadására. Szöveg: Savanyó Istvánné (büki presbiter). Fotó: Remport Richárd

Már kora reggel nagy volt a sürgés-forgás. Asszonyok hozták a szemet is gyönyörködtető finom süteményeket és készítették a szendvicseket, hogy mire a vendégek megérkeztek, minden és mindenki kész legyen a vendégfogadásra.

Tíz órakor a Soproni Egyházmegye esperesének, Gabnai Sándornak rövid áhítatával kezdetét vette az ünnepi alkalom. Türelmes-e a hívő ember, a gyülekezet, az egyház? Jelen van-e a bölcs meggondolás minden élethelyzetünkben? – tette fel a kérdéseket az esperes. Türelmet, bölcsességet, erőt kért a püspökjelöltek és a gyülekezeti tagok számára, mindnyájunkat lelkileg kellően ráhangolva a nap fő eseményére.

Simon Réka lelkész a vendéglátó gyülekezetek nevében köszöntötte a két püspökjelöltet, a két egyházmegye espereseit, felügyelőit, Szakony és Bük polgármesterét és minden kedves vendéget. Feltette a kérdést: Hogyan tovább, kis gyülekezetek? Kérdésére a válasz a két püspök-jelölt előadásában hangzott el.

Bencze András azzal a megállapítással kezdte előadását, hogy fogy az evangélikusság. Hogyan lehet ezt megállítani? Öröm a kisgyülekezet, például ha 6-8 család alkotja – igazi testvéri közösség és tulajdonképpen ez az egyház. Nagy gondot okoznak az ingatlanok terhei, örökségünk: templomaink, parókiáink fenntartása. Különböző helyzetű kisgyülekezeteink vannak. A megoldást a helyiek tudják megkeresni és megtalálni, ha van húzóerő, lelkesedés, ha van megfelelő ember, aki megérezte a Szentlélek elhívását a különböző feladatok végzésére. Fontosak a képzések: presbiter, kántor, hitoktató, a lelkész munkáját könnyítik. Fontos még a templomok, gyülekezeti házak igényes fenntartása, élettel való megtöltése, az igehirdetés megbeszélése.

Szemerei János szerint a Somogy-Zalai Egyházmegyében csak kis gyülekezetek vannak. Történelmi örökség, hogy őseink ott telepedtek le, ahol gyakorolhatták hitüket. 41 település van az országban, ahol az evangélikusság van többségben, ebből 27 van a Dunántúlon, s ebből Vas megyében 13. Lehetőségeink feladataink: összefogni. Ezt szimbolizálja összekulcsolt kezünk. Családiasan kell egymásra figyelnünk és gondoskodnunk egymásról, egykori anyagyülekezetek a leánygyülekezetekről. Az anyagi téma kényes téma. A javaink a zsebünkben, de inkább a szívünkben vannak. Az egyház egy test és mi annak tagjai vagyunk, és a fogyás miatt nekünk kell nagyobb áldozatot hoznunk. Nekünk kell, hogy fontos legyen az egyház. Reménységünk, hogy erős vár a mi Istenünk.

Ezzel zárult a két püspök-jelölt bemutatkozó előadása. Ezután rövid szünet következett, és ezalatt a jelenlevők írásban megfogalmazhatták kérdéseiket a püspök-jelöltek felé, amit összegyűjtöttek és lelkésznő tolmácsolta azokat.

Rendkívül sok kérdés érkezett különböző témákban, személyhez szólók és gyülekezeti gondokról, problémákról érdeklődők. Ez bizony nagyon jó érzés volt. Mintha valami megmozdult volna a jelenlevőkben, a közömbösséget, nemtörődömséget a figyelem, az érdeklődés váltotta fel. Sok mindent megtudtunk püspök-jelöltjeinkről, terveikről, a Magyarországi Evangélikus Egyházról. A döntés nem lesz könnyű, kérjük hozzá Isten megértő bölcsességét és szeretetét.

Az alkalom gazdagon megterített asztalok mellett, kötetlen beszélgetések után, testileg, lelkileg feltöltődve ért véget minden jelenlevő számára. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben