Országos Evangelizáció – Jézushoz hívogattak – Képriport!

Létrehozás: 2009. október 10., 21:35 Legutolsó módosítás: 2009. október 12., 08:47

Budapest – A Deák téri evangélikus templomban október 10-én egész napos Országos Evangelizáció volt, amelyre az egész országból jöttek. A régi arcokon túl, olyanok is voltak, akik még eddig nem vettek részt ilyen rendezvényen. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Az együttlétet Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke nyitotta meg, majd Ami lehetetlen és lehetséges az embernek címmel Zászkaliczky Pál nyugalmazott evangélikus lelkész tartott áhítatot. Ezután pedig Ami lehetetlen és lehetséges az Istennek címmel Szeverényi János szólt az összegyülekezettekhez.

Ezután a résztvevők különböző szekciók közül választhattak. A templomban Csákány Marianna (Kárpátalja) énekelt és a dallamok szárnyán valami egészen különleges világba repítette hallgatóit.

A gimnázium dísztermében Visky András: Júlia monodrámáját adta elő Dér Denisa. A produkciót sajnos a rendező, Dér András instrukciói alapján fotózni nem lehetett.

Sallai János családterapeuta az alagsori tornateremben tartott előadást a Mi lesz veled család témájában. Az előadó fontosnak tartotta kiemelni, hogy a házasság két ember közös erőfeszítésén múlik, évek, évtizedek közös küzdelme az, ha két ember élete végéig együtt marad.

Heikki Hilvo, a Finn Missziói Társaság lelkésze arról beszélt, hogyan formálódott misszionáriussá.

A B. Pintér Márta által vezetett szekcióban a Hessen-Nassau német tartományból érkezett asszonyok és férfiak beszéltek arról, hogyan lehet gyülekezeti tagokat megnyerve misszionálni más országokban.

Dr. Fabiny Tibor teológus a gyülekezeti teremben Luthernek az evangéliumról szóló tanításáról kezdeményezett beszélgetést a jelenlévőkkel.

Közben az Evangélikus Országos Múzeumban meg lehetett tekinteni Zalán Péterné távlatvezetésével a külmisszióról szóló kiállítást.

 

Az ebédszünet után a templomban folytatódott a program, ahol a misszionálás kapcsán különböző bizonyságtételeket lehetett hallani többek között: Bakay Péter evangélikus lelkész (roma misszió) Peter Weigand igazgató, Neuendettelsau-Mission EineWelt (Bajor Misszió), Heikki Hilvo Ázsia-koordinátor, Helsinki-FELM (Finn Missziói Társaság), és Emmanuel Kileo missziói lelkész (Tanzánia), Jóné Jutasi Angelika mesélt külföldön végzett missziói munkájáról.

Ezután záróistentisztelet következett, amelyen B. Pintér Márta prédikált, majd a gyülekezet tagjai az úrvacsoravétel után búcsúztak el egymástól.

 

Az istentiszteleten Trajtler Gábor orgonált, a közös éneklésben segített a Credo együttes (Kis Réka, Derecskei András, Huszák Zsolt, Smidéliusz Gábor), afrikai zenét mutattak be a hessen-nassaui csoport tagjai Emmanuel Kileoval.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben