ÖKOmenikus istentiszteletet tartottak a Környezetvédelem Világnapján
Budapest — Ünnepi ökumenikus istentiszteletet tartottak 2011. május 27-én, pénteken a Budavári Evangélikus Gyülekezet templomában, az ENSZ Környezetvédelmi Világnapjához kapcsolódóan, a Jézus Testvérei Diakóniai Rend által szervezett „Az önként vállalt csend” című konferencia nyitóalkalmaként. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Az úrvacsorás istentiszteleten prof. dr. habil Széchey Béla József, a Jézus Testvérei Diakóniai Rend apátja igehirdetésének központi gondolata a Teremtés-végrehajtó Krisztushoz való megtérés volt. Az alkalom szolgálattevői Biczó Dénes, Brückner Ákos Előd, Kamenik Klaudia, Kis László, Páll László és dr. Zsigmondy Árpád voltak.
A két napos konferencián polgári és egyházi előadók kívánják elősegíteni az Európai Unió programja szerinti önkéntesség elvének kiemelt helyre juttatását. A délutáni előadók közül Ittzés János püspök „A csend szerepe az egyházi szolgálatban” címmel tart előadást, míg D. Szebik Imre, a MEÖT elnökeként az önkéntes szolgálat új formáit vázolja fel, összhangot keresve és teremtve az európai gondolkodás és gyülekezeti szolgálati gyakorlatunk között.
Az este az őszinte beszélgetésé: mit lehet és mit szabad várni az önkéntes környezeti fegyelem ügyében az egyházi közösségektől valamint polgári barátaiktól, közöttük figyelve a fiataljainkra. Szombat délelőtt a Budavári Gyülekezetben, Páll László áhitata után az Európai Unió csendvédelemre vonatkozó legújabb tanulmányával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, megkísérelve azt hazai adottságainkra is értelmezni. A délelőtt előadói különböző szempontok szerint járják körül a csend és a zajvédelem témakörét.