Nyilatkozat a Kárpát-Haza Temploma felszentelésével kapcsolatban
Az alábbiakban közöljük dr. Beer Miklós római katolikus megyéspüspök, dr. Szabó István református püspök és dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök nyilatkozatát a Kárpát-Haza Temploma felszentelésével kapcsolatban:
Alulírottak, egyházaink területileg illetékes püspökei hetekkel ezelőtt szóbeli meghívást kaptunk a Verőcén épült Kárpát-Haza Temploma szentelésére. Hivatalos meghívót a mai napig nem kaptunk, jóllehet több fórumon feltüntették a nevünket az ünnepségen szolgálók között.
A magyar összetartozás ügyét – különösen a trianoni trauma tudatában – rendkívül fontosnak tartjuk, és a magunk részéről folyamatosan meg is teszünk mindent a közösség megéléséért és a sebek gyógyításáért. Azt a tényt örömmel üdvözöljük, hogy Verőcén létrejött egy emlékhely, és elismeréssel adózunk sokak áldozatvállalása előtt. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el súlyos fenntartásainkat az épület szimbolikájával illetve a benne tervezett programokkal kapcsolatban. Keresztény templom szakrális középpontjába nem kerülhetnek Jézus Krisztus helyébe vagy mellé pogány mitológiai alakok.
Bár nemzetünk múltjának részét képezi ez a gondolatvilág, mindez még a kereszténység előtti hitvilághoz tartozik, s nem egyeztethető össze Krisztus-hitünkkel. Már korábban is többször felemeltük szavunkat a sajnálatos módon elburjánzó újpogány jelenségekkel szemben, amelyek gyakran híveinket is összezavarják. A verőcei „Kárpát-Haza Templomát” így a magunk részéről csak emlékhelynek tudjuk tekinteni, semmiképp sem keresztény templomnak. Ezért legnagyobb sajnálatunkra az avatáson nem tudunk részt venni.
Budapest, 2010. június 1.
Dr. Beer Miklós római katolikus megyéspüspök
Dr. Szabó István református püspök
Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök