Nemzeti és/vagy keresztény identitás – Országos konferenciát tartottak a gyülekezeti felügyelők

A házigazda, Prőhle Gergely országos felügyelő bevezetőjében arra is kitért, hogy a konferencia tematikájának kiválasztásában jelentős szerepet játszott a szlovák-magyar kapcsolat médiából ismerős elmérgesedése. A számunkra legfontosabb kérdés az, hogy mi, evangélikus egyházként – közösen és egyenként – hogyan tudunk megbirkózni ezzel a problémával, hogyan tudunk szembenézni vele, milyen megoldást látunk a különféle gyökerű, identitású, lelkiségű és nyelvű testvéreink együttélésére. Ezért is találja szerencsés lehetőségnek, hogy a mai Magyarország határain túlról, Ipolyságról és Százdról magyar anyanyelvű, Selmecbányáról pedig szlovák felügyelő testvéreink is elfogadták meghívásunkat.

A kötetlen beszélgetésekben mindenki elmesélhette gyülekezetének nemzetiségi eredetét, beszámolhatott az ebből eredő tapasztalatairól, de ki-ki beszélhetett saját gyökereiről is. A jelenlévők mintegy egyharmada vallotta, hogy vannak szlovák, illetve egyharmada, hogy vannak német gyökerei is.

A konferencia lelki táplálékát a témához választott igék alapján elhangzott igehirdetések, a vespera és az úrvacsorai istentisztelet jelentették.

„Onnan szélesztette szét őket az Úr” 1Móz 11, 1–9 (Gáncs Péter):

Bábel „büntetéseként” kell elszenvednünk sokféleségünket és soknyelvűségünket, és ezért nemcsak az egymás közötti, hanem az Isten felé irányuló kommunikációnkat is helyre kell állítani. Csak így fordulhat majd elő, hogy a mennyei Jeruzsálemben mindenki a maga nyelvén dicsőítheti majd az Istent.

„Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket”  Róm 15, 7–13 (Fabiny Tamás):

Egymás iránt befogadónak és elfogadónak kell lennünk, bármennyire is bántja ez néha magyar vagy keresztény „hiúságunkat”, legyünk akár a tékozló fiú apjának külső szemmel nézve már-már nevetséges helyzetében, vagy a samaritánus segítőkészségén megdöbbenő összevert férfiéban, esetleg az emberpiacon még napnyugta előtt is körbenéző szőlősgazdáéban. Számos élethelyzetünkben az igazságosságot felülírja az irgalom, a könyörület, a befogadó szeretet.

„Mindnyájan egy testté kereszteltettünk” 1Kor 12, 12–14; 26–27 (ifj. Hafenscher Károly):

Nem az számít, honnan érkeztünk, hova vezetnek a gyökereink. Az a fontos, hogy megadatik az egyház testének egyenrangú tagjaivá lennünk – fájdalomban és dicsőségben egyaránt.

„A Krisztus testével való közösségünk” 1Kor 10, 14–17 (Ittzés János):

Vajon tisztában vagyunk-e azzal felbecsülhetetlen ajándékkal, amelyet az úrvacsorában kaptunk? Nem fehérek vagy feketék, nem tiszták vagy pettyesek, nem szentek és zűrös alakok vagyunk, hanem mi – Isten népe, földi egyháza – mindnyájan bűnbocsánatot nyert bűnös emberekként vagyunk együtt. Hatalmas lehetőségünk, hogy egymással és Krisztus testével közösségben élhetünk. Nem miattunk, a mi hitünk eredményeként, hanem őmiatta, kegyelemből!

A konferencia nagy sikerű előadásai különböző nézőpontokból közelítették meg a címben megjelölt témát.

Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár rendkívül személyes hangú felütéssel kezdte beszámolóját „A nemzeti identitás kérdése a rendszerváltozás előtt és után” címmel. Beszámolt paraszti származásáról, dolgos kezű, keményfejű őseiről, a család katolicizmusáról és '48-as legendáiról, a Trianon okozta sebekről, a kis falusi iskoláról – arról, hogy az a hagyomány, amit kisfiú korában beléplántáltak, soha, semmilyen politikai körülmények között nem engedte letérni a nemzeti útról. Németh László és Illyés Gyula nyomán haladva mindig is fontosnak tartotta és tartja ma is a nemzet érdekeinek szem előtt tartását, akár gazdasági, akár kulturális kérdésekről legyen is szó. Meg kell békülnünk a hazánkban és a környezetünkben élő más népekkel, hiszen, ahogy Németh László fogalmazott, itt, a Kárpát-medencében mi mind tejtestvérei vagyunk egymásnak... Ugyanakkor elengedhetetlenül fontos, hogy olyan hazát teremtsünk, ami tartást adhat és a megmaradás igényét tartja életben a határokon túl élőkben. Az ő érdekeiket nem szűnhetünk meg szolgálni! Szó esett még többek között az oktatásról, a kétkamarás parlamentről és arról, kell-e új alkotmány. (De az, hogy a család birtokában lévő Kossuth-bicskának mi a titka, ne kapjon nagyobb nyilvánosságot!)

Lackner Pál tábori püspök, történész rendkívül lendületes, szellemes előadása a magyarországi németség történetét ismertette. A Gizella királyné passaui udvartartásával érkező németektől a török ellen harcolókig („nem baj, ha protestáns vagy maga az ördög, csak védjen meg!”), az erdélyi szásznak nevezett luxemburgiaktól a Mária Terézia betelepítette szorgos kezű hesseniekig (akik nem is svábok, ha kék festéket használtak is) bemutatta a számos betelepítési hullámot. A konferencia tematikájába simulva pedig a hazai németség 20. századi történelmét követhették részletesebben a hallgatók. Előfordult sajnos, hogy a zágrábi evangélikus püspök nem „Ein feste Burg”-gal köszönt el nagyszebeni kollégájától egy levele végén, hanem „Heil Hitler!”-rel. Megtudhattuk, hogy a kitelepítésben nem az volt a fő szempont, hogy ki volt volksbundista és ki a „Hűséggel a hazáért” mozgalom tagja, sokkal inkább az számított, kitől mekkora gazdaságot lehetett elvenni. Így történhetett, hogy egy gazdag falu 1080 evangélikus lakosából 8 fő maradt! (Ugyanekkor Lengyelországból 8 és fél millió németet telepítettek ki. A sziléziai bányászok, szakértelmük miatt, maradhattak.) Az asszimilálódásban fontos szerepet játszott, hogy a katolikus horvátokon kívül a németek voltak az egyetlen nép, akiknek nem kellett a nyelvváltással felekezetet is cserélniük. A hozzászólásokban a felvidéki falvakból a kiürült sváb portákra telepített magyarok körüli, évtizedekig tartó feszültségeken túl számos megható történetet is hallhattunk arról, a kitelepített németek mennyire tartják a kapcsolatot szülőföldjükkel. Például a tábori püspök és a tolnanémedi felügyelő közös ismerőse, Kárpáti Péter magyarosított névvel él Németországban, ő készítette az Egri csillagok német műfordítását.

Kiss Gy. Csaba egyetemi docens, a Szlovák-Magyar Történész Vegyesbizottság tagja a szlovákok nemzetté válásáról tartott széles horizontot nyitó előadást. Nyitó mondataiban azt a gondolatot idézte, miszerint háromnyelvűségünket nem mi választottuk, hanem Isten rendelte. A mi feladatunk, hogy ez a tény ne álljon az Istenhez kapcsolódásunk útjába.

Mi a haza? Behatárolható terület? Szülőföld? Kultúra? Nyelv? A pánszláv gondolat bölcsője a Deák téren ringott, hiszen Jan Kollar, a pesti szlovákok nagy műveltségű evangélikus papja álmodta meg a szláv kulturális közösség látomását az Elbától egészen az Uralig. Szó esett a többi lutheránusról, Ludovit Sturról (aki a győri algimnáziumban tanult meg magyarul), a szlovák irodalmi nyelv megteremtőjéről és Hurbanról, a „renegát szlovák” fogalmának atyjáról is.

A nemzeti hagyomány az önmeghatározás alapja, s talán éppen az a sok száz éves szlovák-magyar együttélés tragédiája (reméljük, átmenetileg), hogy a szlovákság a magyarsággal szemben határozta meg magát, s lett az alföldön, palotában élő, fehér kenyeret evő, „ázsiai” úrral szemben hegyvidéki kunyhóban élő, csak barna kenyérhez jutó plebejus demokrata, aki a kuruc Janošik személyében találta meg népi hősét, Matuš Čak (!) földjén pedig a szlovák nemzetállam gyökereit. Nekünk azonban nem azt kellene keresnünk, ami szétválaszt, hanem, ami összeköt. Akár az alvó Szent István legendájában, akár a Hunyadi Mátyásról szóló folklórban, akár a selmecbányai líceum ifjú tehetségében, Alexander Petrovichban, akár a lutheránus hagyományban. Rá kell végre ébrednünk – szlovákoknak és magyaroknak egyaránt –, mit is jelent, hogy mindössze két etnikum létezik, amely teljes lélekszámával a magyar királyság területén élt. Éppen mi ketten, szlovákok és magyarok. Hagyományaink, történelmünk teljességgel összefonódott – közös a jövőnk is, amelynek kulcsa egymás jobb megismerése.

A Hont megyei Szrna Zoltán is arról beszélt, hogy a sváb történet még nem ért véget, míg a másik már elkezdődött... Látnunk kell, hogy mindez, ami itt elhangzik, egy közös, evangélikus történet.

Végezetül Fábri Györgytől tájékoztatást kaptak a felügyelők a készülő egyházi felmérés módjáról és ízelítőt a várható kérdésekből. A felmérés célja az evangélikus egyháztagok egyházukhoz való viszonyának, felelősségtudatának, jövőképének feltérképezése. Módja pedig három szintű, professzionálisan felépített: mélyinterjúkból, internetes lekérdezésből és kérdőíves felmérésből áll. Az előmunkálatokkal a megbízottak várhatóan a jövő év elejére fognak elkészülni, s akkor kezdődhet az intenzív munka. Az eredmények várhatóan évekre adnak feladatot és iránymutatást.

Búcsúzóul meg kell emlékeznünk az oktatási központ munkatársairól is. Köszönjük ifj. Hafenscher Károlynak és kollégáinak a tiszta és barátságos környezetet, a szolgálatkészséget, a jó kávét és esti zsíros kenyeret, és nem utolsósorban a szakácsok alkotásait.

A felügyelők vigyék hírét a konferenciának egyházmegyéjükbe, gyülekezeteikben pedig hirdessék és munkálják a megbékélést a Krisztus testének tagjai között.

Ebben a körben legközelebb várhatóan 2010. november 5–7. között találkozunk.