Megtartotta soron következő, immáron negyedik ülését a Reformációi Emlékbizottság
Budapest – 2010. szeptember 29-én az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában ülésezett újra a Reformációi Emlékbizottság, amelynek feladata, hogy előkészítse a reformáció 500. évfordulójának 2017-ben tartandó megemlékezéseit. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
A kezdő áhítat után Révész Rita, a MEE Külügyi Osztály új munkatársa ismertette a Könyv útja című ausztriai projektet, amely az osztrák protestánsok által szervezett zarándokútvonal. Ennek lényege, hogy az ezen résztvevők mintegy 29 nap alatt Passautól eljuthatnak a szlovén határig, közben megismerkedhetnek egyháztörténeti-, művészeti- és kultúrtörténeti emlékekkel, részt vehetnek istentiszteleteken, és a gyülekezetek életébe is betekintést nyerhetnek. Bibliával a kézben, találkozhatnak tehát az élő egyházzal és bekapcsolódhatnak a gyülekezeti eseményekbe is a hívek. Ez a turizmus egyúttal a teremtés védelmét is szolgálja, hiszen 5 nap kerékpárral és 24 nap pedig gyalogosan teszik meg a résztvevők a távot. Ehhez kapcsolódhatnának hazánkban is hasonló jellegű, embereket megmozgató zarándoklatokkal a különböző gyülekezetek, ezek szervezése folyamatban van, ajánlatokkal, ötletekkel meg lehet keresni a bizottság vezetőségét.
Ezután Csepregi Zoltán beszámolt arról, hogyan áll az a lista, amelyen a reformáció korától a Magyarországon szolgáló lelkészeket gyűjtik egybe.
A másik nagyszabású terv, a készülő, Luther Márton válogatott műveinek kiadása, így az V. kötetének kézirata a tervek szerint 2011-ben júniusban leadásra kerülhetne és a tervek szerint 2011 karácsonyára meg is jelenhetne.
Hubert Gabriella a Magyar Evangélikus Digitális Könyvtár köteteinek digitalizálásáról számolt be. A könyvek később a www.reformacio.500.hu honlapon lesznek olvashatóak és kereshetőek. Emellett készül egy valamint a Magyar Evangélikus Bibliográfia is, amely szintén az interneten lesz elérhető.
Ezután Fabiny Tamás püspök arról számolt be, hogy elkészült a Richly Zsolt által készített Luther Márton életéről szóló animációs film pár perces trailere és egy dosszié, amit elküldtek a lutheránus egyházaknak, remélve azt, hogy szponzorokat sikerül megnyerni a tervekhez.
Több kisebb ötlet is megtárgyalásra került, szó volt még a 2011-es tematikus évre kiírandó pályázatokról, az ehhez kapcsolódó kiállításokról és a reformációi ünnepség védnökségére felkérendő személyekről is.
A következő Reformációi Emlékbizottsági ülés 2010. november 17-én 10 órától lesz az Északi Püspöki Hivatalban.