Stermeczki András – Jn 17,15-19 – Zsinati áhítat
Budapest, 2010. 10. 01.
Kedves Gyülekezet!
A 13 aradi vértanú utolsó szavai jutottak eszembe. „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.” - mondta Lázár Vilmos „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”- kesergett Knézich Károly „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon, és az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.” - fohászkodott Láhner György. Egyik sem a maga igazát kereste, hanem nemzetéért könyörgött az Istenhez fohászkodva. Megértették és megtették. Megértették: Krisztus nem arra hivatott, hogy itt a Földön kiváltságosak és Akhilleusznál is sérthetlenebbek legyenek. Bennünket sem kíván innen kivenni, eltávolítani, amint az aigw ige is erre utal, melyet János az ő evangéliumában pl. Lázár sírkövének eltávolítására is használ. Itt a helyünk. A kozmosz és a világ törvényei keményen működnek. Földi létünkben, a gravitáció is ide köt bennünket. Ezt tudomásul véve készültek a mártírok a halálra, de lélekben és szavaikban mégis ellent mondtak a világi axiomáknak. Hiszen megtették, amit a haza becsülete követelt, s Krisztus példáján igyekezetek a maguk módján valami magasabb értékről bizonyságot tenni. „Nem azt akarom, hogy vedd ki őket, de őrizd őket...” - könyörög érettük, érettünk Krisztus. Őrizd őket a gonosztól, annak lelkétől. Attól hogy el ne bizonytalanodjanak, és tegyék tiszta szívvel dolgukat. Hiszen „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.” - írja Edmund Burke, ír származású politikus, filozófus. A tanítványok minden bizonnyal emlékeztek Jézus főpapi imádságára akkor is, mikor annak elhangozta után, pár órával később inkább csak csendben a háttérben bujkálva búslakodtak. Jézus ekkor is megőrizte őket. Zsinatunk egyik fő feladata, hogy az egyház ügyét, a Krisztus evangéliumát a maga törvényességével őrizze, és így legyen jelen a világban. Ez az un. jogharmonizáció, vagy valami ilyesmi, amellyel világi formába lehet önteni mindazt, amit Krisztus követés címén fel szeretnénk mutatni. Nem könnyű ez, hiszen Jézusban egy olyan közösség született, amely e világban él, noha oda tart ahonnan Ő jött. A tanítványok, a mártírok Jézus világát választották, ki több volt mint egy közönséges rabbi, mint egy világi tanító. Ám a világ ezt ma sem akarja, ma sem szereti, amint Jézus korában is ez így volt. Sokféle pártra szakadt Izrael, de abban mégis egyetértett a hatalom, hogy Őt el kell távolítani. Azt hitték, hogy ezt meg is tették, de azért a sírt mégis őriztették. Persze akkor még nem volt keresztyén egyház, így az egyházak érdekérvényesítő képességére sem számíthattak a megárvult tanítványok. Mégis megmaradtak. Megmaradtak, mert nem a személyt hanem az ügyet, nem a teremtményt hanem az Istent szolgálták. Megmaradtak, mert Krisztus nem mondott le róluk. Kiálltak az igazság mellett, noha sokan életükkel fizettek ezért. Hol vagyok én ettől? Hol vagyunk ettől, mikor az érdek vagy a közöny, a politika vagy az elvárások egyházon kívül és belül minden mást elemésztenek? A minap ismét elszégyeltem magam, mikor egy szem lányom - a három „gondtalan” s kevésbé maximalista fiam mellett - késő este afelett kesergett, hogy nem tudja megírni a kémia háziját, mert fáradt a fuvola és néptánc órája után. „Valamelyiket abba kellene hagynod.”-szólt a „bölcs” apja. „De azt nem lehet. Az olyan lenne mintha valami meghalna bennem...” - válaszolta. Néha egyszerűbb megszüntetni, eltörölni, mint megtartani. Néha így érzem egy-egy kis létszámú hittanórán, vagy szórvány istentisztelet után. Akkor mikor ismét el kell búcsúzni egy kedves nénitől, kinek helyére már tudom, hogy senki sem ül. Nem tudom sikerül-e közösségünket megtartanunk, de erre törekszem, hiszek benne. Egyházunkban számos kis gyülekezet van, melyeknek se intézményük, se felújított templomuk, se erejük és létszámuk nincs. Mit tehetünk? Mit tehet a zsinat? Persze ülésezik, törvényt alkot és hoz, de a kérdésre válasz nehezen adható. „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Nem hagyhatjuk őket magukra, mint népe Illést a szenvedésben, hiszen itt kell jelen lennünk. Jézus értük, értünk is könyörög. Nem az egész világért csak az övéiért, hiszen az Atya nem mondott le rólunk. Egyházunk puszta léte is bizonyítja Isten szeretetét. Pünkösd csodája, az egyház születése és a lélek kiáradása mi más, mint Isten válasza félelmünkre és kishitűségünkre. Aki ezt kétségbe vonja hamisan szól, de aki ezt hirdeti igazat mond. Persze keskeny ösvény ez. Szép magyar nyelvünkben is csak egy „i” betű választja el a gazságtól. Megvan még? Az a bizonyos „i betű. A homouzion és homoiuzion között igenis döntő volt a különbség. Háborúk kimenetele, nemzetek élete múlott ezen. Krisztus után 325-ben az első egyetemes niklai/niceai zsinaton a 300 fő körüli zsinati atyák közül ketten támogatták az áriusi tanokat, mely szerint Jézus „csak” hasonló az Atyához. Nem hasonló hanem egylényegű. Ez az igazság. Éppen ezért vállalhatatlan minden olyan kezdeményezés, mely Krisztus egylényegűségét és egyedüli közbenjáróságát, vagyis választottságát relativizálja. Egyházunknak, zsinatunknak, de nekünk személyesen is erről, Őróla kell tanúskodnunk. Ezt számon kérik rajtunk. Éppen ezért ez kinek-kinek a személyes ügye. Nem lehet sem a politika, sem „az akkor más világ volt” című kifogás mögé bújni. Ámosz - szintén a közel múltban - gyűlölködő szavakkal ostorozta a hamis ünnepeket. Gyakran csak azért nem akarunk változtatni szokásainkon, mert nem hisszük el, hogy sikerülhet. Indokként egyházunk és saját (akár világnézeti) kisebbségére hivatkozunk. Pedig „a gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.” Senki sem követhet el nagyobb hibát, mint az, aki azért nem tesz semmit, mert amit megtehet, az kicsiny. Dániában a II. világháború után azért hagyták el tömegek az evangélikus egyházat, mert az néma maradt a megszállás idején. Ma sem sokkal könnyebb az egyháznak megszólalni a szekularizált világban, különösen akkor, ha azt bölcsen szeretné tenni. Talán bonyolultabb és összetettebb is a kép. Ennek segítését hivatott szolgálni a zsinat is. Sosem látott mértékben változott, „fejlődött” a világ. De mintha egyre inkább csak lemaradnánk, elhalkulnánk mögötte. Persze ez nem mindig baj, hiszen az állandóságra is egyre nagyobb szükség van. Ugyanakkor nem maradhatunk mégsem némák, hiszen életek múlhatnak ezen ma is. Jézus vigasztaló, ha kell bátorító szavát van, hogy épp neked vagy nekem kell kimondani, úgy hogy közben akár Luthert idézzük a „gonosz ellenség erőt ne vegyen rajtam.” Válaszolni kell a világ változására, hiszen az oly gyakran az istentelenség és a félelem eszközeivel manipulál. Elhiteti, hogy nincs szükség az igazságra, mert az neked is csak fájdalommal, kellemetlenséggel jár. Jézus szavai ekkor is segítenek: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Amint egyszerre kell őrizni az ügyet és a személyt. Nem lehet ügyekről úgy beszélni, hogy nem állnak mögötte személyek. Láthattuk ezt a Tényfeltáró Bizottság munkájában is. Nem felejtem el Dani, Gábor, Niki és sok más fiatal személyes tekintetét egy másik bizottság kapcsán 2006-ból, kiket ártatlanul vertek agyba-főbe. De ugyanúgy nem felejtem el azon civilek és szintén ártatlanok képét, kiket 911 kétes igazságtartalmú katasztrófája után bombáztak ezerszám halálra szülőföldjükön. Amint a hozzátartozók könnyes tekintetét sem feledem, kiknek gyermekeit mi küldtünk a távoli országokba. Jézus ekkor is könyörög értünk: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Egyházunk határtalan előnye, hogy jól ismerhetjük egymást, hiszen nem nőttük túl lehetőségeinket. Az egy ügyet személyesen tudjuk vállalni és továbbadni, úgy hogy talán az egyes bizottságok nem válnak a tett halálává. Krisztus főpapi imája jusson eszünkbe, mikor az Isten gondviselő szeretetét közvetítjük a világban az egyház szolgálata által, legyen az a Teremtés hete, egy-egy híradás gyülekezetünk vagy egyházunk életéből, a zsinat munkájából, vagy éppen a lelkiismeretünk által kimondott igazságról és az Isten kegyelméről munkánk és életünk minden területén! Ámen.
Imádkozzunk! Teremtő Istenünk! Gondviselő szereteted jele egyházunk jelene. Köszönjük megtartó kegyelmedet és megváltó Fiadat Jézust. Tartsd meg életünket, hogy tovább hirdethessük országodat, keressük igazságát és cselekedjük annak valóságát. Lelked ereje segítse hitünket, vigasztalja életünket és bátorítsa jövőnket. Áldd meg a mai tanácskozást, egyházunk szolgálatát és országunk boldogulást! Adj bölcsességet vasárnapra, hogy igéd mellett választva megőrizd életünket a gonosztól és megszenteld azt a Te igazságoddal az Úr Jézus Krisztus által, kinek nevében így könyörgünk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezöknek; és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsöség mindörökké.” Ámen.