Közös megegyezéssel távozik a Fasori Gimnázium éléről dr. Ódor László
Budapest – Ma délben írta alá az Országos Presbitérium meghatalmazása alapján Kákay István, a MEE Országos Irodájának igazgatója, és dr. Ódor László, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója azt a közös megegyezésről szóló jegyzőkönyvet, amelyben rögzítették dr. Ódor Lászlónak a gimnázium éléről való távozását – tudta meg szerkesztőségünk Kákay István Országos Iroda igazgatótól.
A tárgyalásokon részt vett dr. Mekis Viktória, az Országos Iroda igazgató-helyettese, valamint Kalina Katalin, az Oktatási- és Iskolai Osztály új vezetője is.
A Magyarországi Evangélikus Egyház vezetősége és dr. Ódor László között az elmúlt időszakban számos nézeteltérés volt, ezért kompromisszumos megoldásként az Országos Presbitérium az igazgatótól való megválás mellett döntött. Az igazgató jogviszonya – a most aláírt jegyzőkönyv szerint – október 31-től szűnik meg.
A gimnázium működésének zavartalanságát biztosítandó, augusztus 24-től az Országos Presbitérium által megszavazott egyházi biztos veszi át a gimnázium ügyeinek intézését. Az egyházi biztos személye a jövő héten válik majd ismertté. Augusztus folyamán a gimnázium Szervezeti- és Működési Szabályzatát ennek megfelelően módosítják majd.
igazgató, gimnázium
Mindezért köszönet illeti meg Ódor igazgató urat is! Remélem a csütötöki összejövetelek megmaradnak, és a Díszterem továbbra is nyitott lesz előttem is a "régi zsenik és a majdani zsenik" levegőjének" az élvezetére.
Erős vár a mi Istenünk!
Göllner Gusztáv Újlípótvárosból