Közelmúlt kortársi szemmel – Fórum az evangélikus egyházi közelmúltról

 „Amint a kőkemény novemberi föld rögei dübörögve hullottak a koporsóra, Keken András szemével végigpásztázta a ritkán látható, hatalmas sokaságot. Mi lesz veled magyar evangélikusság? – sóhajtott fel. – Hogy tudod átvészelni a zord időket, amik most következnek?  Luther-kabátját vadul cibálta a hűvös szél.” (Raffay Sándor püspök temetése, 1947. nov. 7.)

Gáncs Péter püspök áhítata vezette be a zsúfolásig megtelt teremben tartott alkalmat. A püspök a gyógyító emlékezés mottóra emlékeztetett bibliai idézettel.

Ezután Sólyom Jenő gyülekezeti felügyelő utalt arra, hogy nemrég az Evangélikus Élet hasábjain vita volt a közelmúltról. Talán ez az alkalom a közös gondolkodás irányába hat, ha nem is lesz mindenki azonos véleményen.

Felvezetés és két referátum

Harmati Béla nyugalmazott püspök, mint moderátor és a tematika összeállítója, ezután a sorozatról beszélt. Egy oldalas áttekintést készített a hazai általános és evangélikus egyházi eseményekről, amelyet felolvasott, de ki is lett osztva.

Ebben szerepeltek olyan, talán kevéssé ismert részletek, mint az például, hogy 1948 nyarán Ordasst nem egyhangúan támogatták, sőt az iskolákhoz ragaszkodást a Túróczy-Szabó vonal nem tartotta az egyház lényegéhez tartozónak.

Túróczy illetve Veöreös Imre nevéhez fűződik az úgynevezett harmadik út egyházpolitikai irányzata. Ordass elhatárolódott Vargha Sándor egyetemes főtitkártól. 

A II. világháború alatt a német lelkészek memorandum mozgalma, illetve a visszatért Délvidék német elszakadási törekvéseivel, Raffay püspök kérésére Ordass Lajos, akkori kelenföldi lelkész foglalkozott. A bácskai németek nem bocsátották be gyűlésükre, „nemkívánatos elemnek” nyilvánítva őt, ezért tiltakozásképpen a német megszállás idején, nevét Wolfról Ordassra változtatta.

Harmati egy idézetet is felolvasott: Mihályfi Ernő miniszter feljegyzését, amelyet 1948 tavaszán Rákosihoz írt arról, hogyan kell megregulázni az evangélikus egyházat. Zsinatot csak akkor szabad összehívni, ha már megfelelő „demokratikus elemekkel” van feltöltve, Ordass jobboldali hatását emlegette. Mihályfi volt az, aki 1948 tavaszán, Szabó József püspök balassagyarmati beiktatóján mondott beszédével jelt adott az evangélikus egyházon belüli „reakciós elemek” eltávolítására.

Harmati püspök beszédében felhívta a figyelmet a Szépfalusi István által összeállított négy Ordass-kötet (úgynevezett lila kötetek) tanulmányozására is, amely a korról sok érdekes adatot tartalmaz. Utalt arra, hogy a háború utáni kommunista diktatúra kora megpróbáltatást jelentett az egyháznak.

Hafenscher Károly nyugalmazott Deák téri lelkész önéletrajzi elemekre támaszkodva és Deák téri lelkészi emlékeiből kiindulva beszélt a korról. Családtagjainak Deák téri kötődéseit ecsetelte, akik közül az egyik például a német gyülekezet presbitere volt. A Deák téren akkor még három részből állt a gyülekezet, magyar, német, közös. Ez 1952-ben szűnt meg, de az erre való emlékezés érdekes. Hafenscher megemlékezett arról is, hogy 1944 őszén Sopronban meglátogatta őket, mint soproni teológusokat Raffay Sándor püspök, aki másfél órán át állatta őket, nem kínálva hellyel. De Hafenscher hozzátette: egyik rokona szerint mégis Raffay volt az igazi Deák téri lelkész.

Saját maga 1948 őszétől egy évig amerikai ösztöndíjon volt. Majd Keken András Deák téri lelkész mellett szolgált, és itt is maradt 1989-ig, nyugdíjazásáig. 1990 utáni zsinat teológiai bizottsága elnökeként részt vett a törvény preambulumának szövegezésében. Több jeles evangélikus lelkész, egyházi személyiség halálakor írt megemlékezéseiben, nekrológjaiban írt a közelmúlt értékeléséről, a személyes emlékek fontosságáról.

Ordassról elmondta, hogy nem volt jobboldali, mert például a szociáldemokrata irányú svéd követséggel tartott kapcsolatot, a budapesti ostrom alatt a svéd Vöröskereszt itt meghalt megbízottjával, Valdemar Langlet-tel.

Boleratzky Lóránd jogászprofesszor, az OLBK volt elnöke leírt előadását olvasta fel. Idézte Bölcskei református püspököt, aki azt mondta: túléltük a diktatúrát, de tönkrementünk. Referátumában elsősorban Ordass Lajos püspök személyére összpontosított. Ordass 1945-ös püspöki székfoglalójából idézett. 1947-es útja során találkozott Berggrav norvég püspökkel, a II. világháború idején a nácik elleni egyházi ellenállás szimbolikus alakjával. Az ő „egyházias ellenállás” módszere hatott rá, persze ezt a magyar sajátosságoknak megfelelően lehetett alkalmazni (mutatis mutandis).

Boleratzky hozzászólásában kevesebb személyes elemet hozott be, de azt megemlítette, hogy a jogakadémia tanáraként az iskolaállamosítás révén maga is érintett volt. Főleg az 1948-as Ordass-perre koncentrált. Kardos védőügyvéd inkább az Ordass tárgyaláson vett részt, mint a saját református egyházkerület felügyelői beiktatásán, ez tehát egy vállalás volt. Ordass ellen az állam fellépett, első elfogása után egy nappal elengedték, ha önként mond le, eltekintenek a pertől: de nem mondott le. Az Ordass peren a vádra elmondta, hogy jogilag miért nem áll meg.  1948-on túlterjeszkedve elmondta, hogy 1950-ben az egyházi különbíróság milyen szabálytalan körülmények között működött, 13 helyett 12 fő alkotta, külön győzködték a tagokat. Az állam kilátásba helyezte, ha nem ítéli el az egyház saját maga Ordasst, Keken-Kendeh-vel együtt hazaárulási pert indítanak ellenük. Az egyházi eljárás jogilag hiányos volt, nem volt vizsgálati szakasz, nem hallgatták meg az érintett Ordasst. Végül a leadott szavazatok közül 8 üres cédula volt, 4 ítélte csak el. Végén felolvasott Ordass fátyol-(védő)beszédéből. 

Hozzászólások

Herényi István jogász, az OLBK volt elnöke kiegészítette az Ordass-perről mondottakat, és hozzátette: maga is ott dolgozott abban a bírói kollektívában. Az akkori jogászokra nagy politikai nyomás nehezedett. Először nem is akadt tanácsvezető bíró, aki elvállalta volna Ordass-perét, aztán Csajtayt „mint leggyengébb láncszemet” jelölték ki, az ő tanácsa ítélkezett. A munkásokból kinevezett ülnököket külön meggyőzték, hogy elmarasztaló ítéletet hozzanak. Csajtayt utána eltávolították, mert kifogást emelt. Boleratzkyval próbálták Kekent és Kendeh-t is védeni jogilag a későbbiekben.

Prőhle Péter (Műegyetem, kelenföldi gyülekezet, OLBK), Prőhle Károly professzor fia elmondta, hogy apja 1948-ba nyíltan felszólalt, amiért anyját, mikor hozzá akart menni, figyelmeztették, hogy ez a fiatalember nem tudja, mikor kell hallgatni. Az egyházi különbíróságnál is üres lappal szavazott.

Sólyom Éva (Deák téri gyülekezet-gimnázium) elmondta, hogy Ordass elítéltetése után fekete fátylat tettek a Deák téri keresztre.

Ezután Zászkaliczky Péter volt Deák téri lelkész szólalt fel és elmondta, hogy nemrég azorosházi templomban megélte, „mint máskor a Deák téri iskola templomi alkalmain is”, mit jelent az egyházi iskola az ifjúság lelki nevelésben. Mennyire hiányzott ez a 40 év alatt az erkölcsi nevelésben, a mai gondokra is kihatott ez. Ez tehát támogatja Ordasst, aki ragaszkodott az egyház iskoláihoz. Az egyezményben engedélyezett hitoktatást az állam később nem engedélyezte. Emlékszik rá, hogy Bakonycsernyén az iskolaigazgató például a szülőket figyelmeztette, hogy aki hittanra beíratja gyermekét, továbbtanulását vágja el.

Balás István jogász, a tényfeltáró bizottság tagja, Szebik Imre püspök veje felhívta a figyelmet a kemény kommunista nyomásra és zsarolási taktikára: hatalmi szóval, országgyűlési döntéssel az összes egyházi iskolát elvették, és csak akkor adtak vissza valamit, amikor az illető felekezet aláírta a megállapodást. Tehát nem az volt a kérdés, hogy adják- e az iskolákat, hanem az, hogy kapnak-e egyáltalán valamit vissza. Túróczy Zoltán püspök erre a kényszerhelyzetre reagálva írta alá az egyezményt. (Az evangélikus egyház 1952-ig még megtarthatta a fasori fiú- és a Deák téri leánygimnáziumot).

Az est érdekessége volt, hogy nagyrészt olyanok beszéltek, akik részben-egészben maguk is átélték, vagy legalábbis közel voltak az eseményekhez, azok utóhatását érzékelték, érezték saját bőrükön. Így információk, benyomásaik nem papirosízűek, hanem saját élményből fakadóan primer jellegűek.