Hétről nyolcra jutottunk – Logópályázati nyertest is hirdetünk
Budapest – A pesti belvárosi gyülekezetek pályázatának kiírása nemrégiben még arról szólt, hogy a Pesti Hetek néven kialakuló munkaközösség számára készüljön olyan embléma, ami majd megjelenését segíti, jellemzőit hordozza. Ez a kör mozgatja a Rajtkő elnevezésű missziói mozgalmat. Közben összegyűlt egy szélesebb munkacsoport. Az ő első észrevételük egyike volt, hogy itt már nem hét, hanem nyolc egyházközség együtt munkálkodásáról van szó. A „Hetek” elnevezés abból adódott, hogy egykor a Pesti Evangélikus Egyház hét gyülekezetre önállósodott. Ma azonban ehhez a részhez tartozik a Szlovák Egyházközség is. Kisebb latolgatás után a munkaközösség a Pesti Nyolc nevet választotta immár végleges elnevezésként. Szöveg: Koczor Tamás (Pesti Nyolc)
Az emblémára vonatkozó pályázat elbírálását nem befolyásolta ez a tény. Egyrészt szívesen utaltunk volna valahogy a történelmi hetes számra is, másrészt – szerencsésen a HETEK szó
ugyanannyi karakterből áll, mint a NYOLC – a feliratot is könnyen meg lehet majd változtatni.
Az alább látható nyertes pályamű szerzője:
Ármay-Szabó Bernadett, Úri
Gratulálunk, és köszönjük! A pályadíjat elküldjük ugyan, de az ünnepélyes eredményhirdetés a szeptember 25-i, Zuglóba tervezett „KÉSZ!" című találkozó napján lesz.
Itt szeretnénk könyvajándékokkal kedveskedni a többi pályázónak is. Erre a találkozóra elsősorban a Pesti 8 gyülekezeteit várjuk, de természetesen nyitott mindenki számára.