Heinrichsék hazaérkeztek – Lelkészeket iktattak a Sopron környéki gyülekezetben

A történet, mint oly sok alkalommal, sokkal korábban kezdődött. Molnár Eszter sárvári teológushallgató az évezred elején egy éves berlini ösztöndíjra indult, amelynek egyik feltétele az volt, hogy ösztöndíjas éve alatt ellátja a Berlini Magyar Protestáns Gyülekezet gondozását. Az egy esztendőből kettő lett, a második évben azonban már egy újabb fontos ok is a német fővárosban tartotta, megismerkedett Michael Heinrichs német lelkésszel a berlini Bibelwoche egyik konferenciáján. Az ösztöndíjas időszak végén a német lelkész és a magyar teológus már házaspárként érkezett Budapestre, ahol Eszter befejezte teológiai tanulmányait.

Míg Eszter a vizsgákra készült és hatodévét töltötte a fasori gyülekezetben, férje sem lógatta a lábát, börtönlelkészként a rácsok mögé került. Eszter lelkésszé szentelése után az immár lelkészházaspár visszatért Berlinbe, ahol Eszter újra átvette a magyar protestánsok lelkigondozását, majd emellett évekig egy kelet-berlini gyülekezet lelkészeként is szolgált, Michael pedig hitoktatóként dolgozott, valamint továbbra is egyik szervezője volt a European Bible Week címmel évente megtartott nemzetközi konferenciának. Utóbbi sorozat kapcsán sok magyar résztvevővel is kapcsolatba, többjükkel baráti viszonyba került. 

A pár második gyermekük születésével egy időben, 2008. őszén érkezett haza (és ez a haza szó Michael esetében is természetes), hogy Ágfalván és Sopronbánfalván betöltsék az akkor már egy éve megüresedett lelkészi állást. Olyan közösségbe érkeztek, ahol máig természetes a német szó is a magyar mellett, ahol jelentős német nyelvű kisebbség él. 

Eszter szolgált a két gyülekezetben, Michael pedig amellett, hogy ebben segítette, az utóbbi egy évben Bécsújhelyen hitoktatóként is dolgozott, néhány hete pedig magyar lelkészvizsgát tett. Új hétközi alkalmakat szerveztek, a hét szinte minden napján akad valamilyen program: bibliaóra, gitáróra, Gemeindenachmittag, beszélgetőkör, barkácskör, kézimunkakör és konfirmandus oktatás. Vasárnaponként a magyar mellett német nyelvű istentiszteleteket is tartanak. 

Ilyen előzmények után került sor Ágfalván az ünnepi istentiszteletre. A magyarországiak mellett Ausztriából és Németországból is érkeztek vendégek, így rég látott népes gyülekezet töltötte meg a hatalmas templomot. Sokan érkeztek a környékbeli osztrák településekről is, hiszen a régi ágfalvi anyagyülekezet egykori filiáival évek óta szoros a kapcsolat. 

Az iktatást végző Gabnai Sándor két nyelven köszöntötte a népes gyülekezetet, az iktatási liturgia végig magyarul és németül zajlott. A meghívókon, a padokra helyezett könyvjelzőkön is olvasható volt az iktatási ige: 2Kor 6,1-10. A bevett szokás szerint az iktatáson az iktató esperes és az iktatott lelkész is hirdeti Isten igéjét. Kétnyelvű gyülekezetben ezek mindkét nyelven elhangzanak. Ez Ágfalván hat (!) igehirdetést jelentett volna, ezért egy prédikáció hangzott csak el: „úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét” (Gabnai Sándor magyarul), „mint akiknek nincsen semmijük” (Michael Heinrichs németül), „és akiké mégis minden” (Heinrichs Eszter magyarul).  

Az ünnepi közgyűlésen a köszöntések is a két nyelven hangzottak el, és a kétnyelvű társalgás jellemezte a szomszédos gyülekezeti házban tartott vendéglátást is. A bőségesen megrakott asztalok és a kiváló helyi borok mellett az egyre erősebben eső égi áldás sem akadályozta az ünnepi együttlétet. 

Következnek a hétköznapok, melyeket szokás szürkének is nevezni. Én azt gondolom, hogy Ágfalván és Sopronbánfalván ezután sem a szürkeség, sokkal inkább a folyamatos színes gyülekezeti élet lesz a jellemző. Folytatódnak az eddig megszokott szolgálatok, hamarosan egy elnyert uniós pályázat finanszírozásában elkezdődik a templom részleges felújítása. A sok dologhoz sok segítő is szükséges. Ágfalván nem csupán a gyülekezet tagjaira számíthat a lelkészházaspár, de jó a kapcsolat a település katolikusaival, a helyi német kisebbségi önkormányzattal és annak vezetőjével, támogatja a gyülekezet törekvéseit a falu önkormányzata és polgármestere is. Lehet, hogy ez a kép kicsit idillikusnak hat, de az ország legnyugatibb evangélikus közösségében ezt a mindennapok igazolják.  

Heinrichsék megérkeztek, hazaérkeztek.