Halál, hol a te fullánkod? – Emlékezés koncertet tartottak Dunaújvárosban

Műsoron volt Ewald Brass Quintettje; Reneszánsz táncok a XV.századból, J. S. Bach, T. Albioni; Ölvéti Mátyás viola da gamba Telemann. Közreműködött a Dunaújvárosi Főiskola Női Kara; a Dunaújvárosi Vegyeskar; és a Dunaújváros Symphonic Brass Band.

A gyülekezet lelkésze, Stermeczki András a Zsolt 16, 8-11 versei alapján rövid igehirdetéssel is szolgált, amelynek főbb gondolatait az alábbiakban olvashatják:

„Azt hiszem a halál a második legtitokzatosabb, legmisztikusabb dolog kerek e világon – mondta a lelkész. – De csak a második, mert az élet mindig megelőzi. Gondoljanak csak bele! A halálnak nincs értelme az élet nélkül. Amennyiben nincs élet, nem lehet halálról se beszélni. De ha van élet, akkor a halandó azt gondolja, hogy van halál is. Igen van, de csak itt a Földön. Hiszen ez tesz bennünket, embereket gyengévé. Emiatt van néha félelmünk és emiatt töredékes az ismeretünk, és emiatt van gyászunk, fájdalmunk. A halál miatt vagyunk leginkább gyengék és kiszolgáltatottak. A halál hiteti el velünk, hogy minden jó és szeretetteljes egyszer elmúlik, véget ér. Pedig nem csak a mesék hitvilágában van halhatatlanság. Mert ha csak ott lenne, akkor mi végre emlékezünk? Pedig ma emlékezünk. Ez a látható valóság mécsesek milliónyi pislogó fényében, ez a hallható valóság a mai koncert felemelő vigaszában. Mert emlékezni az összes teremtmény közül egyedül csak az ember képes. Emlékezni a jóra, a szeretetteljesre. Emlékezni érzésekre, színekre, hangokra, előrement szeretteink életére. Ez jó, de úgy érezzük fájdalmas is. Miért? Talán azért, mert kicsit magunkat is siratjuk, hogy nincsenek közöttünk, hiszen elhunytak. Igen, látszólag így van, de hiszem, hogy ennél sokkal gazdagabb a világ. A kegyeleten túl van-e értelme így a gyásznak? Azt hiszem van. Van, ha úgy tudunk emlékezni, hogy közben szeretteink jósága, szeretete, önfeláldozó segítőkészsége és megannyi értékes tulajdonsága megelevenedik. Hiszen az élet nem ér véget akkor, ha a szülői viszonozhatatlan szeretet tovább él a gyermekek szívében, a barátság a barátok lelkében, az elvégzett szolgálat és munka a következők életében. Tovább él a készség a jóra, a becsületre, a hazaszeretetre, a család megbecsülésére, a szerelemre, az ismeretre, az alkotásra és az élet folytatására. Ha az a sok érték, mit mi is kaptunk általuk, nem sírba vész, hanem az emlékezők életében új értelemet kap, akkor nem lehet elmúlásról beszélni. Minden találmány, alkotás, művészi szépség tovább ragyoghat törékeny világunkban, hogy a halál sose lehessen az első. Éppen ezért szép és érdemes emlékezni, a jóra és a szépre, az ügyesre és a szorgalmasra épp úgy mint az esendő emberire, mert ezáltal csakis az élet lehet az első. Nem véletlen kiáltja bátran Pál: Halál hol a te hatalmad? Halál, hol a te fullánkod? Elvesztette erejét, nincs mérge már, ha tudunk úgy emlékezni, hogy közben minden veszni látszó érték az élet részévé válik, és a mindennapok örömét és ragyogását szolgálja, hiszen Krisztus feltámadt!”