Gyülekezeti házat avattak Bényén
Bénye – Az ősz nagy örömöt hozott a Bényei Evangélikus Egyházközség számára, hiszen a gyülekezeti ház elkészült, október második vasárnapján pedig dr. Fabiny Tamás püspök úr örömteli feladata volt ennek felszentelése. Szöveg: Buday Zsolt. Fotó: Vitális Nóra, Szakács Tamás, Sztodola Mihály.
Bényén régóta várták ezt a nagy napot, hiszen az Isten házán, valamint a paplakon, a parókián kívül nem volt a gyülekezetnek semmilyen helyisége, ahol közösségi alkalmakat lehetett volna szervezni. Szüntelen az iskola és az önkormányzat segítőkészségére volt szükség bármilyen rendezvény, illetve ifi alkalmainak megtartásakor. Az eredetileg az egyház tulajdonában lévő elemi iskola államosítása révén a gyülekezet kárpótlási pénzt kapott, amit a templom igen megromlott tetőszerkezetének cseréjére fel kellett mind használni, sőt még az egyházközség minden további megtakarítását is. Így megüresedett kasszával, de élő püspöki ígérettel várta a gyülekezet, hogy lesz mégis gyülekezeti háza. Az ígéret évek múltán valóra vált: a nyugállományba vonult D. Szebik Imre püspök utódja dr. Fabiny Tamás püspök is támogatta az ötletet, hogy ennek a kis gyülekezetnek feltétlenül szüksége van olyan közösségi helyiségre, ahol az egyházközségi alkalmak, bibliaórák, baba-mama klub, énekkar, ifi alkalmak, szeretetvendégségek megtarthatóak lennének.
A tervezést Benczúr László kerületi felügyelő, Ybl-díjas tervező végezte, a kivitelezést a 3T Generál Kft. nyerte, akinek ügyvezető igazgatója Török Zoltán ráadásul bényei származású. Az igényes kivitelű épületben a nagy termen kívül iroda, kis konyha és mellékhelyiségek vannak, uniós szabályként külön a mozgássérültek számára is.
A megannyi aggódás és sokszor még hangos ellentétek is az ünnep közeledtével szépen elcsitultak, s az ősz utolsó szép napján délután még a lenyugvó nap fénye is bevilágította a megannyi Luther-kabátos és palástos lelkipásztort, ahogy a confirmát felemelt kézzel énekelték a gyülekezeti ház előtt.
Az ünnepi istentiszteletet követő közgyűlésen adta át Czerván György helyi országgyűlési képviselő Pest megye millenniumi zászlaját Racskó Károlynak, Bénye polgármesterének. Az örömteli együttléten debütált a bénye-kávai gyülekezeti tagokból álló kórus, akiknek felkészítésében oroszlánrészt vállalt a helyi lelkész és felesége is.
A ház felépülte kapcsán Isten Lelke megindította a gyülekezet tagjait, hogy kipótolják az anyagi hiányokat, így lett végül az irodában bútor, így lettek függönykarnisok és függönyök, a nagyteremben 60 db szék, és az önkormányzat anyagi támogatásával pedig oltár és ambó. A vendéglátás és a ház körüli rendrakás nehéz feladata is néhány lelkes testvér áldozatkész keze munkáját dicséri.
A torzsalkodó, sokszor elégedetlen gyülekezeti tagok megtapasztalhatták a közösség erejét, az együtt végzett munka örömét és eredményét. A továbbiakban pedig az Úristen segítő kezébe ajánljuk az egész gyülekezetet, hogy a felépült szép gyülekezeti ház a templom mellett örömére szolgáljon ifjúnak és öregnek, Istent keresőnek és Istenben megnyugvónak egyaránt.