Elhunyt az Északi Evangélikus Egyházkerület korábbi felügyelője

Létrehozás: 2010. március 23., 11:41 Legutolsó módosítás: 2010. március 23., 11:41

Elhunyt Farkasházi Ferenc, aki az Evangélikus Északi Egyházkerület felügyelője volt 1987 és 2000 között, Dr. Nagy Gyula és D. Szebik Imre püspökök idejében. D. Szebik Imre püspök, temetésen elmondott megemlékezését adjuk most közre. Forrás: eszak.lutheran.hu

Farkasházi Ferenc (1919-2010)

Valaki ismét elment közülünk: Kihunyt élete gyertyája. Annyival sötétebb lett a világ... A Teremtő hosszú és tartalmas élettel ajándékozta meg. Élete földi idejét mindig Isten kezében tudta s boldogan szolgálta Urát, Istenét.

A mai Dabas város gyóni részében született. Majd Dunakeszire költözött a család. Ő maga pedig Budapesten a Felső Kereskedelmi Iskolában szerez érettségit. Gyakornoki éveit Zalaegerszegen kezdi. 1941-ben a mai Szlovákia területén fekvő Párkányba helyezik. Ebben az évben vezeti oltár elé hűséges hitvesét, Polákovits Klárát, akivel több mint hatvan évet éltek együtt békességben és szeretetben. Házasságukból két leány gyermek született, akik közül az idősebb 27 éves korában tragikus baleset áldozata lett. A II. világháború után három évi szibériai fogság következett. Majd Esztergomban talál a család menedéket. Itt a Megyei Tanács adóügyi Osztályán dolgozott. Miután Tatabányát jelölték ki megye székhelyként, ismét lakóhelyet kellett változtatnia a családnak. Ezt követően a Pénzügy Minisztérium revizori kirendeltségét vezeti nyugdíjba vonulásáig, párton kívüliként. Munkáját nyugdíjasként igazságügyi szakértői munkakörben folytatja, később az esztergomi Kontó könyvelői iroda auditora. Feleségének halála után visszavonultan él leánya gondoskodó szeretetétől körülövezve Tatán. 2010 március 6-án hívta haza az élet és halál Ura.

Egyházunkkal való kapcsolata végig kíséri életét. Szívesen emlékezett vallástanáraira és lelkészeire. Több gyülekezetünknek felügyelője, így Szák-Szenden gyakran megfordul, a tatai egyházközség aktív presbitere. Rendszeres igehallgató. Majd a Fejér-Komáromi egyházmegye bizalmából egyházmegyei felügyelő. Néhai dr.. Nagy István tatai esperes javaslatára 1987-ben az Északi Egyházkerület felügyelői tisztére választják meg a gyülekezetek presbitériumai. Ezt a szolgálatot 13 éven át hűséggel végezte.

Gondolkodásában mindig a gyülekezetek szempontjai kerültek első helyre. Élettapasztalata és pénzügyi gyakorlata alapján az újonnan visszakerülő egyházi intézmények gazdasági ügyeinek intézésében volt segítségére egyházunk Országos Elnökségének. Középiskoláink számadásait odaadással ellenőrizte. Megbízhatóságához és szakértelméhez nem fért kétség.

Farkasházi Ferenc, sokak Feri bácsija népszerű, közvetlen, Biblia olvasó ember volt. Nemcsak hitte, de élte is Jézus szavát. „Aki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.( Máté 20,27) Köztünk haragos szó nem hagyta el ajkát, békesség kereső, alázatos ember volt.

Ravatala mellett e sorok írója, 10 évig elnöktársa, Szarka István fejér-komáromi esperes és Frankó Mátyás tatai lelkész szolgáltak.

„Aki magát felmagasztalja, megaláztatik, aki pedig magát megalázza felmagasztaltatik”. (Lukács 18,14) Legyen áldott elvégzett szolgálata és emléke köztünk!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben