Életképek – A soproni németek kitelepítésének emlékkiállítása

Az Orsolya téri Lábasházban rendezett kiállítás közönségét Krisch Magdolna, a Sopron és környéke Német Kultúrklub elnöke köszöntötte, a tárlatot Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője, a kiállítás védnöke nyitotta meg.

„Ez idő szerint napjaink nem csendesek és nem békességesek. Szívünk, lelkünk, telve van sok aggodalommal és kétségbeeséssel” – idézte a soproni evangélikus egyházközség egyháztanácsának 1946. április 11-i ülés jegyzőkönyvi bejegyzését. – A mai kiállítás személyes, bensőséges jellege teszi emberközelivé a történéseket – és éppen ez az emberközeliség mutat rá az akkori események embertelenségére. A kiállítás személyessége szembesít azzal az emberi méltóságot sárba tipró személytelenül gyilkos eszmével, amely az embereket méltóságuktól fosztott meg. A szemlélődő önkénytelenül benépesíti az itteni tereket: A szobabelsőt, a népiskolai tantermet, a Buschenschank-ot.”

A kiállítás védnöke ezután így folytatta: „És kérdéseket fogalmazunk meg: Mennyi fohász hangozhatott el a feszület előtt, amely a szoba falán volt, és 1946-ban mennyire riadt lelkülettel forgathatták az imakönyveket az akkori tulajdonosai? Az otthon biztonságát jelentő szobabelső láttán máris másképp hangzik a mondat 1946-ból:
,,Szívünk, lelkünk, telve van sok aggodalommal és kétségbeeséssel.” Hová és mivé lettek a népiskola egykori kisdiákjai? Bizonyára nem értették, mert nem érthették, hogy az a haza, amelyet a térkép is ábrázol, miért szűnt meg egyszer csak hazának lenni a számukra? Nem nehéz benépesítünk a Buschenschank-ot, azt a helyet, ahol azok a poncichterek mérték boraikat, akiknek német ajkú felmenőik nemzethűségükről 1921-ben tanúságot tettek. Milyen reménységgel vitathatták meg egy-egy fröccs mellett azt, amit egyébként a soproni összefogás megpróbált: hogy mentesítést szerezzen mindazoknak, akiknek csak teheti” – mondta Firtl.

Az országgyűlési képviselő a továbbiakban kifejtette: „A tárgyak bensősége és a visszafordíthatatlan, megváltoztathatatlan történések tragikuma közötti ellentmondás intő jelként jelenik meg ma itt. Kiemeli a személytelenség világából az eseményeket. Szívhez és lélekhez szól. Egy olyan korral szembesít a németek tragikus sorsa, amelyben leértékelődött az élet, és általában az egyén is, és amelynek, az erkölcsi és morális érzéket vesztett talaján, sajnos, évtizedekig volt folytatása. Bibó István azokban az években fájdalmasan konstatálta, hogy a társadalom nem érzi át, mi történt és mi is történik, hogy hiányzik a helyes mérték. Éppen a németek kitelepítésének évfordulóján mondta köztársasági elnökünk, hogy: ,,Fontosak az országgyűlési határozatok, az alkotmánybírósági ítéletek és a kollektív bűnösség elítélése, hogy jogilag rendezzük a dolgokat. Azonban mindezek önmagukban nem képesek békét teremteni a lelkekben.”

Sopron 1946. évének tavaszán ,,a szívek és lelkek telve voltak sok aggodalommal és kétségbeeséssel.” A kitelepítésre való emlékezés szolgálja a jövőt azzal, hogy legyen képes valódi békét, megbékélést, békességet teremteni a lelkekben és a szívekben. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnökeként, annak nevében, és Sopron országgyűlési képviselőjeként is ezért tartottam fontosnak, hogy a mai kiállításnak a Lábasház helyet adjon. A kiállítást ezennel megnyitom!” – zárta szavait Firtl Mátyás.

A soproni németek életképéhez dr. Krisch András főlevéltáros szólt szakmailag a megjelentekhez, akik között jelen volt Klaus Bechter Bad Wimpfen polgármestere és dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere is.