Cigánytábor – Egy lépéssel közelebb

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. június 16., 13:45 Legutolsó módosítás: 2010. június 17., 07:13

Szentetornya – Mintegy két hónappal ezelőtt gyűltek össze először Szentetornyán (Orosháza), az idei „Közös asztal” cigánytábor szervezői a helyszín bejárására, a program összeállítására. Június 11-én pedig metették a következő lépést is. Szöveg: Bakay Péter

Három eredménye volt az első lépésnek:

Fölmértük, hogy az „infrastrukturális háttér” enyhén szólva nem lesz alkalmas luxusigények kielégítésére, és lépéseket tettünk a lehető legpraktikusabb helyzet megteremtésére;

az eltervezett program minden részlete teljesülhet, és nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, igen változatos és nívós lesz (kirándulás, strand, kézműveskedés, cigány kultúrával kapcsolatos előadások, irodalmi, zenei összeállítás, Amaro Del kárpátaljai cigányzenekar bizonyságtevő koncertje, reggeli-esti áhítatok);

külön feladatot jelent majd a helyi cigányság bevonása a tábor életébe, illetve az ebből adódó várható zökkenők kezelése, enyhítése.

Az elmúlt héten a tábor szervezői újra összejöttek és elfogadható megoldásokra jutottak, még egy lépéssel előrébb haladtak. Ami egyértelműen látszik: sok résztvevő részéről is szükség lesz az igazi szolgáló lelkületre, megpróbáltatik majd hitünk, szeretetünk, türelmünk, alkalmazkodási képességünk – és mindemellett egy percre sem akarjuk szem elől veszíteni az evangelizációs jelleget.

Mostani közös készülésünkkel egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy július 30-án úgy ülhessünk majd le a „közös asztalhoz”, hogy onnan augusztus 3-án, a tábor végeztével áldással állhassunk majd fel.

Akit nem riasztott el ez az őszinte beszámoló, sőt kedvet kapott egy minden tekintetben rendkívüli  táborban való részvételre, július 12-ig jelezheti ebbéli szándékát Bakay Péternél (20/8245742). A táborról részletes információ hirdetési formában még meg fog jelenni a www.evangelikus.hu honlapon, és az Evangélikus Életben is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben