Az Otthonteremtő – Megnyílt a Sztehlo kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban

A megnyitón először dr. Harmati Béla László, a múzeum igazgatója szólt, aki egy húsz évvel ezelőtti bejegyzést mutatott, ami egy korábbi kiállítás emlékére íródott, majd köszönetet mondott dr. Kertész Botondnak, a kiállítás kurátorának, aki sokat nyomozott anyagok és fotók után Zászkaliczky Zsuzsának, munkatársának, valamint Ágoston István belsőépítésznek és természetesen a múzeum egész stábjának a munkáért.

Utána D. Keveházi László, egyháztörténész, evangélikus lelkész szólt, aki annakidején a Gaudiopolisban nőtt fel egy szomorú és reménytelennek tűnő időszakban.
Hangsúlyozta: Keveházi nem csak atyjuk, pásztoruk, otthon és családteremtőjük volt, de az evangéliumot is közelebb hozta hozzájuk és szolgált közöttük.

A lelkész személyes emlékeit is elsorolta: 1945-ben került Sztehlo Otthonába, amikor szülei otthona tönkre ment, édesapja börtönbe, édesanyja pedig vidékre került. Bár félt attól, hogyan fogják őt befogadni, mégis annyira tisztelettel és szeretettel vették körül, hogy nemsokára az „ifjúsági állam első miniszterelnökévé” választották.

„Gaudiopolis alkotmányában az alábbi mondat olvasható: Krisztus evangéliumának szellemében, társadalmi korlátokat megszüntetve önálló, öntudatos önismeretre és önbírálatra törekvő, gyakorlatilag ügyes, elméletileg képzett, magyar embereket neveljünk. Ha ez valóra vált, akkor ebben Atyánk segítségünkre volt” – idézte Keveházi, majd hozzátette:

„A legtöbben apátvesztett gyermekek voltunk. Vagy úgy, hogy már nem volt az apa életben, vagy úgy, hogy börtönben volt, mindenesetre nem lehettek velünk. Sztehlo Gábor azonban úgy volt otthonteremtő, hogy családteremtő volt. Bennünket kisebb csoportokra osztott, anyát kaptunk, ő pedig atyánk volt, a szó legnemesebb értelmében.”

Keveházi ezután az egyik Sztehlo gyerek, Orbán Ottó versét idézte, amely szívbemarkolóan írja le egykori érzéseiket:

„Könny kicsordul szememből,

Fájdalom a lelkemből,

Istenem, Istenem, feldúlva a lelkem,

Ó édesapám, minek hagytál itt.

Nem tudlak merre keresni,

Legalább sírodnál imádkozni,

Hogy ez egy kicsit megnyugtatna engem,

S vele együtt lelkem.

Erős voltál, okos voltál, szép voltál,

De messze tőlem elhunytál.

És most itt vagyok vérző szívvel, dúlt lélekkel,

Ó édesapám, minek hagytál itt engem.”

Keveházi szerint „Sztehlo Gábor nem csak megmentő és atya volt, hanem pásztor is. Nem volt papos lelkész, aki ismerte és tudja, hogy nem külsejéből, hanem belső lényéből sugárzott valami.”

Gaudiopolisban nem volt kötelező istentiszteleten részt venni, mégis a Sztehlo gyerekek mindannyian ott szorongtak és hallgatták őt. „Szekulárisan tudott prédikálni olyanoknak, akiknek Istenhez nem sok közük volt” – hangsúlyozta Keveházi, majd Sztehlo egyik írását idézte:

„Az egyetértés és az együttérzés azt jelenti, hogy ami téged érint, azt én is magamra veszem. Nincs irigység, nincs káröröm, nincsen elzárkózás, egy vagyok veled. A testvérszeretet vallomás arról, hogy te vagy az én gazdagságom. Ha nem lennél, magányos lennék. Isten világa nem teljes testvér nélkül, Istennél nincsen egyke rendszer.”

Az egyháztörténész szerint Sztehlo „pásztor volt, anélkül, hogy erőszakos misszionárius lett volna. Sugárzott belőle az, amit ő is kapott a Jó Pásztortól. Ez a kiállítás nem tud mindenből mindent megmutatni, de köszönjük mindazoknak, akik sokat fáradoztak érte, hogy most elénk tárhassák ezeket az emlékeket. Azt hiszem, hogy ezekből ma is tanulni lehet, mert korunkban is még mindig példa nélkül való az, ami akkor és ott történt.

A megnyitó után a látogatók közül jelentkezett egy férfi, aki most egyenesen Izraelből jött, hogy megtekinthesse a kiállítást. Elmondta, személyes emlékeket őriz Sztehlo Gáborról, hiszen annakidején a Bogár utcában nevelkedett.
 1973-ban egy német evangélikus lelkésztől tudta meg Sztehlo elérhetőségét és a lelkész életének utolsó éveiben leveleztek egymással. Meghatódott, elcsukló hangon, elérzékenyülten mondta, milyen sokat jelentettek számára ezek a levélváltások, mert akkor, felnőttként fogta fel igazán, milyen nagy ember is volt Sztehlo.

„Annakidején Perlusz Tamásnak hívtak, az otthonban Luxor volt a nevem, mert volt egy ilyen márkájú töltőtollam. Ma már David Pelegnek hívnak, 13 unokán és 2 dédunokám van. Nem lennének, ha ő nem lett volna” – zárta mondatait a férfi.

Az Otthonteremtő címet viselő kiállítás szeptember 30-ig látható.

2009-et egyházunk vezetősége Sztehlo Évnek hirdette meg. Az év következő eseménye a május 25-én, Budahegyvidéken megrendezésre kerülő Sztehlo Gábor Emlékkonferencia lesz. A konferencia részletes programját itt olvashatják el:

http://www.evangelikus.hu/Members/bollazsu/konferencia-sztehlo-gabor-emlekere