Aki ingadozik Péter és aki fedd, az Pál – Reformáció ünnepe Sopronban

Az igehirdetés tanulságai a következőkben foglalhatóak össze: Az, aki ingadozik Péter és aki fedd, az Pál. A feddés Antiokhiában, a gyülekezet nyilvánossága előtt hangzott el, nem a Péter háta mögött, hanem szemtől-szembe. Azért kellett a nyilvánosság előtt történnie, mert a botránkozás is ott esett s ennek a vegyes összetételű gyülekezetnek belső rendjét bolygatta fel. Péter egy ideig aggálytalanul vállalta az antióchiai pogánykeresztyénekkel az asztalközösséget, melyen az úrvacsorai közösséget is kell értenünk. De attól kezdve, hogy a törvény szigorú őrei Jeruzsálemből megérkeztek, elkülönítette magát az atyafiaktól s magával rántotta a képmutatásba Barnabást s a többi zsidókeresztyént is: Igaz, Péter csak jó hírnevét és tekintélyét féltette, de önző érdekből a gyülekezeti közösséget áldozta fel, a Krisztusban való egységet, az istentiszteletet rontotta meg. Helytelen volna itt a farizeusi megbotránkozás: lám, Péter, az első apostol is ennyire esendő, fél a botránkozástól és botránkozást csinál.

Ne is valami ürügyet keressünk ebben az esetben, megalkuvásra kész hajlamaink igazolására, hanem azt lássuk meg, Isten ügye annyira nem emberi, hogy fennmaradása még egy nagy apostol megingásától sem függ. Sőt felhasználta Isten ezt az esetet is az igazság érvényesítésére. Pálnak erőt és bölcsességet adott, hogy ne hunyjon szemet a történtek felett, hanem szembeszálljon az első apostollal és megszégyenítő szándéktól s diadal érzettől mentesen mondhasson meg neki annyit, amennyit meg kellett mondania. Szavait így értsük: Azt véled, Péter, az antióchiaiak majd a peritomé felvételével állítják vissza veled az asztalközösséget, amikor nyilvánvaló, hogy te magad sem meggyőződésből, hanem csak képmutatásból különültél el a körülmetéletlenektől? Magad áthágod; másra meg rákényszerítenéd a törvényt? Te tudod, ez csak tetszésvágy fűtötte törvényeskedés, amitől te Krisztus által velem együtt megszabadultál. Ezzel segíti Pál, apostoltársát az evangéliumi igazságra.

Érdekes, hogy már az egyházatyák megkísérelték Péter apostol mentegetését. Pedig Péter számára az a legnagyobb mentség, ahogy a jelek szerint apostoltársa feddését fogadta: vita nélkül, alázattal, az evangélium igazsága előtt való meghajlással. Nyoma sem volt benne a pápáskodásnak. Luthert ez az igeszakasz bátorította az egyház reformációjára: Lám, Péter sem tévedhetetlen, hogy lennének akkor tévedhetetlenek utódai, a római püspökök? Mint ahogy Pálban támasztott Isten szószólót az evangélium érvényesítésére, mért ne támaszthatna később is eszközöket az egyház vétkeinek leleplezésére? Isten nem nézi az emberek tekintélyét, kivált ha a tekintély visszaéléseket próbál fedezni. – Ez az igeszakasz azonban nemcsak a mindenkori egyházkritika biztatója, bátorítója, (egyházkritikán értve az egymás ige szerinti atyafiságos intését), hanem az egymás atyafiságos intéséhez – feddéséhez szükséges lelkület meghatározója. Különben pedig ez az igeszakasz az apostoli hitelében támadott Pál harmadik érvét tartalmazza: íme, Péter őt nemcsak egyenrangú társként tekinti, hanem elfogadja tőle az apostoli dorgálást.