„A szeretetszolgálat Isten ügye!” – A diakónia napját ünnepelték a Deák téren – Képekkel!
Budapest – Szeptember huszonötödikét, Sztehlo Gábor születésnapját, egyházunk zsinata a diakónia napjává jelölte ki, melyen ünnepélyes keretek között emlékezünk meg a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Szolgálatáról és a szeretszolgálatban dolgozókról. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Az ünnepi istententiszteleten Ittzés János elnök püspök igehirdetésében méltatta Sztehlo Gábor munkásságát. Az evangélikus lelkész a háború alatt több mint kétezer gyermek és felnőtt életét mentette meg, és védte éveken át a Zugliget elhagyott villáiban alapított gyermekköztársaságban a Gaudiopolis-ban. Az igehirdetés alapigéjének (Mt 10, 40-42) fényében a püspök kifejtette, hogy a szolgálat lehetősége ajándék, szabadság, lehetőség, méltóság és dicsőség, melynek alapja, fundamentuma Jézus Krisztus. Úgy fogalmazott, hogy „a diakónia, a szeretetszolgálat Isten ügye” és azokat is munkába tudja állítani akik maguk sem tudják, hogy Isten munkálkodik bennük.
Az istentiszteleti alkalmon egyházkerületenként átadták a 2010-es Év Diakóniai Munkatársa és az Év Szponzora díjakat, amit a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola Diákszínpadának, Gaudopolis című előadása követett, Németh Gyöngyi rendezésében.
A templomi szolgálatot a Sztehlo Gábor születésének századik évfordulóján egy éve átadott Sztehlo-szobor koszorúzása követte, melyen beszédet mondott Réthelyi Miklós miniszter (Nemzeti Erőforrás Minisztérium), valamint Gáncs Péter a Déli Egyházkerület püspöke.
Az ünnep fényét emelte a Lajoskomáromi Evangélikus Rézfúvószenekar muzsikája, Dechmann Erzsébet vezényletével.