A szeretet halkan lép – Sztehlo-ünnepség Nagytarcsán – Sok képpel!
Nagytarcsa – Egész délutános ünnepségen emlékezett november 8-án a nagytarcsai evangélikus gyülekezet első, helyben lakó lelkészére, Sztehlo Gáborra, akin keresztül az első ébredést kapta Istentől. A falumúzeumban Merényi Zsuzsanna, a Sztehlo Alapítvány elnöke nyitotta meg Az iskolaalapító Sztehlo Gábor című kiállítást. Finn és izraeli dallamok csendültek fel a nagytarcsa-péceli gyülekezeti kórus előadásában Bálint Ágnes vezényletével. Szöveg: Baranka György. A szöveg szerkesztett változata az Evangélikus Élet 2009. 11. 15-én megjelenő számában is olvasható lesz.
A falu népe a közelmúltban, szeptember 27-én idézte föl a helyi népfőiskola alapítójának emlékét. Az önkormányzat döntése értelmében Sztehlo-szobrot állítottak – alkotója a településen élő Vörös Ákos szobrászművész – a falumúzeum kertjében. A szobrot Győri Péter polgármester, Baranka György lelkész és Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnöke leplezte le a templomszentelési emlékünnephez kapcsolódó falunapon.
A múlt vasárnapi kiállítás-megnyitón Merényi Zsuzsanna elmondta, hogy a népfőiskolában (melynek egyik épülete a mai múzeum volt) a fiatalokat nem nevelték, hanem nevelődtek. Sztehlo Gábor kiváló pedagógiai érzékkel bánt a rábízottakkal, s megkapták annak a lehetőségét, hogy a tudással és lelki útravalóval elinduljanak, és saját kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Modern pedagógus volt a szó valódi értelmében.
Nemcsak ismereteket adtak át a népfőiskolák, hanem az evangélium szellemétől áthatott, minden körülmények között megtartó erőt is. Molnár Lajos A nagytarcsai népfőiskola című könyvében nagyon szépen leírja, miként kaptak alapvető gazdasági ismereteket a hátrányos helyzetű parasztfiatalok, s miként kaptak hozzá lehetőséget a teljes életváltozásra. A könyv második felében volt népfőiskolások vallanak arról, hogy életük Jézus lett, teljesen megváltoztak, s nekik ez most már sokkal nagyobb gazdagságot jelent, mint sok hold föld. Nem nyerték meg a világ minden kincsét, de megnyerték lelkük üdvösségét!
D. Keveházi László nyugalmazott esperes a tőle megszokott, meleg, barátságos élménybeszámolójában, előadásában – mely már a templomban hangzott el – feltette a kérdést: „Mit tenne ma Sztehlo?” Molnár Lajos előbb említett könyve idézi őt: „Mulasztása az egyháznak, hogy érdekek és elismerések elnyerése céljából egyes emberi ambícióknak adja oda magát… Elfelejtette hirdetni a bűnt. Nem merte nevén nevezni, hogy ez pedig bűn az életben, melyből romlás származik. Így nem lát tisztán szociális kérdésekben sem. A jótékonykodással és a szociális lelkiismeret hangoztatásával elhallgattatja a lelkiismeretét az egyház. A szociális kérdés azért kérdés, mert bűn van.” Úgy gondolom, ezt mindenképpen tenné Sztehlo: bátrabban nevezné néven a dolgokat a liberalizmustól és különféle érdekektől egyre inkább áthatott egyházban.
Az előadásban elhangzott az is, hogy nem áttéríteni, hanem megtéríteni akart. Tudom azt is, hogy senkire sem erőltette rá a saját hitét, de a jézusi életváltozás lehetőségét folyamatosan felkínálta nemcsak szavaival, hanem kezeivel is. Ezt is tenné a ma egyházában.
A templomi ünnepségre a koronát a Kalevala kórus műsora tette fel, melyben gyönyörű, többek között finn dallamok is felcsendültek. A kórust Katonáné Malmos Edit vezényelte. Személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel Outi Karanko-Pap, a Kalevala Baráti Kör elnöke, aki Svájcban találkozott Sztehlo Gáborral, amikor kivitte neki Luther-kabátját.
„A szeretet halkan lép… és áthatja az egész életet” – olvashatjuk a nagytarcsai Sztehlo-szobor alján a lelkész szavait. Az alkotás Sztehlót Bibliáját magához szorítva ábrázolja. D. Keveházi László azt mondta, aki nagyon a szívéhez szorítja Bibliáját, az bármit képes megtenni embertársaiért. Ezt láttuk Sztehlo Gábor további életútján.
