A Lutheránus Világszövetségről tartott előadást dr. Fabiny Tamás és Gáncs Péter a Deák téri Asztali beszélgetéseken
Budapest – Dr. Fabiny Tamás püspök, a Lutheránus Világszövetség alelnöke, a Deák téri gyülekezet Asztali beszélgetések című sorozata keretében, vetítettképes előadásban mutatta be a 74 millió evangélikust tömörítő szervezet életét. Fotó: Morva Judit, szöveg: Fabiny Tamás
Fabiny Tamás ismerette az 1947-ben Lundban alapított szervezett eddigi nagygyűléseinek témáját, az azokon hozott legfontosabb döntésket, valamint az LVSZ mai tevékenységét, különös tekintettel a nyári stuttgarti nagygyűlésre.
A résztvevők közül számosan felidézték saját tapasztalataikat és emlékeiket, küönösen is az 1984-es budapesti nagygyűléssel kapcsolatban.
A beszélgetést Gáncs Péter püspök vezette, aki egy cikluson keresztül tanácsadóként működött az LVSZ szűkebb döntéshozó testülete, a Tanács mellett.